Augusztus 16,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A csúti helyében nem bíznék olyan nagyon a kereszténység hatásában

Olvastam egy néhány mondatos idézetet. Azért olvastam, mert Lázár Gergő idézte (A honvédség ereje tényleg a kereszténységben lenne? – Kolozsvári Szalonna, 2018. május 15.), az ő írásait kedvelem, ez meg itt benne volt a szövegében, ha már ő kibírta ennek az elolvasását, nekem is bírnom kell:

Kitért arra is, hogy Nyugaton napjainkra „sokan elhagyták lelküket”. Azt kell üzenni a nyugati civilizációknak, hogy erősítsék meg keresztény hitüket – mondta Simicskó István, hozzátéve: „ennek köszönhetjük megmaradásunkat”. Benkő Tibor vezérezredeshez, leendő honvédelmi miniszterhez fordulva azt kérte: lélekből dolgozzanak továbbra is, mert ezen keresztül tudnak példát mutatni a civileknek és más emberi közösségeknek.

A hetvenes években rendeztem egy dokumentumjátékot, Az út volt a címe. Egy rendkívül rokonszenves, Felvidékről Rémbe (zsákfalu Bács-Kiskun megyében) kitelepített parasztember életútjáról szólt, azaz voltaképpen a XX. század történelméről. Az önmagában is hangulatos, falusi atmoszférában fölvett elbeszéléshez ki akartam találni valamit, amivel bontani tudom a szöveget, megkértem a zenei szerkesztőmet, hozzon ki mindent a Magyar Rádió archívumából, amit jellemzőnek talál a 20-as évektől kezdve. Zenéket, beszédeket, hangképes tudósításokat, lehetőleg olyanokat, amikre pusztán az elhangzásuk alapján rá lehet ismerni, mert azt nem akartam, hogy ezek a bejátszások testidegen konferálásokkal el legyenek választva egymástól.

Volt köztük egy rendkívül gusztustalan beszéd egy rendkívül ellenszenves hangú, iszonyatosan ostoba ember által füllel hallhatólag nagyszámú közönség előtt előadva, amiről nem tudtam, ki lehet, mi lehet. Összehívtam a stúdióba az okos embereket (akiket én annak tartottam, akiket referenciaszemélyként tiszteltem), Cserés Miklóst, a Rádió korábbi főrendezőjét, Boros Jánost, aki a polgári törvénykönyvből is tudott volna izgalmas műsort szerkeszteni, Lévai Bélát, a Rádióújság főszerkesztőjét, Körmendi Lászlót, a „Rádió hangját” (ő mondta 1956-ban az el nem felejthető mondatot, a „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal”-t) – mindenkire nem emlékszem, az volt még fontos, hogy nálam 20-30 évvel idősebbnek kellett lenniük, lejátszottam nekik a felvételt, alig szólalt meg, már jött is a név: Zadravecz püspök. Szinte egyszerre mondták. Majdnem egyforma undorral az arcukon. Azt a beszédet nem sikerült előkerítenem (szerintem már a Rádióban sincs meg, ahogy én ezt a ’90 óta uralgó bandát ismerem – a politikusokra gondolok), már Rádió sincs, nemhogy archívum. De találtam mást, azt hiszem, ez is megteszi:

Zadravecz tábori püspök. Ő „lelkesítette”” a katonákat, hogy menjenek csak bátran meghalni, mert akkor nekik már majd milyen jó lesz odafent a mennyországban, és egy vitéz magyar katonától azért tényleg az a legkevesebb, hogy az életét adja a hazáért. Ez a Zadravecz Magyarország egyik legförtelmesebb korszakának a terméke, az isten nevében uszítók világtörténelmi hagyományának folytatója a kis magyar pornográfiában. Tábori püspök. Ez egy rang, erre kineveznek valakit. Hogy kicsoda nevez ki? A Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára. Ez ugyanis nemcsak egyházi rang, katonai is. Tetszik érteni? Pap katona.

Ez a Simicskó nevű szerencsétlen kirúgott miniszter még haló poraiban is hatalmas nyelvcsapásokkal nyalja a hordóhasú futballistának, közben levegőt kapkodva keresztényezik, mert az még mindig szükséges, az istennel való megfélemlítés még mindig nem működik elég széles körben, mint ahogyan Zadravecz idejében megbízhatóan hatékony volt – azt kell elérnünk. Van egy elég rossz hírem: nem is fog működni.

A tíz évvel ezelőtti statisztikai adat szerint az azt megelőző tíz év alatt 6%-kal esett azoknak a templomba járóknak a száma, akik egy hónapban egyszer eljárnak templomba. Friss adatot nem találtam, de a gyorsuló időben ez a szám nyilvánvalóan csökkent, alig hiszem, hogy a teljes népességnek a 4-5%-ánál magasabb volna. Ezenkívül csöndesen megállapítom (anélkül, hogy bizonyíthatatlan pszichologizálásba fognék): a havonta egyszer templomba járók már nem az a biztonságos bigott fajta. Az már el tudja intézni magával, hogy isten elnézi neki, ha nem megy minden vasárnap templomba. Az már alkudozik az istenével. Aminek általában az a következménye, hogy fokozatosan elmúlik az a havi egy is. Nem szívesen keveredem hitvitába senkivel, ebben az országban nemcsak a futballhoz ért mindenki, hanem a Bibliához is, én meg nem igazán értek hozzá, eddig még csak másfél könyvet írtam róla tizenöt év meglehetősen alapos kutatás alapján (ráadásul abból az egyiket, a teljesen a Bibliáról szóló könyvet még oda sem adtam a kiadómnak, mert még mindig olvasok, és mindig új dolgokra találok), annyit azért megkockáztatok, hogy én a csúti gazember helyében nem bíznék olyan nagyon a kereszténység hatásában.

Egyrészt azért nem, mert a Biblia minden átkozódása és riogatása ellenére is sokan meg vagyunk győződve róla: akik azt a könyvet írták, nem igazán foglalkoztak az isten valószínűleg „valódi” természetével, azaz hallani sem akartak volna arról, hogy az általuk vágyott fenyegető és büntető isten bizonyosan nem létezik, mint ahogyan a megbocsátó sem. Valamint azt sem voltak képesek felfogni, hogy az az isten, akinek a tetteit ők érteni vélik, ennélfogva magyarázni próbálják, az nem létezhet, egyszerűen azért, mert ha már emberi ésszel felfogható, akkor nem isten. De van egy ennél rosszabb hírem is. A „nyugati civilizációkban”, akiknek üzenni akarna ez a szerencsétlen paprikajancsi, miszerint ők a kereszténységnek köszönhetik a megmaradásukat, egyre többen sejtik, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz – az atlanti térségben működő élet és kultúra a kereszténység pusztításának ellenére maradt fenn. Sok évszázados, kegyetlen, embermilliók életét követelő küzdelemben jutott el odáig, hogy már vannak, akik mernek havonta csak egyszer templomba menni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.