December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az ellenzéki pártokat kellene már a szemétdombra talicskázni

Érkeznek a friss hírek megállás nélkül. Azért már nem kell izgulni, hogy vajon ki lesz a miniszterelnök – pedig tövig rágtam a körmömet -, az pedig őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy kit hová pakol át a Fidesz, a NER-megélhetés jegyében és örömére. Lényegében teljesen mindegy, hogy Szijjártó Péter, Farkas Flórián, Schmidt Mária, Matolcsy György és a többiek akár helyet cserélnek egymással, akár hajszínt váltanak. A lényeg nem változik.

Lázár János könnyes-bús búcsújelenete láttán sem fakadtam sírva, pedig bizonyára illett volna. Vagy nem is tudom, mit kellett volna éreznem akkor, ha történetesen Orbán rajongója lennék, mert tudnám, hogy egyedül ő tudja megőrizni a nem létező kereszténységemet az utókor számára. Hiszen eddig Lázár Orbán árnyéka volt, mosta a pelust szorgosan, a vezér mégis ejtette. Lehetséges, hogy akkor most nekem, mint feltételezett NER-lovaginának utálnom kellene Lázárt, mert biztosan okkal pottyant ki a centrális erőtérből. Jó, de akkor ellenzékiként meg szeretnem kellene ugyanezért?

A homályos mondatokat is megpróbálhatnám értelmezni, mert akkor majd Lázár fog megmenteni engem Orbántól? Rendes nem-fideszesként eddig Simicskában bízhattam, hogy majd ő, mostantól Lázárban? Semmi kedvem hozzá. Eddig sem bíztam, főleg nem reménykedtem abban, hogy majd valamelyik sértett fütyi ledarálja a főfütyit, most sem érzem szükségét, hogy így tegyek. Amúgy sem lennék boldogabb egy fikarcnyival sem, ha az egyik hullarabló helyett a másik hullarabló vezetné a halottaskocsit, ugyanis még élek és ameddig lehet, szeretném, ha ez így maradna.

Egyre erősebb a gyanúm, hogy nem Orbán rendszerét kell megdönteni ahhoz, hogy végre sikerüljön rendszert váltani. Az ellenzéki pártokat kellene már a szemétdombra talicskázni, mert úgy érzem, az ő érdekük nem az, hogy meg tudjon indulni egy demokratikus (vagy bármilyen más) átalakulás. Ahogy néztem, hallgattam a különféle pártok különféle képviselőit, megerősödött bennem az az érzés, hogy pontosan ugyanolyan ívben tesznek az ország és a társadalom fejére, mint bárki, aki a kormánypárt óvó ölelésében lopja magát gennyesre. Jól jön az a kis fizetés, az adófizetők pénzéből vásárolt luxustelefon (ugyan mi a búbánatot fog vele kezdeni az a képviselő, aki egy összefüggő mondatot nem tud magából kipréselni, egy kósza gondolat nem fordul elő a fejében?), a célnak tökéletesen megfelelne egy pár ezer forintos készülék is, amin lehet telefonálni. Jól jön a bizottsági tagsággal járó plusz pénz, a lakhatási támogatás, ingyen utazás, a mentelmi jog.

Az ellenzéki pártok Parlamentben ücsörgő képviselői éppen olyan jól tudják, mint én, hogy az égvilágon semmi befolyásuk nem lesz semmire. Majd felolvassák az előző heti, a médiából összeollózott szörnyűségeket, aztán elégedetten tespednek tovább. Naponta kiadnak pár, senkit nem érdeklő sajtótájéközleményt, összetrombitálják azt a néhány újságírót, aki ráér elmenni a menetrendszerű hőbörgésükre és ennyi. Az alattvalók örülnek, mert továbbra is meg vannak védve a kunkától, a pirézektől és a jégveréstől, az ellenzéki pártok hívei örülnek, mert értük harcol az ő pártjuk nagyon, bár eredménytelenül, a politikából élők örülnek, mert nem kell munkát keresni és a szerencsésebbek még némi családi gazdagodásra is esélyesek. Tehát lényegében mindenki boldog, csak az a néhány millió ember nem, aki vért izzadva küzd azért, hogy megéljen, eltartsa a családját, taníttatni tudja a gyerekét, esetleg fejleszteni tudja a vállalkozását. Csak azok nem boldogok, akik egy normális országban szeretnének emberhez méltó módon élni, ahol nem ugat bele a kormány olyasmikbe, amikhez semmi köze nincs és ahol nem az államtitkár feleségének bejárónőjénél kezdődik a felelősségrevonhatóság határa.

Azt hiszem, az ellenzéki pártokat kell itt megbuktatni. Nélkülük a kormány úgy eldől, mint fél disznó az ólban. Helyet kell csinálni egy friss, fiatal (nem feltétlenül az életkorra gondolok), bátor ellenzéknek. Olyannak, amelyik végre nem önmagáért, hanem az országért tesz valamit. Ezt csak mi, polgárok tudjuk megtenni, senki más. De addig is, ameddig ezt felfogjuk, nézhetjük a túlárazott képviselőket, ahogy pasziánszoznak a csecse telefonjaikon, amiből egy darab került annyiba, amennyit egy közmunkás egész évben keres.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.