Augusztus 19,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Kutyaszar

Ültem az autóban, egy üzlet parkolójában és várakozás közben nézelődtem. A parkoló és az országút között egy kis zöld sáv, néhány fa, nyírott gyep. Nem park, amolyan fűrelépnitilos zóna. A betonszegélyen ifjú apuka ücsörgött, vadul nyomkodva az okosnál is egy fokkal okosabb telefonját. Mellette pici gyerek totyogott, egy kicsit távolabb egy magyar vizsla futkosott. Szemmel látható volt, hogy mindegyikük jól nevelt. A gyerek nem rohangált az autók között, a kutya sem az úton cikázott, apu is fegyelmezetten várta anyut, aki valószínűleg éppen a bevásárlást intézte.

A vizsla gondolt egyet, amilyet a kutyák többnyire gondolni szoktak, ha kihozzák őket a lakásból. Szart egy jókora kupacot. Valahová a szépen formált bokor és a totyogó baba közé félútra. Apuka futólag felpillantott az okosból, ellenőrizte, hogy minden megvan: gyerek, kutya, kutyaszar. Majd ismét elmerült a fontos nyomkodnivalóban. Nem állt fel, nem nyúlt a zsebébe egy zacskóért. Valahogy nem érezte fontosnak felszedni a szart. Nem az ő felelőssége.

Arra gondoltam, hogy vajon mit szólna, ha a saját gyereke hasalna el, bele a kupacba? Vagy éppen marokra fogná az ürüléket, hogy megkóstolja. Talán apucinak is adna belőle. Bizonyára nem örülne neki. A más gyereke meg kit érdekel? A másik ember eleve kit érdekel? Abban a kupac kutyaszarban jelen volt a magyar néplélek. A felelősség azonnali elhárítása, a másikkal szembeni közömbösség, a francos, de legalább indokolatlan nagyképűség, az együgyű önzés.

A kutyaszaron, aminek felszedését apuci nem érzett magáénak, hamarosan megjelennek a legyek. Beköpik, még több édes kis légynek adva életet, mert a természet üzemszerűen működik. Aztán ha apuka néhány nap múlva ismét ott fog ücsörögni és szeme-szája megtelik pajkos legyecskékkel, akkor valószínűleg apuka dühös lesz, felháborodik és gyűlölködve csapkod. Mert undorodik a legyektől és kikéri magának, hogy egy civilizált, kereszténydemokrata ország civilizált, kereszténydemokrata városának közepén ilyen proli dolgok történnek vele, hogy falkában támadnak rá a rovarok. Mert mindenről a legyek tehetnek. Igen.

Tegnap olvastam, hogy Schilling Árpád és felesége, Sárosdi Lilla gyermekükkel együtt el kívánják hagyni az országot. Reggel érdeklődve néztem szét a közpénzből vonyító portálokon, vajon mi szépet bírtak kiizzadni a propagandisták ebben az ügyben. Mert nem maradhat szó nélkül a dolog, az lehetetlen. Az országot naponta, tucatszám elhagyó ember csöndben távozhat, hiszen őket nem ismeri az ország, legfeljebb a közvetlen családtagok bőgnek egy kicsit, amikor a szerettükkel felszáll a repülőgép. És még majd néhányszor, amikor nagyon hiányzik az, aki elment. De Schillingéket ismeri az ország, ezt ki kell aknázni, meg kell lovagolni. Beléjük kell rúgni.

Reggel van még, csak Stefka István alkalmazottja reagált a hírre. Stílszerűen Máté T. szart a reggeli kávénk mellé, mintegy aprósüti helyett. Természetesen – abban a közegben természetesen – elegánsan tehetségtelen, senkit nem érdeklő, pénzéhes faszként jeleníti meg a rendezőt, a színésznő feleséget hasonló módon – jó, ő kicsit kurva is – mutatja be az olvasóknak, de jut néhány mondat Orbán Viktornak is, aki természetesen azt sem tudja, kicsodák Schillingék, mert abból a szellemi-erkölcsi magasságból, ahol ő (oppardon, Ő) lebeg, nem látszanak az ilyen jelentéktelenségek. Az olvasók haladéktalanul és rendkívül lelkesen csatlakoznak a cikk eszmeiségéhez, ők már nyíltan lekurvázzák Sárosdi Lillát, tehetségtelen baromnak nevezik Schillinget, örvendenek a távozásnak és kifejezik a reményüket, hogy minden liberális köcsög elhúz az országból.

A közpénzzel kitömött portál alkalmazottja, aki nem olyan régen még az MSZMP egyenesági utóda, a Magyar Munkáspárt zászlaja alatt óhajtott karriert csinálni, de annak ellenére, hogy a kedves papa a párt vezetője, az ifjú Thürmert nem támogatta a tagság, ezért pártot, és persze köpönyeget váltott, felkapaszkodott valahová – ő erkölcsi magaslatnak hiheti – és boldogan ócsárol bárkit, aki nem azt a kupacot dongja be, amit ő.

Szép is ez így. Tökéletes. Tökéletesen magyar. Éppen, mint a nemzeti magyar vizsla szarta bűzlő kupac és a hamarosan kikelő cuki kis legyek. Pedig mennyire egyszerű lett volna. Apuka elrakja a mobilt, előveszi a zacskót, felszedi a szart és elhelyezi egy szemetesben. Mert apuka tudja, hogy az ő kutyájáért ő a felelős és miután a kutya nem képes maga után takarítani, így neki kell megtennie. Mert a park, a fű nem az ő magántulajdona, hanem mindenkié. Sőt, ha apuka kézen fogja a kisfiát és kakiszedés közben elmagyarázza, hogy mit és miért csinál, akkor a gyerek úgy fog felnőni, hogy ez a természetes.

De sajnos apukának ez nem jutott eszébe és valószínűleg a kisfia úgy fog felnőni, hogy neki semmiben nincs felelőssége, nem dolga összeszedni a kutyaszart, viszont jogában áll nagyon felháborodni, ha sikerül beletrappolnia egy ilyen kupacba. Mert azt nem az ő kutyája szarta oda, hanem másé. Pedig semmi más nem történt, csak annyi, hogy a másik ember is pontosan úgy gondolkodott, mint ő. És az országot szép lassan ellepi a kutyaszar, de mindenkit csak a másiké zavar, a sajátjáért senki nem óhajt felelősséget vállalni.

Frissítés: reggel óta (akkor írtam a cikket) bővült a Schilling Árpádot tehetségtelen faszként, a feleségét ribancként körülrajzoló mű a 888-on. A mű szerzője örömmel jegyzi meg, hogy mennyivel jobb hely lesz ez az ország a rendező és a színésznő nélkül. Felkészül az Origo és a Magyar Idők.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.