Augusztus 19,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Május 8-án, az új parlament megalakulásakor, az eskü helyett a teljes frakció hagyja el az üléstermet

NYÍLT LEVÉL

A JOBBIK ELNÖKSÉGÉHEZ

ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYÁHOZ 

ÉS MANDÁTUMOT SZERZETT KÉPVISELŐIHEZ

Harcostársaim e mocskos háborúban!

Ezt a levelet egy olyan népes társaság nevében és megbízásából írom, amelynek tagjai az ország különböző részein élő barátaim, közelebbi és távolabbi ismerőseim, és a valamikori balos kötődésű, de már a 2014-es választáskor is a Jobbikot támogató teljes családom.

Az ország, a nemzet és a Jobbik számára egyaránt tragikus választás után rengeteg beszélgetést folytattunk egymással telefonon és személyesen, elemezve az okokat, és a jövőbeni lehetőségeket.  Április 14-én ott araszoltunk mi is a tömegben a jobbikosok között a ragyogó tavaszban. A lassú haladás, a gyakori álldogálás alkalmat adott ismerős és ismeretlen jobbikos taggal és szimpatizánssal való vélemény cserére, amely megerősítette levelem megírásának szükségességét.

Számomra igen tanulságos volt az a tüntetésen töltött négy és fél óra, és az út hazafelé, mert az első megrázkódtatáson túljutva, megalapozott következtetésekre jutottunk mind az ország, mind a Jobbik jövőjét illetően.

Röviden összefoglalva az alábbi, nagyjából egybehangzó vélemények hangzottak el:

A Jobbik mellett kitartó tagság és a szimpatizánsok már a kampány kezdete óta  fórumokon, jelöltek útján, üzenetekben, és kommentek tömegével fejezték ki igényüket és javaslataikat egy bizonyos mértékű, arculatvesztés nélkül is vállalható jelölt-koordinációra, mert nyilvánvaló volt, hogy a példátlanul aránytalan és  igazságtalan választási törvény, a minden elképzelést alulmúló, gátlástalanul aljas kormányzati kampány, valamint a leküzdhetetlen médiafölény mellett a Jobbik képtelen lesz egyedül a kormányzáshoz szükséges eredményt elérni.

Sajnálatos, hogy a magát alulról építkezőnek definiáló párt vezetése ennyire figyelmen kívül hagyta ezt a többségi igényt. Az alaptalan magabiztosság odáig fajult, hogy még a teljesen esélytelen körzetekben sem léptettünk vissza jelöltet, sőt, még a két esélyes független jelöltet sem támogatta a Jobbik Pécsett és Veszprémben egy-egy gesztus értékű visszaléptetéssel. (Veszprém  nyerhető is lehett volna, hiszen Andrea listán biztos bejutó volt.)

Érthetetlen, hogy a hódmezővásárhelyi példa, Márki-Zay Péter és más ismert, hiteles emberek felhívásai, valamint a számos esélyelemzés is kevésnek bizonyultak a felismeréshez, hogy a „minden körzetben csak egy jelölt“ szisztéma hozhat csak olyan eredményt, amivel legalább a „kétharmad“ megakadályozható lett volna. Így azonban csupán a kudarc mértéke lehetett kérdéses.

Mindezek mellett ekkora kudarcra talán senki sem számított.  

Tudjuk, hogy ehhez döntően hozzájárultak az unalomig sorolt visszaélések, csalások, hazugságok, és az a mérhetetlen szellemi sötétség, amellyel szemben egy tisztességes kampánynak, és egy kiemelkedően nagyszerű programnak esélye sincs. Nekünk azonban elsősorban a saját hibáinkkal, tévedéseinkkel, mulasztásainkkal kell elszámolni. Ahogy tette ezt Vona Gábor, akinek tisztességéhez, emberi nagyságához kétség sem férhet. Tévedett, hibázott, de vállalta a rá eső felelősséget, és az egyetlen tisztességes döntést, annak minden egzisztenciális következményével együtt.  

A beszélgetések során egyértelműen kiderült, hogy nem csak társaságunk tagjai, de azok tágabb ismeretségi köre is ugyanezt várja el a többi mandátumot szerzett képviselőtől is, mivel a kampánystratégia kialakításában nekik is elháríthatatlan felelősségük van.  Ezen túlmenően a Jobbik tisztességének, hitelességének megőrzése is csak úgy lehetséges, ha megkülönbözteti magát a többi „műellenzéki“ bagázstól azzal, hogy biodíszletként nem legitimálja ezt a mocskos diktatútát parlamenti jelenlétével, hanem parlamenten kívüli pártként magját képezi egy jövőbeli ütőképes tömörülésnek.

Ha ezt a nehéz, de egyedül tisztességes döntést nem hozzák meg, borítékolható a Jobbik tagságának és pártolóinak tömeges amortizációja, és nagyon valószínű, hogy a következő választásokig az MDF és az SZDSZ sorsára jut a párt.

A most formálódó „népi ellenzék“ részeként egy megújult, tiszta Jobbik jelentős, akár vezető szerepet is betölthetne az egyre drasztikusabb NER-diktatúra lebontásában, és a Magyar Köztársaság felélesztésében.

Fent megnevezett társaságunk egybehangzó javaslata és elvárása a következő:

Május 8-án, az új parlament megalakulásakor, az eskühöz felállva a teljes frakció az eskü helyett testületileg hagyja el az üléstermet, és jöjjön ki a várhatóan minden eddiginél nagyobb tömeg közé!

Garantálható, hogy nemzeti hőskét fogjuk ünnepelni a Jobbikot! Ezzel a frappáns, bátor és a Jobbikhoz méltó, tisztességes akcióval a Jobbik jelentősen megszilárdítaná a formálódó „Nemzeti Ellenállás“ alapjait, és nem mellesleg a párt, mint mozgalom pozícióját a politikai palettán.

Az ideális megoldás persze az lenne, hogy az összes bejutott ellenzéki (és független) képviselő is ezt cselekedné, magára hagyva a „győztes csalókat“ a hamis kétharmadukkal. Ez a helyzet olyannyira aláásná a legitimációjukat nemzetközi viszonylatban is, ami akár egy éven belüli bukásukat eredményezné. Természetesen tudjuk, hogy ez a jelenlegi helyzetben, a többi megélhetési pártot ismerve, kivitelezhetetlen utópia, de nagyon szeretnénk, és őszintén reméljük, hogy a Jobbik nem tartozik közéjük.

Számunkra nem elfogadható, és csupán gyenge kifogásnak minősül az a vélekedés, miszerint csak belülről lehet kontrollt gyakorolni. Két ciklus bizonyítja, hogy az ilyen kontrollnak alig van, ha van egyáltalán eredménye.

Végezetül nehéz szívvel, de le kell írnom azt a – körünkben többségi – véleményt is, hogy amennyiben a Jobbik vezetése és „frakciója“ véleményünket és elvárásunkat (ismét!) figyelmen kívül hagyva mégis helyet foglal a Parlamentben, biodíszletként legitimálva a diktatúrát, a magunk részéről minden szimpátiánkat és támogatásunkat megvonjuk a Jobbiktól. Ez nem fenyegetés, nem zsarolás, hanem egy „alulról jövő“ jelentős (akár többségi) vélemény, melynek helytállóságát az elkövetkező két-három év fogja igazolni, vagy cáfolni.

Május nyolcadikáig azonban még bízunk a tisztességes és józan belátásban, amely utat nyithat egy valóban Szebb Jövő felé.

Bajtársi üdvözlettel:

Csiszár József

a Jobbik Balatonfüredi Szervezetének alelnöke és valamikori alapító tagja

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.