Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Magyarország egy szuverén ország, ahol a kormány akkor lopja meg a saját nemzetét, amikor akarja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A napokban tartják a miniszterjelölti meghallgatásokat, ahol a leendő Orbán-kormány miniszterei fejtik ki, miért is ők a legjobb jelöltek a pozícióra. Mennek az ígérgetések minden oldalról, legyen az épp a Honvédelmi Minisztérium, vagy az Igazságügyi Minisztérium. Teljesen mindegy, hogy ők is pontosan tisztában vannak azzal, hogy jórészt hazugság amit állítanak, mégsem érdekli őket, hisz nem lesz senki, aki számon fogja őket kérni később. Be nem teljesített ígéretek, lopások és csalások tucatjai, sokszor bűnözők közreműködésével. Ehhez asszisztált az előző Orbán-kormány, így ezen ők nem is szeretnének változtatni. Folytatni fogják, mint ahogy azt meg is ígérték.

A minap Trócsányi László igazságügyi miniszter volt a soros, aki ki is fejtette, mit gondol a hazánkat ért felvetésekkel kapcsolatban. Noha elég sok mindenről beszélt, mégis egy dolgot szeretnék konkrétan kiemelni. Azt a válaszát, melyben megerősítette, hogy Magyarország nem kíván csatlakozni az Európai Ügyészséghez. Azért is tartom ezt a legfontosabb ügyek egyikének, mert pont ez mutatja jól, mennyire tisztában van azzal a kormány, hogy szétlopják a teljes országot.

Az Európai Ügyészség a tervek szerint 2021-től lépne működésbe, a feladata pedig az uniós források elosztásával kapcsolatos visszaélések, valamint áfaügyek vizsgálata lesz. Magyarul az uniós támogatások szétlopásával – lásd Elios ügy – foglalkozna. Hogy miért is nem támogatja ezt a magyar kormány? Trócsányi szerint azért, mert egy ilyen intézmény létrehozása szembemegy a nemzetek Európájáról szóló állásponttal. Hogy ezt mégis miből szűrte le, az számomra kérdéses. Mitől lesz kevésbé nemzeti az az Európa, ahol kivizsgálják a nemzetközi korrupciós ügyeket? Attól, hogy mondjuk (csak felvetésként) Tiborcz István börtönbe kerül – mert elcsalt több milliárd forint EU-s vagyont – én nem leszek kevésbé magyar, vagy kevésbé nemzeti. Ennek az égvilágon semmi köze nincs az egészhez. Itt azonban még nem állt meg Trócsányi.

Szerinte ugyanis nem elég, hogy szembemegy a nemzetek Európájának álláspontjával, de egy felesleges bürokratikus duplázásnak látja annak létrehozását, szerinte ugyanis az OLAF, valamint az uniós igazságügyi együttműködést bonyolító Eurojust már biztosítja ezt a funkciót. Értem, tehát az az OLAF, melyről maga Polt Péter mondta, hogy nincs nyomozati jogköre, mindössze felhívhatja a magyar hatóságok figyelmét, ha valamilyen csalásgyanús esetet észlel. Az az OLAF, mely példának okáért az Elios ügyben csalás gyanúját állapította meg, majd a magyar hatóságoknak adta az ügyet, annak a hatóságnak, mely azóta sem tett semmit az ég egy adta világon.

Meg is értem, hogy Trócsányi miért olyan elégedett az OLAF-fal, hisz pontosan tudják, hogy ha fel is fedezik a több milliárdos EU támogatások elcsalását – mint ahogy meg is tették -, akkor sem tehetnek semmit, azon kívül, hogy arra felhívják a magyar hatóságok figyelmét. A hazai igazságszolgáltatás hatékonysága ugyanis egyenlő a nullával. Mindenki tud Rogán, Matolcsy, Farkas Flórián, Semjén és Lázár ügyeiről, mégis mindannyian a mai napig a magyar kormánykörök szerves részét képezik.

A magyar kormány szétlopja az uniós támogatásokat, ha pedig ezt számon kéri rajtuk valaki, az rohadjon is meg. Mi köze van ugyanis ahhoz az EU-nak, hogy a magyar kormány a saját népét lopja meg? Ne szóljanak bele a mi ügyeinkbe. Magyarország egy szuverén ország, ahol a kormány akkor lopja meg a saját nemzetét, amikor csak akarja. A pénzük ugyan kell, de hogy még azt is vizsgálják, hogy milyen faliszőnyeget vett belőle Matolcsy György, na az felháborító.

Ha pedig történetesen megint a korrupcióról beszélünk, akkor tegyünk arról is említést, hogy Orbán Viktor veje, az OLAF által több milliárdos csalással gyanúsított Tiborcz István Lázár János után találkozott az ország leggazdagabb emberével, Mészáros Lőrinc egykori gázszerelővel. Milyen jó is, hogy az OLAF-nak nincs jogköre ahhoz, hogy előzetesbe helyezze Tiborczot, máskülönben hogy találkozhatott volna a mi Mészárosunkkal? Vajon miről beszélhetett ez a két géniusz? Sajnos szinte biztos vagyok abban, hogy hamarosan kiderül és mi leszünk ennek az ügyletnek a kárvallottjai. Mint korábban már oly sokszor.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.