VENDÉG

Már te sem tudod e hun-szittya magyar földön merre húzzál?

Szellemi tunyaságban szenvedek, hónapok óta. Mert gondoltam így könnyebb lesz, sokkal könnyebb. Becsukom a szemem, a fülem, a szám, kezemen lakat – súlyos béklyó, az ujjaim sem mozognak, nem írok, nem olvasok, nem beszélek. Szabad akaratból, a külső kényszer ellen. De nem jött össze, az ingereket és ingerületeket nem lehet lezárni, csak egyféleképpen: ha nem élek. De élek! Még mindig, önhibámon és akaratomon kívül. Akkor folytatni kell, amit elkezdtem és nem fejeztem be. Az élet egy befejezetlen múlt. Futunk át az életen. Igen, futok. Még mindig a semmiben, a semmiért. Közben figyelek, látok, érzek és gondolkodom. Már ha van mivel, és ha van mikor. Mert egyre kevesebb az idő, és egyre kevesebb az energia ily haszontalan dolgokra. Elvették ezt is. Mert hagytam.

Futok. Közben megállok, ünneplünk, emlékezünk közösen is, mert kötelező, mellettük, de nem velük, csak a szívünkben, magunkban csendesen. Hallgatunk, mert hallgatni kell, és hiszünk, mert hinni kell. Hiszünk a nagy és hatalmas erős országunkban. Közben eszembe jut, hogy a nagy és hatalmas országunkon át kellene gyalogolni egyszer nyári szünetben. 10 nap alatt meglenne, megerőltetés nélkül, Ártándtól Pornóapátiig. Nézegetem a térképet, nagy és hatalmas országunkat, a Föld országai térképén nagyítóval kell keresnem, mert már öregszem.

Hisszük, hogy eltiporhatatlanok vagyunk. És hogy el akarnak minket tiporni. Hisszük azt is, hogy a tatár, török, Habsburg, orosz, német megszállás is a Soros-terv része volt. Szent meggyőződéssel hiszem és vallom én is. Mint mindent az újraírt történelmünkben. És futok, mert futni kell, a még meg nem élt életemért. Pedig jönnek a migránsok, akik meg fognak erőszakolni – mondták – meg elveszik a kenyeremet is. Meg el is rabolnak, szexrabszolgát csinálnak belőlem.

Futok, de túl gyors vagyok (ma sem erőszakolnak meg!), sok mindent látok, de migránst egyet sem. Vagy mégis? Suhanó árnyak, száguldó foszlányok, kockás ingbe öltözött, borotvált, drága autós, fizetős migráns. Most parkol le éppen egy jó nevű, többcsillagos hotel előtt. Pénzért lehet, pénzért mindent lehet.

Futok. Érzem, valaki néz felülről. Talán a Jóisten végre letekint rám! Végre rám is. De nem! Hopp! Egy strucc! De mit keres ez itt? A város egyik főutcáján az egyik ház kerítésén nyújtogatja a nyakát és érdeklődéssel forgatja a fejét felém. Na, mi van pajtás, te is madárnak álcázott migráns vagy? Nem ittam és nem drogoztam, esküszöm ez egy strucc! Megállok, hátha elmúlik a hallucináció, de nem, fekete nagy szemeivel méreget. Arrébb húzódom, nem esne most jól egy kokszi. Tollba bújtatott migráns, ez már tuti, inkább futok tovább, túl nagy a hasa, tudom, a toll alatt plasztik bomba van. Nyitogatja a csőrét, szájról tudok olvasni, Allah Akbar-t mormol. Ki tudja, mikor robban fel. Gyorsan tovább futok, még tollas leszek a végén. És közben lehet beszélni róla, sőt kérik, de nem mindegy kinek, mikor mit is és hol mondasz. Figyeljük egymást, szemünk sarkából, meg a Facebookon. Nincs már titok, tudják, mit tettél tavaly nyáron. Néhány ismerős eltűnik, tragikus hirtelenséggel elhuny, néhányan böribe kerülnek.

