Június 20,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha nem migráns erőszakolta félholtra Mari nénit, akkor nem téma

Jó, akkor mondom, ami nyomaszt, hátha még a legelvetemültebb fajmagyar sem az öncélú orbánozást olvassa ki belőle. Látszólag marginális hír volt a minap egy zsé kategóriás bulvárlapban: mindenféle indok nélkül (bármit is jelentsen ez, én nem tudom értelmezni) brutálisan bántalmaztak, konkrétan félholtra vertek egy autista fiatalembert Dunaújvárosban. A bátor, humánus akció olyannyira jól sikerült, hogy a férfi az intenzív osztályra került, ahol az orvosok mesterséges altatásban voltak kénytelenek tartani. Felsorolni is kegyetlen, de azért felsorolom: a 29 éves Péter koponyája hosszirányban eltört, a bal füle félig leszakadt, a jobb szemének vonalában felszakadt a bőr, vérömleny keletkezett az agyában, és a csigolyája is megrepedt.

A legtöbb öntudatos, a keresztény kultúrájára oly büszke magyar ember ilyenkor valószínűleg megvetően, vagy legjobb esetben is egykedvűen továbbgörget a zsé kategóriás bulvárlap oldalán, vagy a további portálok oldalán, amelyek hírt adtak erről a mocsokról. Végül is nem történt a világon semmi, egy régi vágású kereszténydemokrata, egy kilencedik éve puskaporos hordóra ültetett, a tőle különböző emberek gyűlöletére kondicionált, frusztrált véglény ilyen módon fejezte ki – úgy értem, hangosan és érthetően – a véleményét. H. Gábor 36 éves, viszketett a tenyere neki és cselekedett.

Az elején tudjuk le a kötelező köröket. Nem állította senki, hogy a magyar ember csoportokba tömörülve naponta autistákat bántalmaz. Sőt, azt sem állította senki, hogy ez a jelenség a szorgos hétköznapok velejárója Magyarországon és hogy erről Orbán Viktor tehet. Azt viszont kurvára nem kéne relativizálni és bagatellizálni, hogy a mindmeghalás ellen naponta minden lehetséges csatornán ordítva hergelt népességre semmilyen hatással nincs az, hogy egy perc nyugta nem lehet, mert állandóan védekezni, támadni, ökölbe szorulni kell.

Nem Orbán Viktor tehet róla, úgyhogy magyarázza el nekem valaki, mennyire kell elvetemült, elmebeteg vadbaromnak lenni ahhoz, hogy bárki (ok nélkül!) megverje egy fogyatékkal élő embertársát? Úgy értem, bármelyik tetszőleges embertársát, de pláne egy autista embert. Miért? Nem tudom, én kevés vagyok ennek a megértéséhez, mint ahogy azt sem fogom soha felfogni, hogyan lehet hidegvérrel (gyereket) ölni, vagy pénzért összeszurkálni egy taxisofőrt. Ez csak két random példa az utóbbi napok híradásai nyomán megismerhető, nagyon is létező keresztény bűnözés szóra sem érdemes világából. Amelyek miatt a regnáló kormány nem adott ki felháborodott, együttérző, aggódó, túlmozgásos nyilatkozatokat arról, hogy az agressziónak véget kell vetni, és hogy a kormány mindent megtesz a társadalmi béke és a minden ok nélküli (?) bűnözés visszaszorítása érdekében.

Normális körülmények között egy kormánynak valóban nem az a dolga, hogy ilyen közleményeket kiadjon. Csakhogy ebben az országban az viszont normális, hogy minden európai tragédia kapcsán, amikor muszlim terroristák és afrikai kannibálok – akik az emberiség ugyanazon selejtes, jellemhibás feléből valók, mint az autista Pétert szétverő baromarc – vérfürdőt rendeznek valahol, futószalagon gyártódnak a kormány jajveszékelő közleményei. Kérem, ne jöjjön senki azzal, hogy mi köze egyiknek a másikhoz, meg hogy van bőr egyáltalán a pofámon egy életveszélyt okozó súlyos testi sértés egy szem autista áldozatát közös nevezőre hozni alacsonyabbrendű barbár hordák által meggyilkolt európai emberekkel.

