December 18,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nincs ezzel semmi baj, csak simán gyomorforgató

Hiába próbáltam elviccelni reggeli posztomban a voluntarizmuson alapuló személyi kultusz szorgalmas építésének legújabb fejezetét, tulajdonképpen marhára nem vicces. Nem vicces, nem szórakoztató, de legalábbis érthetetlen annyira, hogy megérjen néhány szót. Még akkor is, ha egy toleráns, liberális, nyitott ember – vallásosságon, vallástalanságon, hiten, meggyőződésen innen és túl – normális esetben egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy hol, ki, mikor, kiért, miért könyörög, eskedel, és mond imát.

Ebben az esetben viszont egyszerűen nem értem. Ahogy öt évvel ezelőtt, a fényességes telihold 50. születésnapjára szervezett, imalánccal egybekötött szemforgatást sem értettem, úgy ma sem értem az egyházi asszisztálással és tevőleges részvétellel megvalósított önjáró lefetyelést.

Öt év alatt a helyzet nem sokat változott, ellenben az ország egyharmada mégiscsak a létminimum alatt él akkor is, ha sem 50 évesnek, sem 55 évesnek lenni nem érdem, csak állapot, az ilyesmivel jobb megvárni az ember temetését. Mondá évekkel ezelőtt Európa vezérlő csillaga, ám a híveket és az egyház emberét ez egyáltalán nem zavarta meg az önkéntes, kormányt éltető, dicsőítő szolgai fohászkodásban.

Nem érthetem, hogy egy tetszőleges misét celebráló Isten szolgája hogyan süllyedhet az erkölcstelen haszonlesés ama ragacsos mocsarába, ahonnan elfogadhatónak tűnik olyasmiket beszélni, hogy „a dekadens Európában egyre nyilvánvalóbb a sötétség hatalma”, hogy „Nyugat-Európa elveszett”, és hogy ezzel szemben „a karizmatikus Orbán Viktor” és a kormány Isten dicsőségét szolgáló (??!!!) kétharmados felhatalmazása és világossága bearanyozza a mi életünket. Amiért kötelességünk hálát adni.

Nem tudom felfogni, hogy a felsőbbrendű, virágzó kereszténységüket a nyugati hanyatlással, elgyökértelenedéssel, értékvesztéssel állandóan szembeállító eme szócsövei egy élő ember bálvánnyá emelésének verítékes erőfeszítéseiben, hogy ezek az Osztie Zoltánok, Kásler Miklósok, Szentmihályi Szabó Péternék, vagy Rónaszékiné Keresztes Mónikák, ezek a szekularizációt erőszakosan tagadó lények hol vannak az imáikkal, a könyörgéseikkel, amikor a csavaros észjárásukhoz igazodni nem akaró tények szembejönnek.

Két Orbán Viktorért összeizzadt hálaadó szentmise között mennyi időt fordítanak arra, hogy azokért könyörögjenek, imádkozzanak, és lehetőleg cselekedjenek is valami érdemit és előremutatót, akik nem születtek Orbán Viktornak, de egy élet is kevés volt számukra ahhoz, hogy kitörjenek a nyomorúságból, és akik a gyerekeiknek is képtelenek megadni a lehetőséget, hogy kitörjenek a nyomorból?

Hol vannak ezek a dicső keresztények, amikor emberek fagynak meg az otthonaikban, amikor újabb és újabb tragikus esetek igazolják, hogy a kórházi fertőzések, vagy a daganatos megbetegedések tizedelik a lakosságot, amikor emberek kerülnek utcára azért, mert olyan jól teljesít a propaganda zászlajára tűzött családbarátság, amikor idős, magatehetetlen, a hatalom betonját biztosítani hivatott erőfeszítések tekintetében haszontalan embertársaik a saját ürülékükbe fulladva agonizálnak a végeken?

A sokakért, a szerencsétlenekért, a karizma nélküli, önérdekérvényesítésre képtelenekért hány imát mondtak el abban a Belvárosi Plébániatemplomban, ahol ebben az ütemben haladva pár éven belül szentté avatják a miniszterelnöküket?

Mennyire kell erkölcsileg gerincferdültnek és csipőficamosnak lenni ahhoz, hogy Európa egyik legkorruptabb országának templomi mikrofonjába valaki belehörögje, hogy a dekadens, sötét Nyugat belefulladt a saját hányásába, miközben magyarok százezrei számára ezek a lépten-nyomon becsmérelt nyugati országok jelentik a kiszámítható egzisztencia és emberhez méltó élet garanciáját?