Én meg csak futok, megállítanak, pedig nagyon utálom, és már nem akarok róla beszélni, senkinek, soha. Versenyzünk egymás ellen, nem egymás mellett: nem az első a legjobb. Az első a legjobb helyzetű. Nem dicsőség ma elsőnek lenni. Kell egy kis protekció hozzá. És vannak hátrányosak is, meg esélytelenek is. De ők nem indulnak, nem is indulhatnak, már nem is akarnak. Minek is rontanák az imázst, a színvonalat, meg a statisztikákat.

Átjáró nincs. A kapu le van zárva, se le, se fel. Aki lent van, lent is marad. Hiszen jó nekik ott, mindenki annyit ér, amennyije van. Megmondták. És nem is akarnak többet, nekik ez jó. Nekem több van a semmitől. De kevés ahhoz, hogy valaki legyek. Na, nem mintha valaha is szerettem volna valaki lenni. A senkinek van a legnagyobb személyi szabadsága, nekem mindent lehet. Jobb, mint valakinek lenni és rettegni örökké, hogy mi lesz, ha nem felelek meg és lefokoznak senkivé? No, és számít-e nekem a valakiknek a véleménye? Már régóta nem, a legkevésbé sem.

Futok, erdei séta. Megnyugtat az erdő, a madarak, a fák, a mohák. Csodálatos. Kedvem lenne megállni, de most nem lehet, futok tovább, át az életen. Itt-ott dzsungel, szinte áthatolhatatlan, pedig pisilnem kell. Megijesztett a migráns strucc, ilyenkor mindig kell. Meg kellene ölelni egy fát, oly sokszor mondták már. Amikor a le-fel áramló víz és vérerek testközelben érintkeznek. Belőled nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága. A leghűségesebb növény. Elkísér a bölcsőtől a síromig. A szerencséseknek házuk is belőle készül. Sokat láttam rég ilyet, a valaha valóban hatalmas nagy Magyarországon, fából készült egyszerű házak, dikó, láda, asztal, szék. És megvolt mindenünk, nem hiányzott semmi. Meg a Gyűrűk urában is, ott valódi fába építettek házat. Érdekes lenne ott élni. Egy óriás mammutfa belsejében, élet az életben. Fa-házban, vagy inkább fában ház.

De menjünk tovább, lassan csendesedik a város. Kiérek. Kevésbé konszolidált a terep. Barlanglakások, láplakók. Más környezet, más élet, más szabályok, más törvények. Itt most nem szabad megállni, azt tudom. Mert félek, de mitől is? Kitől is? Miért félek? Talán a kiszolgáltatottság szele csap meg, talán a rideg valóság, talán, hogy szembesülnöm kell azzal, hogy nem vagyok elég hálás a sorsnak. Talán, hogy nem tudok segíteni, talán mert nem is akarok, mert megtanultam, mindenki annyit ér, amennyije… Belerúgok egy valaha szebb időket megélt, menet közben kihajított gumiabroncsba. Neki fájjon, ne nekem. Jó, hogy hangokat nem hallok, arra gondosan vigyázok, a fülem be van dugva.

Zenét hallgatok, mint mindig. Ez a GPS-em is. Nélküle lépni sem tudok. Mondja folyamatosan, hogy bal után jobb jön, a jobb után a bal. Most épp a Szabad országért szól. Próbálom magamévá tenni. Megfejteni ennek a dalnak a titkát és értékét. Mert van, az biztos – 50 millió… Nem magyar zeneszerző nem eredeti dala. De jó ez nekünk, el is énekelik ingyen azok, akiknek van Vastag bőr a… egy kis plusz pontért. Köszönettel tartozunk – éneklik. Én? Kinek? Mikor? Miért? Hogy elmenekült többszázezer fiatal az országból, hogy haldoklik az oktatás, az egészségügy, hogy több millióan éheznek, hogy félelemben él az ország, hogy egy mérhetetlen értékvesztésen mentünk keresztül, hogy egymás farkasává váltunk? Minderre nekem büszkének kell lennem?

