Június 25,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy ilyen ország állampolgárának lenni jelen pillanatban nem dicsőség, hanem szégyen

Egyre inkább tűnik úgy, hogy az EU készen áll a hetes cikkely szerinti eljárás megindítására Magyarország ellen, mely végső soron akár hazánk szavazati jogának elvesztésével is járhat. Ehhez minden tagországnak el kellene fogadnia a döntést, ami szinte biztosan nem fog megtörténni, hisz a lengyel kormány puszipajtása a magyarnak. Az eljárás megindítása tehát szinte biztos, ám hogy ennek milyen valós következményei lesznek, más kérdés. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, aki az eljárás megindításának alapjául szolgáló parlamenti jelentésért felel, tegnapelőtt posztolta azt a videót, amely a Szijjártó Péterrel csütörtökön, az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságában folytatott vitát (vagy legalábbis annak egy részét) örökíti meg. Az indulatok elszabadultak.

Na, nem az Európai Parlamentben (azon már túl voltunk), hanem a Sargentini Facebook-bejegyzése alatt található kommentszekcióban, miután a politikusnak elege van abból – több más ország képviselőjével egyetemben -, hogy a magyar kormány hülyének nézi mind az Európai Uniót, mind a magyar népet. Ezt Sargentini – immár sokadszorra – ismét kifejtette. Kifejtette, mert fontosnak véli, hogy a világ is felfigyeljen arra, ami ma Magyarországon történik. Arra az idegengyűlöletre és az uniós polgárok milliárdos mértékben történő meglopására, amelynek véget kell vetni egyszer s mindenkorra.

Sargentini nyilatkozatát Szijjártó képtelen volt helyben cáfolni. Őt hazugsággal vádolta meg, majd kijelentette, hamarosan helyreteszi az általa elmondott hazugságokat. Szijjártó nem szállt vitába, mert nem volt ehhez meg az alapja. Az, hogy minden hazugság, amit Brüsszel állít Magyarországgal szemben, már régen nem elég. Talán elég a Fidesz fanatikusainak, de másnak nem. A New York Times, a Guardian, a Washington Post nem olyan lapok, melyek Brüsszel vagy épp Soros György kezében lennének, valahogy mégis ők is látják a hazai problémákat.

Látják azt, hogy leépül a demokrácia, látják, hogy a bírói függetlenség megszűnik és azt is látják, hogy ezzel a demokratikus jogállam szűnik meg, melynek létezése nélkül Magyarországnak aligha van helye az Európai Unióban. A velünk szemben megfogalmazott kritikák nem alaptalanok. Az, amit Sargentini elmondott, nem hazugság, hanem a fájó valóság. Az egész világ látja mi folyik Magyarországon, valamiért a kormány mégis minden ellene kritikát megfogalmazót támadással és alaptalan hazudozással vádol.

A magyar kormány ismét támadást észlelt, így bevetette trollhadseregét. A mozgósítás megindult, a parancsokat kiadták, a trollhadsereg pedig támadásba lendült. Sargentini posztja alatt megjelentek az ősmagyar felmenőkkel rendelkezők, akik saját országuk elleni támadásnak vélték Sargentini szavait. Leírták, ők mennyire nagyra tartják a magyar kormányt, Szijjártót és természetesen Orbán Viktort, aki teljes Európát megvédi az idegen betolakodókkal szemben. Nem hiszem, hogy nagyon mellélölövök ha azt gondolom: elég volt nekik egy Fidesz által küldött email és rögtön Sargentini torkának ugrottak, hogy megvédjék a magyar demokráciát. Ha esetleg mégis önszántukból tették, az méginkább elgondolkodtató.

Ugyanis el kell hogy keserítsem a politikust támadó kommentelők nagy többségét: Sargentini nem Oroszoszágból papol a demokrácia védelmében, hanem a világ egyik legélhetőbb országának, Hollandiának a képviseletében. Ő nem csak TV-ben látott demokráciát, ő látta mire képes egy jól működő kormány. Hollandiában nem omlik össze sem az oktatás, sem az egészésgügy. Hollandiában nincsenek gondok sem a bíróságok, sem az újságok függetlenségével. Hollandiát ugyanis egy működőképes kormányzat vezeti, amely nem az uniós alapelvekkel szemben működik. Ellentétben az Orbán-kormány Magyarországával.

Sargentini nem az országot és annak lakosait támadja, hanem a világ figyelmét szeretné arra felhívni, hogy Magyarország lelépett a demokrácia ösvényéről. Sargentininek vajon mi érdeke lenne abban, hogy Magyarországot ok nélkül ekézze? Ő is Soros-ügynök, aki menekültek millióit szeretné Magyarországra becsempészni? Esetleg még mindig a kormány megdöntésén dolgozik? A politikus posztja alatti kommentek arról árulkodnak, hogy a magyarok szeretnek idegengyűlölők és rasszisták lenni. Ők büszkék egy olyan miniszterelnökre, aki gyűlöletre és agresszióra szólít fel másokkal szemben.

Ha megindul a hetes cikkely szerinti eljárás Magyarországgal szemben, az nem Soros és nem is a háttérhatalmak döntése lesz. Az bizony az Európai Unió válasza lesz arra, amit Orbán Viktor és kormánya az elmúlt években tett azért, hogy aláássa az uniós jogokat és elveket. Ha megindul a hetes cikkely szerinti eljárás, az Orbán Viktornak és kormányának a kudarca lesz. Az nem Magyarország ellen irányuló támadás lesz, hanem a magyar kormány politikiája elleni jogos fellépés. Az Unió nem a magyar embereket minősíti, hanem azt a kormányt, mely – sarokba dobva az uniós normákat – feudális állapotokat idézett elő egy Európai Uniós országban. Olyan állapotokat például, hogy amikor egy polgármestert ámadás ér, a miniszterek elnöke nem elítéli, hanem követendő példának tartja. Egy ilyen ország állampolgárának lenni jelen pillanatban nem dicsőség, hanem szégyen. Akár tetszik, akár nem. Szijjártónak, vagy bárki másnak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.