Mennyire kell csúszómászó takonynak lenni ahhoz, hogy a rég magunk mögött hagyottnak hitt korok és rendszerek sötét, lánctalpas ideológáit feltámasztó és azzal évek óta manipuláló, a legaljasabb gyűlöletkeltést politikai megélhetési eszközként használó, a saját holdudvara zsírosodását igazolhatóan a nemzet érdekei elé helyező ember jólétéért és gyarapodásáért könyörögjenek évről évre? Úgy, hogy számokkal, tényekkel és statisztikai adatokkal igazolhatóan a létminimum küszöbe alatt tengődő nemzet fogy és csak egyre fogy.

A hétköznapok valóságát nagy ívben kikerülő szervilizmus évről évre hálát rebeg a nyilvánosság elől páros lábbal menekülő, gyáva, korrupt emberért, akinek sikerült elérnie, hogy Magyarország egy puskaporos hordón ülő, sötét, mély szakadék által kettészakított, a belterjes és az idegenek ellen irányuló gyűlöletétől elhomályosult agyú, mindenkire ellenségként tekintő, középkori dogmáktól bűzös szegregátum legyen Európában.

Számomra itt már megint nem a politikai szekértolók túlmozgásos lojalitási versenyfutása a szóra érdemes, hanem az egyház minősíthetetlen hozzáállása. Bár azért jegyezzük meg a precizitás kedvéért: egy olyan egyházi emberről beszélünk itt konkrétan (tartsa meg az istene erőben egészségben Osztie Zoltánt), aki abban sem talált semmi kivetnivalót, hogy Horthy Miklósért imádkozzon a holokauszt-emléknapon, a kegyeletsértés fölötti jogos össznépi émelygést pedig egyszerűen gyűlölködésnek és hisztériakeltésnek minősítette. Idézem is szó szerint a bagatellizáló keresztényi magyarázkodást, mert meglehetősen idevágó:

Aki gyűlölködnek, árkot ásnak, akik szembehelyezkedni akarnak, ők azok, akik ebből világra szóló médiakampányt, hisztériát csinálnak.

Gondolom, a fent megfogalmazott kifogásaimra is lelkiismeretfurdalás nélkül ráhúzható, hogy én vagyok az, aki gyűlölködik, árkot ás és szembehelyezkedik. Csakhogy a katolikus egyházzal, és külön Osztie úrral ellentétben én nem vagyok Orbán Viktor kifizetési listáján, tehát nekem erkölcsi kötelességem szóvá tenni (mint ahogy neki is erkölcsi kötelessége lenne hasonlóképpen érezni, mindentől függetlenül), hogy a nemzetet főállásban hergelő, a politikai ellenfeleit (nem sok van belőlük, igaz) a legocsmányabb karaktergyilkossági módszerekkel megsemmisítő, a nyilvánosság szemébe spontán módon belenézni gyáva, a szűk famíliáját és holdudvarát szemérmetlen százmilliárdokkal kitömő ember lelki üdvéért imádkozni, és nem létező hőstetteit felmagasztalni alávaló dolog. És akkor is ezt gondolnám, ha járulékos haszonként nem vetette volna vissza évtizedekkel a társadalom intellektuális-morális állapotát, és ha nem naponta söpörné szőnyeg alá az embereket közvetlenül érintő, valódi, húsbavágó problémákat azért, hogy Európa fejére ülhessen. Isten és a bántalmazó apja legnagyobb dicsőségére, ja.

Élő emberekért szentmisét tartani akkor is visszataszító, ha azok történetesen tisztességes, becsületes, a sokak érdekeit a saját tyúkszaros politikai túlélése elé helyező államférfiak. Egy olyan emberért viszont (és hívhatnák felőlem akárhogy az illetőt, és lehetne bármilyen pártnak/ideológiának az aktuálisan leghitelesebb képviselője), aki saját békés hereveréjét az emberi jogok (értsd: handabandák) fölé helyezi, aki vegzálja a nyomorúságot, és gáltástalanul hazudik azért, hogy ő és a holdudvara kedvére dőzsölhessen az idők végezetéig, egyenesen gusztustalan. Nem kell ebbe semmit belemagyarázni, Sorost meg a liberálisokat végképp nem. Kösz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.