Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Erdő Péter elkésett

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2020-ban Budapesten tartják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ezen apropóból – meg ha már amúgy is pünkösd hétfő volt, akkor miért is ne – Erdő Péter bíboros megnyilatkozott.

A világkongresszusra készülve azt is meg kell mutatnunk, hogy közösségként, egy családként vagyunk keresztények, mert a legnagyobb tanúságtétel, ha látja rajtunk a világ, hogy mennyire szeretjük egymást.

Most arról nem szeretnék hosszasan beszélni, hogy mégis mi szükségünk van nekünk arra, hogy egy Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust rendezzünk meg kicsiny hazánkban, hisz a hír szempontjából nem sok jelentősége lenne. Így hát csak röviden említsük meg, hogy a tervek szerint ez a csodálatos esemény 21,5 milliárd forintjába fog kerülni a magyar adófizetőknek – hozzáteszem, a tervek szerint az úszó EB is sokkal olcsóbb lett volna, aztán megindultak a számok felfelé – úgy, hogy erről minket mondjuk nem annyira kérdeztek meg. A kormány ugyan szentül hiszi, hogy Magyarországon több millió keresztény hívő van, azonban a legutóbbi kimutatások nem épp ezt támasztják alá. De ez mikor zavarta Orbán Viktort és kormányát? Na, ugye. Kell a világkongresszus és kész.

De térjünk vissza inkább Erdő Péter magvas gondolataihoz. Ő azt szeretné, ha látná a világ, hogy mennyire szeretjük egymást. Hát Péter, erről már egy kicsit lecsúsztunk. Próbálkozhatunk persze milliárdokból egy olyan valótlan képet festeni a hazai kereszténység csodálatos emberségéről, ami a valóságban nem létezik, ám ez nehéz lesz. Nehéz lesz, mert mással sincs tele a világsajtó, mint a magyar kormánnyal, mely mindenhol gaz, asszonyokat megerőszakoló, gyújtogató, terrorista menekülthordákat vizionál. Mert még a világ túlsó végén is tisztában vannak azzal, hogy ki Orbán Viktor és nem azért, mert világmegváltó gondolatai lennének, hanem mert egy illiberális, keresztény demokráciát – diktatúrát – épít ki Európa kellős közepén.

A keresztényi Magyarország – saját maga által választott – egyik legfontosabb képviselője Orbán Viktor, így lássuk tehát mit is gondol a mások szeretetéről:

A magyar ember szereti a gyerekeket és az elesetteket mindig szívesen segíti, de arra, hogy csak gyerekek jönnek majd, azt mondja a magyar: először a gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban. – Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket – jelentette ki a kormányfő.

Erdő Péter ugyanerről  – az őcsényi esetről – már nem kívánt nyilatkozni, vagyis annyit mondott a Hír TV riporterének – menekülés közben – hogy ő nem tudja. Nem tudja tehát Erdő Péter bíboros, hogy mégis mit kéne gondolni arról, hogy egy teljes település fordult szembe azzal a vendégház tulajdonossal, aki szállást ajánlott volna menekült családoknak. Nem tudja mit gondoljon arról, hogy ismeretlenek – egyfajta jelzésként – kivágták a szállást biztosítani akaró férfi autójának kerekeit. Nem tudja továbbá azt sem, hogy mi gondoljon arról, hogy a faluból többen is halálosan megfenyegették a férfit. Erdő Péter bíborosnak tehát mindezekről nincs véleménye.

Erdő Péter viszont tisztában van a törvényekkel, ugyanis azt állította, hogy ha az egyházak menekülteket fogadnának be, azzal embercsempészekké válnának. Tehát a magyar egyházak nem nyújthatnak szállást a rászorulóknak, templomaik is csak azért vannak, hogy ott naphosszat imádhassák urukat. Az egyházak adófizetőktől beérkező milliói, valamint a kormány által – szintén adófizetők pénzén – kiosztott milliárdjai erre nem fordíthatóak. Az emberek megsegítése ezek szerint többé már nem feladata az egyháznak. Az ő feladatuk csupán isten imádata és semmi több.

Kár, hogy ezt valahogy máshogy értelmezik Ausztriában, Svédországban, Németországban, vagy épp Belgiumban. Valahogy az ottani keresztény templomok vezetői nem rettegnek attól, hogy embercsempészekké váljanak, mert számukra fontosabb, hogy ne csak papoljanak a keresztényi szeretetről, hanem tegyenek is azért. Templomok tucatjai tárták ki kapuikat, hogy menedéket nyújtsanak a muszlim és más vallású menekülteknek.

Ezek a nemzetek nem költöttek milliárdokat arra, hogy papok által elmondott álszent beszédekkel próbálják meg felmenteni magukat. Nem egy kongresszuson nyilatkoztak meg embertársaink szeretetéről, hanem a valóságban tettek ezért.

A magyar kormány embertelen, mind saját nemzetével, mind pedig a határain túlról érkezőkkel szemben. Magát kereszténynek hazudva ítél el mindenkit, akinek segítségre lenne szüksége. A betegeket és elesetteket az árokba tiporja, hogy aztán milliárdos templomfelújításokkal és vallási konferenciákkal azt a téves látszatot keltse, hogy a magyar kormány a keresztényi szeretet egyik legfontosabb képviselője. Magyarország rendezehet akár 10 Eucharisztikus Kongresszust is, de még az sem fogja jóvátenni azt az elmúlt 4 évet, amikor páros lábbal rugdosták a segítségért kiáltók ezreit. Megtették ezt úgy a menekültekkel, mint ahogy megtették ezt saját honfitársaikkal is. Erdő Péter elkésett, a világ már régen nem a magyar emberek szeretetét, hanem az általunk keltett gyűlöletet és megvetést látja.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.