Október 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogyan lehet még mindig a nyakunkon a magyar történelem relatíve legsötétebb és legarcátlanabb rablóbandája?

Próbálok meghatározni egy fogalmat. Nem akar sikerülni. Úgy vagyok vele, mint a szépséggel, arról Kant azt mondta, szép az, ami érdek nélkül tetszik. Igaz. Csak nem erről van szó. Minden idők egyik legkiválóbb tanárának harmadik gimnáziumban mondtam, hogy szerintem nem jó Kant meghatározása, Bánhegyi tanár úr erre azt mondta, szerinte sem, találjunk ki együtt valami jobbat. Soha nem fogom megtudni, gúnyolódott-e vagy komolyan mondta, mindenesetre maradtunk az eredetinél, egyikünk sem talált ki használhatót. Ma már bizonyosan tudom, hogy nekem volt igazam, dehát nem könnyű Kantnál jobbnak lenni, egyelőre maradok az érdek nélkülinél.

Az most sokkal élénkebben foglalkoztat, hogy leírjak valami használhatót arról, mit jelent a méltóság. Tudjuk, persze, mindannyiunknak van valami fogalma róla, de sehol nem találtam olyat, ami egyetlen mondatba tudná foglalni, mi a méltóság úgy, hogy semmi kétségünk ne legyen, egyazon fogalomról beszélünk.

Azért szeretném ezt a definíciót, mert a múltkor felületes voltam és elhamarkodottan ígértem valamit, amit nem tartottam be.

Azt kérem szépen, tessék szíves lenni elolvasni a Jóreggelt Európa egy korábbi bejegyzésében. Igen, akkor is, ha már tetszett olvasni, arról lesz szó, itt van ezen az oldalon, kicsit lejjebb.

Azt kérdeztem, miért van így, ami van. Na jó, nem ígértem, hogy megválaszolom a kérdést, de azért nekifogtam. Eljutottam egy bizonyos pontig, megpróbáltam elmagyarázni, hogyan lehet még mindig a nyakunkon a magyar történelem relatíve legsötétebb és legarcátlanabb rablóbandája, élén a gusztustalanra hízott falusi futballistával (azt a múltkor elfelejtettem megjegyezni, hogy ez a formátlanra dagadás, ez az áll alól induló baromi sörhas ugyancsak a nép kedvence, minden második szénhidráton élő proli magát látja benne – anélkül, hogy belegondolni volna képes, ő nem tehet mást, mert neki krumplira és kenyérre telik, kedvenc miniszterelnöke viszont a tőlünk lopott pénzből azt eszik, amit akar, mégis olyan, mint egy gönci hordó, egy angol klub portása biztosan nem engedné be).

Azt mondtam korábban, hogy a népnek ez kell, ami van. Hogy irtózik a szabadságtól, az önállóságtól, hogy folyamatos hazugságokkal, az ostobánál is ostobább öncsalásokkal hülyíti és hülyítteti magát – de azzal adós maradtam, miért van ez így.

Arthur Miller szerint a kisembernek is van tragédiája. Ha elfogadjuk, hogy a drámairodalom nagy hősei évezredeken át azért küzdöttek, hogy elfoglalják vagy visszaszerezzék jogos helyüket a világban, akkor a minden különös képesség nélkül élő embernek is el kell ismernünk azt a jogát, hogy megkereshesse a maga helyét a maga világában, légyen az bármilyen szűk is. Az első kérdés ezzel kapcsolatban ugyanis az, ki ítéli meg, mennyire szűk az a hely, emberünk, akinek a tragédiáját szemléljük az irodalom vagy a filozófia magasából, szűknek találja-e a saját helyét. Vagy – nem lévén sem rálátása a saját helyére, sem kitekintése onnan – nem is foglalkozik azzal, lehetne-e tágabb az ő világa. Esetleg megelégszik azzal, hogy próbálja megismerni a környezetével való viszonyát… előre szaladtam. A mi kisemberünk alaphelyzete az, hogy meg sem próbálja, mert nem is tudja, mit kellene megpróbálnia. Csak rosszul érzi magát. Reggeltől estig. A születésétől a haláláig.

Arthur Miller azt mondja, hogy a jogos hely a társadalomban egyenlő a méltósággal. Ez nekem nagyon tetszik. Első pillantásra. De ez valami olyasmi, mint Kant szépség meghatározása. Igen, igen, valami ilyesmi, de végülis a dolog nem ilyen egyszerű. A mi kisemberünknek megvan a jogos helye a társadalomban, hiszen nem is próbál változtatni rajta, azt a helyet tartja természetesnek, még sincs méltósága. Ez az ember azért nem tragikus figura, mert passzív. Nem azért passzív, mert nem mer tenni valamit, hanem mert nem is tudja, hogy kellene tennie valamit.

Azt hiszem, a méltóságot a megalázottság felől kellene keresni (a nyelvészetben bevált fogás az ellenkező értelmű szó elemzésével kezdeni). Nem lehet megalázni azt az embert, aki nem ismeri a helyét a világban. Nem, nem. Nem arról van szó, hogy ismeri-e a jogait, csak arról, hogy van-e bármilyen tudatos viszonya a környezetéhez. Hogy képes-e megítélni, a mások vele való viselkedése illeszkedik-e ahhoz a képhez, amilyennek ő látja magát.

Közeledünk. Tetszik érteni? A kérdés az, lehet-e megalázni azt, akinek nincs tudatos viszonya a környezetéhez. Vagy azt, akinek van egy hamis, torz viszonya a körülötte lévő világhoz, légyen az a világ akármilyen terjedelmű és a körülötte lévő emberekhez, legyenek azok bármilyenek, okosak, szépek, rosszak, rútak. Az utóbbi, a hamis, a torz viszony a környezethez ugyanúgy nemlétező viszonynak tekintendő, mint a tudatlanság.

Az ember tudatos, a valósághoz visszaigazoltan illeszkedő viszonya a környezetéhez – talán ez lehetne a méltóság meghatározása.

A magyarságnak nincs tragédiája, mert a passzivitás nem tragikus. A magyarság történelme úgy alakult, hogy évszázadokig természetesnek tekintette a környezetének azt a viselkedését, amit más népek megalázónak tartottak volna, és a legnagyobb része a magyarságnak ma is természetesnek tekinti.

Mert a magyarság történelme során nem alakulhatott ki a méltóságérzet (amit egy ideje annak vélünk, az hamis és torz, rosszabb a nemlétezőnél is). Nincs mit kivívnia, még kevésbé van mit visszaszereznie.

A magyarságból hiányzik a méltóság reális tudata.

Az 1990. óta dúló politikusi gazemberségre általában és a dagadt falusi futballista groteszk országlására különösen nincs más magyarázatom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.