Augusztus 16,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Dexter

Emlékeztek rá? A barátom volt és egyszer csak már nem volt ott, hiába vártam vissza. Argosz. Megtörtént vele az, amiről mi itt, a menhelyen minden áldott nap álmodunk. Érte jött egy ember és magával vitte. Évekig várt, reménykedett, álmodott róla és megtörtént a csoda. Argosznak már van otthona, családja. Ő Argosz, a zöld pórázzal:

Azt mesélik, nagyon boldog. Többé nem kell visszajönnie a kennelbe. De én még itt vagyok.

Én is arról álmodom, hogy egyszer jön valaki, aki belenéz a szemembe és meglátja bennem az igazit. Azt a barátot, aki csak rá várt, akivel teljesebb lehet az élete és én is megtalálom azt, akiben ismét bízhatom, akiért az életemet is adnám, ha arra lenne szüksége.

Dexter vagyok.

Talán kilenc éves. Nagyon régen, márt több mint két éve valaki megfogott az utcán és bevitt a gyepmesteri telepre. Mert csavarogtam. Ott azt mondták nekem, hogy megtalálták a gazdit és hamarosan értem jön. De nem jött. Én csak vártam és vártam, hónapok múltak el és feladtam. Én nem kellek, engem nem lehet szeretni. Biztosan az én hibám.

Nem ettem, nem játszottam többé. Nem akartam kimenni sem a ketrecemből, csak bámultam a rácsokat és vártam, hogy legyen már vége. Már majdnem vége is lett, amikor emberek jöttek, beraktak egy autóba és elvittek valahová. De nem a gazdi jött értem, hanem idegenek és ismét sok kutya volt körülöttem, mint a gyepin. Azt hittem, ez egy másik kutyagyűjtő, egy olyan, ahová gyűjtik azokat a kutyákat, akik nem kellenek a gazdinak, mert rosszak, mint én.

De itt, ezek az emberek nem engedték, hogy egész nap a ketrecem sarkában feküdjek. Kihoztak, elvittek sétálni, játszhattam a többi kutyával. Csináltam, amit mondtak. Nem érdekelt. Az emberek sem érdekeltek, mert biztos úgyis eltűnnek ők is és magamra hagynak. Nem akartam megszeretni egyiket sem, annak mindig fájdalom a vége.

Halványan még emlékeztem a gazdira, aki nem jött értem, nem vitt haza. Ő tanított engem néhány dologra, amit egy kutyusnak tudnia kell ahhoz, hogy szeresse őt a gazdi. Ül, fekszik, ilyesmi. Az új helyemen az emberek észrevették, hogy nem is vagyok olyan buta és ők is tanítani akartak nekem ezt-azt. Ha hangosabban szóltak, a földre lapultam és vártam az ütéseket, rúgásokat. Már régen megtanultam – a gazdi tanított meg rá -, hogy úgy kell engem nevelni, csak abból értek. Ezek az emberek nem ütöttek meg. Mellém kuporodtak, simogattak, vakargatták a fülem tövét és azt suttogták: szegényke. Azt mondták, ne féljek. Soha többé nem fog megverni senki. És azt is mondták, hogy jó kutya vagyok és okos is és engem is lehet szeretni.

Addig mondták, ameddig elhittem. Elhittem, hogy nem vagyok rossz és buta. Hiszen megértek egy csomó mindent, amit kérnek tőlem, nem üldözöm a másmilyen négylábúakat (macskának hívják őket), tudok szépen viselkedni a lakásban,  séta közben figyelek arra, aki a pórázomat fogja. Most egy kicsit szomorú vagyok, mert elment a barátom, de örülök is neki, mert tudom, hogy neki már van családja és nagyon, de nagyon boldog.

Ha a kennelben vagyok, már nem a rácsokat nézem, hanem azt figyelem, mikor jön el értem is az én emberem. Aki engem keres, csak még nem talált meg. De tudom, hogy rám fog találni, megsimogat, a szemembe néz és akkor megérti, hogy én vagyok az, akit keresett és én is megértem, hogy ő az, akit vártam. Akinek odabújhatok a lábához, akire imádattal nézhetek, akinek teljesíthetem a kéréseit, akivel labdázhatok és aki soha, de soha nem hagy el engem.

Tudom, hogy már keres engem az igazi gazdim. Nem vagyok türelmetlen, de azért már nagyon várom, hogy megtaláljon, hogy együtt lehessünk. Itt várok rád gazdi, az Állat és Ember Állatvédő Egyesületnél. Én már készen állok rá, hogy hazavigyél. Jó kutya vagyok, szófogadó és okos is, már csak te hiányzol, hogy boldog lehessek. Ígérem, cserébe én is boldoggá teszlek téged egy egész kutyaéletre.

Gyere értem. Várlak.

A Kriszta majd megmondja, hol találkozhatnánk! A száma 06 30 355 18 97, de csak munkaidő után hívd, mert kikap! Vagy írj neki: morvaikriszti@gmail.com

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.