Augusztus 20,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem a szellemi, tisztességes munkavégzéstől fényévekre vegetáló Kósa nevű rossz arc ügye ez

Nagy nap volt tegnap a tisztelt házban, a miniszteri esküdözések istentelenül nagy napja, és valamiért úgy alakult, hogy  igazi újságírókat is beeresztettek Kövér László kétharmados játszóterére. Jó, ez nem sokat jelent: köztudomású, hogy egyébként is az országgyűlésnyi homokozó viszonylag kis területére vannak beszorítva ők, amely kis területet igyekeznek nagy erőkkel el is kerülni a kormánypárt felkent honanyái és atyái. Mert az újságíró veszélyes állatfaj. Pláne az igazi újságíró. Bármikor olyan kérdéseket tehet fel, amelyek joggal érdekelhetik esetleg a választópolgárt, nincs előre lezsírozva, megbeszélve, nem feltétlenül kapcsolódik a kétségbevonhatatlan jobban teljesítés habonyi forgatókönyvéhez, szóval vigyázni kell vele.

Úgy alakult tegnap, hogy Kósa Lajos, a nemzet egyik szellemi vonatkoztatási pontja (mondhatnám azt is: az egyik legfényesebben világító tornya) az újságírói no-go zóna felé vette az útját, és legutóbbi liftes produkcióját megfejelve (az újságírók és az 1300 milliárd forintos kérdés elől korábban 5 percen át tartó néma menekülését most hagyjuk is) szóba elegyedett a média egyik munkásával. És elmagyarázta. Hogy nem minden az, aminek látszik.

24.hu: Mit gondol, egy politikusnak mennyire feladata az, hogy a sajtóval kommunikáljon?

Kósa: Ez a politikai munka része. Nem a legfontosabb, nem is a legkevésbé fontos. Átlagos fontosságú.

24.hu: Akkor mi lehet az oka annak, hogy kormánypárti politikus a sajtófolyosón nem nagyon sétál el, nem nagyon tudjuk megszólítani?

Kósa: Nézze, ugye ennek az az oka szerintem, hogy abnormális ez a hozzáállás, amikor a teljesen lényegtelen, egyébként hétköznapi esetet úgy mutatják be, mintha nem tudom milyen – horribile dictu – menekülés lenne a sajtó elől. Én így jártam a múltkor. Egyszerűen siettem, idejöttem a lifthez, itt rámugrott két újságíró, én csak beszálltam a liftbe, mert dolgom volt.

Ezt úgy mutatták be a sajtóban, hogy egy kicsit fontosabb volt, mint bármely világpolitikai történés, és egyébként mintha én elmenekültem volna a sajtó elől. Holott egy teljesen emberi szituáció: ha valaki nem jelentkezik be, nem szól, viszont én megyek a dolgomra és itt a lift, akkor a liftbe fogok befordulni és nem két rámugró sajtómunkatársnak válaszolok. Mint ahogy itt meg megálltam.

24.hu: Ön volt az a politikus, aki azt mondta a Hír TV egyik újságírójának, hogy mindjárt visszamegy és válaszol a kérdésére, csak felveszi a kabátját, majd nem ment vissza.

Kósa: Nem, nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy van még egy hivatalos gyűlésem és utána állok rendelkezésre. Igen, de visszamentem. Még egyszer: azt mondtam, hogy most bemegyek, van egy hivatalos alkalom még a Megyei Jogú Városok Szövetségének a miniszterelnökkel, és utána visszamentem, ott voltak a munkatársaim velem együtt, kérdeztem, hogy hol van a Hír TV, elmentek, én most nem tehetek arról, hogy nem volt idejük, nagyon sajnálom.

24.hu: Egyébként nem gondolja azt, hogy ha nagyobb hajlandóságot éreznének a kormánypárti politikusok arra, hogy válaszoljanak újságírói kérdésekre, akkor nem lenne hír az, hogy egy politikus elmegy az újságíró elől?

Kósa: Nem, mert… a… hogyha az ellenzé… mást gondolok erről. Viszont szeretném emlékeztetni arra, hogy ön azt mondta, hogy egy kérdést fog feltenni, ez a sokadik. Viszont tényleg el kell mennem.

