Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Két migráns egy taxisra támadt Csehországban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az MTI híre szerint még 2017 augusztusában két migráns nyereségvágyból rátámadt egy cseh taxisra, aki életét mindössze szerencséjének és küzdeni akarásának köszönheti. Történt ugyanis, hogy a két férfi Csehországba utazott, hogy munkahelyet találjon, azonban az ott látott körülményeket nem találták megfelelőnek így a hazaút mellett döntöttek. Van ilyen, előfordul, hogy az embert a honvágy és a megszokottól eltérő körülmények hazahívják.

Az is előfordul, hogy a migránsok egy másik országba érkezve úgy gondolják, ott kolbászból van a kerítés, könnyedén boldogulhatnak, végül kiderül, hogy ez nem így van. Rájönnek, hogy bizony szükség van nyelvtudásra, valamilyen szakmai hozzáértésre és dolgozni kell ahhoz, hogy olyan színvonalon élhessenek, ahogyan szeretnének.

A két férfi azonban nem adta fel ezen a ponton, hisz ha munkát nem is találtak, pénzre még szükségük volt. Vonatra szálltak és délre vették az irányt, a kalauz azonban hamarosan leszállította őket a vonatról. Hogy mi lehetett a gond, az nem derül ki az MTI hírből, de nem hiszem, hogy migráns kinézetük hozta volna zavarba a cseh kalauzt. Valószínűbb, hogy vagy nem vettek menetjegyet, vagy a viselkedésükkel zavarták a többi utast. A migránsok már csak ilyenek olykor. És a bennszülöttek is. Az állomás, ahol kénytelenek voltak leszállni, több várakozó taxinak adott helyet, így gondoltak egy merészet és az egyik parkoló autó sofőrjének kifosztását tervelték ki.

Kemény munka helyett vonzóbb elvenni a másiktól, ez esetben az adott ország polgárától azt, amire szükség van. A két migáns nem tudta ugyan elvenni a helyiek munkáját, azonban egyértelműen nem tisztelték az adott ország szokásait, kultúráját és törvényeit sem. Ahelyett, hogy a saját országukban próbáltak volna boldogulni, a könnyebb utat választották és oda mentek, ahol magasabb az életszínvonal. Nem törődtek azzal, hogy azt a magasabb életszínvonalat az ország lakói teremtették meg, kemény munkával.

A taxiba ülve egy erdős rész melletti földúthoz irányították a jármű vezetőjét, ahol egy – korábban az utcán talált kerékpárról leszerelt – acélhuzallal megtámadták a sofőrt. A cél a férfi megfojtása, majd a nála lévő összes készpénz eltulajdonítása volt. Előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett gyilkossági kísérlet volt tehát az, amelyet a két migráns megkísérelt ezen a csehországi erdős területen. Nem számoltak azonban azzal, hogy a sofőr küzdeni fog, annak ellenére is, hogy a kocsiból kirángatott férfit még meg is verték.

A taxisofőr mindezek ellenére is képes volt elmenekülni a helyszínről, hogy egy közeli településre érkezve értesítse a rendőrséget. Eközben a migránsok átkutatták a taxit, kitépték annak helymeghatározó rendszerét, de mindössze 3 doboz cigarettát tulajdonítottak el. Ezután elrejtőztek a közeli erdőben, hogy egy kis várakozás után a közeli állomáson egy vonatra szállva ismét dél felé vegyék az irányt.

A rendőrség egy hónap alatt megtalálta az elkövetőket és előzetes letartóztatásba helyezte őket. A vád nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, ami tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Amennyiben a vádak beigazolódnak, a két férfi legalább 10 évig nem szabadulhat a börtönből, ezzel is megvédve a társadalmat a hasonló agresszív, a másik ország törvényeit nem tisztelő migránsoktól.

A két migráns egyébként magyar, akik börtönbüntetésük letöltésére is Magyarországon számíthatnak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.