December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Magunktól beállunk a cselédlépcső elé és négy teljes évig ott masírozunk fel-alá, mint megannyi szorgos idióta

Welcome to Demagógia, Szalonna! És akkor hogyan képzeled a rendszer végét? Párezer budapesti utcai harcos fogja elkergetni a diktátort, vagy a népakarat fogja a parlamentbe segíteni a fiatal (nem feltételenül -korú) , eddig ismeretlen ellenzéket? Vagy egyáltalán lesz szükség parlamentarizmusra az új demokráciában, vagy közvetlenül a < 51 % -os ellenzéki népfelség kormányoz majd? A fideszesek bemehetnek e, bemennek e majd az új, ellenzéki legitim parlamentbe, vagy az utcán harcolnak tovább, és minden kezdődik előről? (András)

A fenti idézet a közösségi oldalunkról van, egy hozzászólás. Mégpedig egy olyan cikkünkhöz, ami arról szól, hogy talán a parlamentben ücsörgő ellenzéki pártokat időszerű lenne elhajtani a vérbe, mert lényegében ők tartják hatalomban a Fideszt. Miután magam is azon a véleményen vagyok, hogy a tiszteltnek nehezen sem nevezhető házban megélhetésileg nyüzsgő pártok leszerepeltek, megpróbálok válaszolni az olvasó kérdéseire. Pontosabban elmondom, mit gondolok én erről, aztán vagy benne lesz a válasz, vagy nem.

Úgy gondolom, hogy nem a budapesti utcai harcosok fognak rendszert váltani. Mi fogunk ilyet tenni, vagy mi nem és akkor senki sem. Úgy gondolom – és nem mától gondolom így, évek óta erről beszélek – hogy fordítva ülünk a hokedlin. Nemzetibb érzelmű felsőosztálybeliek a lovon. Kezdem felülről, mert mindjárt itt kezdődnek a bajok.

Mi úgy gondoljuk, hogy a miniszterelnököt (a mindenkorit) a sors, a jóisten, vagy a húsvéti nyuszi nevezete ki örök időkre és mint ilyen, ő tévedhetetlen, de minimum mindenható, támadhatatlan és kritizálhatatlan. Mert ő okosabb, jobb, szebb mindenki másnál, ezért van a posztján éppen ő. És mint ilyen, nem elszámoltatható. Választástól választásig nekünk kuss van, nem szólhatunk bele az agybajába, nehogy megzavarjuk a fenenagy munkálkodásban.

Nagyjából ugyanezt gondoljuk a miniszterekről, a képviselőkről, de még polgármesterekről és az iskolaigazgatókról is. Magunktól beállunk a cselédlépcső elé és négy teljes évig ott masírozunk fel-alá, mint megannyi szorgos idióta.

Mindez fordítva van. A miniszterelnököt, de a képviselőket is magunk választottuk. Az még semmi, de magunk termeltük ki őket. Olyanok, mint mi. Mi vagyunk a társadalom, a választópolgárok. Ha mi síkidióta, gyáva, korrupcióra hajlamos báránykák vagyunk, akkor olyan lesz minden más, ami tőlünk ered. A kormány is, a pártok is.

A változás – szerintem – csak lentről felfelé érhető el. Nem nagy dolgokra gondolok, csak egészen aprócskákra. Például arra, hogy a kutyaszart szertehagyó gazdihoz odalépünk és gálánsan átnyújtunk neki egy zacskót. Hogy a boltban nem várjuk meg, ameddig a két eladó megbeszéli, melyikük házastársa impotensebb, hanem bátran bemutatkozunk: mi vagyunk a vásárló. Hogy merünk szót emelni az iskolában, ha a gyerekünk érdekében azt érezzük helyesnek.

Második körben rájöhetünk arra, hogy nem mi vagyunk a munkaügyi hivatalban/nyugdíjfolyósítónál/földhivatalban ücsörgő illetőért, hanem ő van értünk. És a fodrász, a buszsofőr, a pincér, a polgármester, a minisztériumi alkalmazott, a miniszter, a miniszterek elnöke is értünk van.

Harmadik körben el merünk ballagni a képviselőnkhöz, polgármesterünkhöz és kérdőre merjük vonni, ha faszságokat csinál.

Innen már csak egy lépés, és felfedezzük, hogy a kemény munkával megkeresett pénzünk utáni adót olyasmire költi a kormány, amire mi nem akarjuk, hogy költse. Rájövünk, hogy bátran lehetünk nem-keresztények is, mert ezt a jogunkat még a magyar alaptákolmány is biztosítja. Rájövünk, mert megtanuljuk, hogy nem csak kötelességeink, jogaink is vannak. És ha erre rájövünk, plusz még az erkölcsi mércénken is állítunk (lopni, hazudni bűn nekünk is, a politikusoknak is), akkor majd kitermelünk magunkból olyan politikusokat, akik méltóbbak a bizalmunkra, mint ezek a mostaniak.

Ha lesznek ilyen politikusok, akkor lesznek olyan pártok is, amelyek nem a pártvezetés anyagi jólétét, önmegvalósító kényszerképzetét, esetleg különféle kezelésre szoruló fóbiáit, hanem a tagok akaratát képviselik. A párt (bármelyik párt) nézetem szerint önkéntes szerveződés, nem megélhetési forma.

De mielőtt pártokká szerveződünk, kell lennie egy alulról építkező mozgalomnak, egy közös akaratnak, amelyik elég erős ahhoz, hogy kisöpörje a politikában évtizedek óta felgyűlt szemetet. Nem példa nélkül való az ilyen. De ahhoz, hogy egy ilyen mozgalom létrejöhessen, nekünk, egyenként kell rendet rakni a saját fejünkben. Ha ez elég fejben megtörténik, akkor nem lesz kérdés, hogy tüntetgetni megyek inkább szombaton, vagy moziba. Ugyanis egy normális erkölcsiségű társadalomban nincsen szükség arra, hogy komoly erőbedobással tüntetést szervezzen bárki, mert a penetráns geciségek kiverik a biztosítékot kellő számú emberben ahhoz, hogy felemeljék a hangjukat. Sok dühös ember együtt pedig már tömegnek minősül.

Tudom, hogy ez ránézése kétszáz éves projekt, de nem szükségszerűen az. Én például figyelem önmagamat és igyekszem betartani a saját tanácsaimat, nem csak papolok. Mindössze annyi kellene, hogy mindenki állítson fel magában egy mércét és igyekezzen igazodni ahhoz. Igen gyorsan kiderülne, hogy az alapértékek azonosak, akár baloldali, akár jobboldali, akár apolitikus az illető.

Értem én, hogy szellemesnek és ironikusnak szánta a hozzászólását András, de nem igazán valósult meg a cél. Ellenben sikerült néhány mondattal körülrajzolni a nemcsináloksemmitmerúgyseleszsemmisemmiből kezdetű, rendkívül káros képződményt. Első lépésben ezt kellene elrugdosni az útból, mert csak felesleges teher mindenkinek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.