Persze mondhatja bárki, hogy francnak kell Kósával foglalkozni, ki az a Kósa, hogy az óvodás szintű, szekundér szégyenérzetet ébresztő, kínos magyarázkodásait egyáltalán szóra érdemesnek találjuk. A magam részéről szeretném világossá tenni, hogy ez a jelenség baromira nem Kósáról szól, hanem az egész kétharmadba belekényelmesedett-belecinikusodott-beletrehányult, az újságírók választópolgárok fejét magasról leszaró fideszkádéenpés garnitúra kórtörténetéről. A teljes szereptévesztésről, a nyilvánvaló hazugságokba göngyölt orbitális baromságok szemrebbenés nélküli szajkózásáról. És nekem senki ne jöjjön azzal, hogy amazok is ezt csinálták. Amazokról nincs mit beszélni, amazok pillanatnyilag éppen a saját kicsinyes, kollaboráns, megélhetési játszmáikba készülnek belefulladni. Ezért beszélünk Kósáról, és arról, hogy az ország nem fideszes nyilvánossságának egyetlen kapcsolata maradt a valósággal: ez pedig az a munka, amit az igazi újságírók ilyen penetráns ellenszélben még képesek elvégezni. Fene tudja, meddig.

És ez a jobbik eset: mert igenis érezze megtisztelve magát az az újságíró, amiért egyáltalán szóba álltak vele és egy kérdés helyett több kérdést is feltehetett, pedig Kósa 1300 milliárdforintos Lajosnak tényleg el kell mennie. Sőt, mondhatta volna azt is, hogy áldott pünkösdöt, kellemes hétvégét, ő a féknyúzzal nem tárgyal. Igen, ott tartunk, mint április 7-én, csak közben a függöny mögé bújó, liftbe beugráló, Havasi Bertalannal és biztonsági kopaszokkal körbebástyázott fideszes államférfiak újabb magabiztos, arrogáns négy éves országlásra kaptak felhatalmazást. Arra, hogy miként eddig is tették, csúfot űzzenek a munkájukat végző újságírókból. (Amúgy az feltűnt mindenkinek, hogy egy ideje nem simicskáznak és csicska-oligarchamédiáznak teli tüdőből? Ugy milyen meglepő? Amikor rezegni érezték a lécet, amikor még a Magyar Nemzetet nem hantolta el 24 óra leforgása alatt a legokosabb kollégiumi szobatárs, kollektíven simicskáztak reggeltől estig. Amikor feltűnt az aurájukban egy Hír TV-s/Indexes újságíró, úgy viselkedtek, mintha ezek a riporterek fertőző betegségek terjesztői lennének, akikhez még véletlenül sem szabad közel merészkedni; a kétharmados megnyugvás azonban mostanra feledtette velük, kit gyűlölnek mindennél is jobban.)

A lényegen nem változtat, hogy Kósa a beszélő száj, vagy Harrach Péter, esetleg Pócs János, vagy valamelyik erkölcsi vakondtúrás, akinek nem sikerül időben eliszkolnia a lift, vagy a függöny irányába. Az irányvonal egyértelmű: miközben sajtónyilvános eseményekre nem engednek be újságírókat (üdvözlöm innen is a Figyelő nevű pártlap tulajdonosát, aki a Terror Házába csak azt engedi be, aki Orbán kottájából muzsikál), miközben a közpénzmédiában kizárólag róluk szólnak a hírek, miközben egy egész betanított szalagmunkás-gárda tolja a szellemi mérget az országlakók bőre alá, a még megmaradt sajtó munkatársainak kérvényt kell benyújtaniuk, hogy egy talpalatnyi területen a Kósa Lajosok egyáltalán hozzájuk szóljanak. Az 1300 milliárdos kamuval átverhető Kósák, úgy értem.

Nem a szellemileg tisztességes munkavégzéstől fényévekre vegetáló Kósa nevű papagáj ügye ez, hanem az egyre zsugorodó nyilvánosságé. Annak az ügye, hogy a kormánypárt megválasztott szent tehenei, akik állítólag a kétharmadukkal a háromharmadot akarják képviselni, valójában naponta szájbarúgják azokat, akiknek az információhoz jutásán a Kósára ráugráló újságírók dolgoznak. Jó, tudom, ez nem téma, gumicsont, inkább mondjam meg, mit kéne tenni ahhoz, hogy ne ez legyen. Szerintem semmit nem kell tenni. Ameddig az nem világos az országlakónak, hogy ezek a rossz arcok nem szívességet tesznek neki, amikor a helyből nekifutva menekülés helyett válaszolnak az újságíró kérdéseire, ameddig nem természetes, hogy valójában kinek kutyakötelessége kit szolgálni, addig kurvára semmit nem kell tenni. Nincs minek, nincs miért.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.