Úgy, hogy rohadtul elegem van az istenverte keresztény kultúra megvédéséről szóló, néphülyítő, hazug, gyűlöletkeltő kormányzati retorikából, miközben a magyar társadalmat olyan súlyos problémák feszítik szét, amelyeket vagy bagatellizálni próbál a rezsim, vagy egyáltalán napirendre sem kerülnek, hiszen a fő tudatrepedésnek már szűk a magyar ugar, ő ilyen pitiáner, házon belüli szarságokkal nem foglalkozik. Mindeközben naponta több ilyen hír van, ami nem éri el a társadalom ingerküszöbét, mert a populáció ökölbe szorult aggyal retteg olyan veszélyektől, amelyek semmilyen módon nem érintik a tyúkszaros életét. Mindeközben félholtra rugdossa az autisa embertársát, de átszellemülten csorgatja a nyálát babérkoszorús trollpojácák frontális uszításain. Az önreflexióra való képesség leghalványabb reménye nélkül borul térdre zagyva, értelmetlen, mérgező ideológiai katyvaszok lúdtalpas lábai elé, miközben agyonveri embertársát, aki mást gondol a világról.

Itt nem a konkrét eset a lényeg, bár az némiképp vigasztaló, hogy a kegyetlenül bántalmazott fiatalember legalább felépül a sérüléseiből. De mi van velünk, akik nem sajnáljuk a pénzt, amit a saját butításunkra és lelki-szellemi nyomorba taszítására lopnak el a zsebünkből? Mi van velünk, akik annyit értünk az egészből, hogy bezzeg, ha nem lett volna autista, akkor senkit nem érdekelne? A nagy büdös igazság az, hogy valójában mínuszos hírek ezek, akárki is legyen a főszereplő. Ha nem migráns erőszakolta halálra Mari nénit, akkor nem téma. Sem az nem téma, hogy mennyire fontos lenne az időben elkezdett társadalmi oktatás, a felelősségre nevelés olyan kérdésekkel kapcsolatban például, hogy mit jelent autistának lenni, és hogyan viszonyuljunk azokhoz az embertársainkhoz, akik ilyen módon mások, mint mi. Sem az nem téma, hogy a milliárdos, fröcsögő gyűlöletkampányok zajában süketen és vakon asszisztálunk az agresszióhoz, vagy rosszabb esetben mi magunk válunk ezeknek a mindenfajta humánumot nélkülöző akcióknak a főszereplőivé (rendőrt hívunk a fejkendőt viselő honfitársunkra), miközben őrjöngve gyűlöljük a feketéket, a buzikat, a féllábúakat, a liberálisokat, az autistákat, a zsidókat, a gyíkembereket.

Mi a faszt jelent az, hogy ok nélkül szétrugdossuk egy másik ember fejét? Mi az a cselekmény, ami indokolhatja, hogy félholtra verjünk valakit? Miért nem aggasztja, miért nem háborítja fel, miért nem készteti gondolkodásra a demográfiai vákuumba szorult kedves országlakókat – akik a svéd, német, osztrák társadalom pusztulását vizionálják naponta többször -, hogy a legsötétebb indulatok valójában itt élnek velük? Nem tűnik fel, hogy nem kell elmenni a hanyatló nyugatra megdögleni egy tömegbe hajtó kamion kerekei alá, mert itt házon belül is szépen megoldjuk a kérdést?

Mikor formálódik társadalmi igény arra, hogy kevesebb migránsozás és összeesküvés, kevesebb megvédős halandzsa és több felelős intézkedés? Mikor lesz puskapor és hergelés helyett értelem, jószándék, normalitás? Mikor lesz az, hogy nem fordulunk ki magunkból csak azért, mert valaki más, mint mi? De főleg mikor jutunk el oda, hogy a saját lehányt portánk elől feltakarítsuk a bomlástermékeket, mielőtt másokon kérnénk számon, hogy ők miért nem nagytakarítanak?

Mikor lesz országos felháborodást kiváltó esemény az, hogy magyar emberek (ok nélkül!) barbár módon bántalmazzák egymást, egyre gyakrabban, egyre nagyobb számban, egyre gátlástalanabbul? Mikor háborodunk fel legalább annyira egy ilyen brutális, embertelen megnyilvánuláson, amennyire egy szerencsétlen szurikáta bántalmazásán megütközünk és azonnal lincselni akarunk, vagy amennyire azon képesek vagyunk elborulni (nagyon helyesen egyébként), hogy a világ tetszőleges pontján elmebeteg ideológiák és eszmék szolgálatában az egyesek kinyírják a ketteseket? Mikor kérjük számon az illetékeseken és saját magunkon azt a rengeteg mesterségesen szított gyűlöletet, amivel megtanultunk együtt élni, mert azt mondták, hogy ez a természetes?

Nem várok válaszokat, pláne nem az érintettektől. Viszont azt még nekik sem kívánom, hogy ellenük forduljon az, amit hagytak elszabadulni. Most szólok: ellenük fog fordulni. Mégpedig fényévekkel hamarabb, mint hogy Magyarország Európa legjobb helyévé avanzsál.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.