Június 25,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem kellett hozzá varázspálca

A szeme már nem ragyog úgy, mint régen. A bőre kicsit megereszkedett, a vonásai valahogy fellazultak, majd új, más vonásokat hoztak létre, az egykor pimaszul kihívó arc lágyabb lett és egyben keményebb. Az a kis ránc a szeme sarkában. Pontosan emlékszik, hogy akkor került oda, amikor a gyerek megbetegedett, amikor éjszakákon át leste a lélegzését, cserélte a borogatást, fohászkodott magában, hogy csak még ezt a kanál levest, falat ételt fogadja el és fogadja be a szervezete. Minden láz, minden köhögés, éjszakai rémálomból felsírás egy kicsit hozzátett ahhoz a ráncocskához.

Megtanult varázsolni. Nem kellett hozzá varázspálca. A horzsolást gyógyítja a lélegzete, a bánatot a szelet vajaskenyérre ügyeskedett vigyori arc sajtból és paprikából, leszakadt maciláb gyógyszere a tű és a cérna, a hasfájás ellenszere az ölelés. A boltban a polcon maradtak a drágább arckrémek, a márkás ruhák, jó még az a cipő, majd valahogy megragasztja a leválni készülő talpat, a kedvenc parfüm nem is olyan fontos, az új táska sem, mert kell a minőségi cipő a fejlődő lábacskára, kell a gyümölcs, a gyorsan kinőtt ruhát cserélni kell, a különórák, magántanár, sportfelszerelés, hangszer, nyelvvizsga, érettségi, diploma, szakma.

Közben a tükör valahogy pókhálósan reped, egyre több szétfutó ráncot mutat a szemek körül, az orrcimpától indulva a száj sarkáig. A kecses nyak finom bőre már a múlté, a homlok márványsimasága is és nem érti, mert belül mást lát. Leltároz.

A két szemöldöke közötti ránc az első szerelmi csalódáskor került oda, amikor a gyerek lelke eleven seb volt és bár ő tudta, hogy el fog múlni, a gyerek nem hitte és csak fájni tudott és a szíve szakadt meg, amiért nem segíthet és tudta, hogy lesz még ilyen és abba éppen úgy belehal ő is, mint az elsőbe.

A csípőjén, a combján a gyöngyházszínű csíkok akkor keletkeztek, amikor a testében menedéket adott az életnek, amikor önmagából táplálta, amikor iszonyú fájdalommal kilökte magából és amikor abban a pillanatban felejtett el fájdalmat és kínt, amikor a kezébe adták a kicsit.

A homloka simasága akkor tört meg, amikor a férje bejelentette, hogy többet, jobbat, szebbet, fiatalabbat érdemel. Ezért elmegy, az lesz a jobb mindenkinek. És a gyerek minden nap várta vissza az apját, minden este az ablakban leskelődött és nem értette, mi rosszat tett és olyan sokáig tartott, mire megértette, hogy semmit. Nem hibás.

A csuklóján az a sötét folt. A szülinapi tortát vette ki a sütőből, vigyázva, mert gyönyörűnek, tökéletesnek kell lennie. Észre sem vette, hogy hozzányomta a kezét a felső fűtőszálhoz, nem is érezte a fájdalmat, mert az idegvégek elégtek, ahogy a bőr is. Később látta a fekete foltot, azt hitte, kormos valamitől, próbálta letörölni és az eleven hús volt alatta. Begyógyult, de a folt, a jel ott maradt.

A könyökén az apró heg, amikor megbotlott a lépcsőn és szándékosan úgy esett, hogy alulra kerüljön, a gyerek puhára, rá essen, nehogy valami baja legyen. Nem lett. Ő hetekig nem tudta emelni a karját, de mára csak az a pici vonal maradt. És az emlékek.

Áll a tükör előtt és leltározza a testét, az életét. És tudja, hogy nem bán egyetlen ráncot, sebet sem. Mindnek története van, mindegyikért fizetett. Az övé, hozzá tartozik, a részévé vált.

Amikor megszólal a telefon, már el is felejti a tükröt és amit abban látott. Eltűnnek a szarkalábak, a szeme ismét ragyog, ruganyos léptekkel fut a telefonhoz, csengő hangon szól bele. Mert tudja, mit fog hallani és nem az a fontos, hogy mit, hanem az, hogy kitől. Sikerült, végül sikerült. A gyerek felnőtt, felnevelte, majd elengedte. Akkor is, ha belehalt százszor. Beleszól a telefonba és hirtelen zúdulnak az emlékek. A maszatos puszik, a ragacsos kis kézben szorongatott virágcsokor, a nadrág zsebéből előkotort, félig olvadt csoki, amit megosztottak ők ketten, az ünneplőben feszengő versmondás, a kamaszos vigyorral átnyújtott virág, az ölelés. Beleszól a telefonba és hallja a távolból, egy másik városból, másik országból, másik földrészről, talán másik bolygóról: Szeretlek, anya!

Én is. Én is szeretlek, kicsikém.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.