Na, már megint jön a roham. Gyorsan váltok, új zene, új ritmus, új hangulat. „Indulj el egy úton, én is egy másikon.” Majd egy másik: „Megyek, el, nem tudom miért, most miért, megyek el, nekem kell ez a hely!” Ennyit futottam volna? Ez már a sivatag, vagy már megint vízió?! Ott egy teve! A sivatag hajója! Biztos délibáb. Jobbra-balra dől a púpja, minden lépésnél az ellenkező oldalra. Már te sem tudod, itt, e hun-szittya magyar földön merre húzzál? Én futok, a teve meg jön! Tényleg jön, most már tisztán kivehető, gazdája is van. Pénzért lehet tevegelni. Vagy esetleg tevebőrbe bújtatott migráns. A teve mindenképpen migráns, papírja is van róla, hogy nem itt született. A gazdája is gyanús. Gyanús, hogy az inge alatt, kalasnyikovot rejteget. Bokornak álcázom magam, míg el nem mennek. Biztos, ami biztos. Túl vagyok már mindenen. Itt már csak fák-bokrok-madarak. No és egy menyét, épp most fut át előttem. Vagy vadászgörény, esetleg patkány, ki tudja, messze volt, vagy csak nem migráns ez is? Akármi is volt jobb, ha gyorsan, fut, mert a várostáblán ül egy réti sas. Mily gyönyörű, lassítok, meg ne ijesszem, nem is megy el. Pózol, csak nekem pózol. Bárányfelhők úsznak az égen, csend és béke, enyém a világ. A sas nem migráns, ő nemzeti nagyon nemzeti. Erő és hatalom. /A várostábla alatta van rovással írott névtábla is, hogy a hun-szittya magyarok is tudják, ha hazatérnek a teleportálás segítségével, hogy melyik város határát lépték át./

A vizsla sem migráns, aki csaholva üget utánam, röpke pár másodperc után fordítva történik ugyanez. Csodaszép még a neve is, magyar vizsla. Vissza kell fordulnom. Itt valaha híd volt, most plakát van, meg kerítés, rácsos, szöges. Nemzeti konzultációs, ne hagyjuk, megvédjük, tudta-e? Tudom, hogyne tudnám, mindent tudok, vagy ahogy a székely bácsi mondta, a mindent is tudom!! Csak hagyjatok már! Majdnem sikerült mindent elengednem. De nem lehet, mert nem hagynak, még itt sem hagynak. Visszatérek, jön egy-egy autó, melyből kirepül egy-egy zsák szemét, egy hűtő, döglött báránytetem. Talán ennyi, ennyit érünk, így élünk. Szemét a szemétben. Újra civilizáció, kivágott fák, újra parkosítás. Drogtanya, nyilvános WC. Gyászolunk, gyászoljuk a kivágott a fákat, még mécseseket is gyújtunk értük és gyászoljuk a múltat, sűrű bokrok mögé rejtett első csókot, a nyári fülledt éjszakákat. Nagytakarítunk, a fák eltűnnek, előkerülnek a civilizált város konszolidált feljegyzései, korszakjelző mondatok, gettó, Orbán geci, migráncsok, takarodjatok. S közben felnézek, Soros néz le és nevet, én is nevetek – vele.

A fenti sorokat valamikor ősszel írtam és sajnos ma is aktuálisak. Még mindig itt tartunk. Ébredj magyar, az Unió elzárja a csapokat, vagy még az is lehet, kirakják a szűrünket és mi még mindig! Még mindig, még most is csak a soha nem látott migránsokat kergetjük! Hol vannak a magyar fiatalok, csak nem emigráltak? Csak nem arra ébredtek 8.-a után, hogy a jobb élet, vagy inkább csak az élet reményében, nem kalandvágyból, csak pusztán élni akarásból külföldre menekülnek és gazdasági bevándorlóvá válnak?

Ébredj, magyar! Mi lesz velünk? Mi lesz veled, ha elfogy a virsli és egy hét múlva visszalépünk végleg a sötét középkorba? Térj magadhoz, magyar! Meddig félünk még? Vagy szerintetek van megint 40 évünk várni arra, hogy majd történni fog valami? Vagy valaki meglépi azt, amit nekünk kellett volna? Az Unió, a fiatalok, vagy az éhező cigányok? Kire várunk és meddig még? Én már nem bírom.

Tiszi

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább