Augusztus 19,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szar ügy, hogy most éppen Hadházy Ákos lép hátra

Tegnap este (csütörtök este – szerk.) megalakult az LMP új frakciója, amihez csatlakoztam. Tisztséget sem a frakcióban, sem a pártban, sem a parlamentben nem fogok betölteni. Ahogy eddig is, továbbra is kifejezetten támogatni fogom a parlamenti pártok közötti és a parlamenten kívüli ellenzéki résztvevőkkel való együttműködést. Mélyen elszomorít ugyanakkor, hogy úgy tűnik: a parlamenti pártok abban nagyon gyorsan “összefogtak”, hogyan osszák el egymás között a Fidesz által felajánlott, jó plusz fizetéssel, de többnyire kevés munkával és semmi eredménnyel nem kecsegtető pozíciókat. Az ellenzéki képviselők többsége még mindig nem ismerte fel, milyen beláthatatlan következményei lehetnek a választási eredménynek és hogy milyen körülmények között alakult az ki. Többségük ijesztően hamar túltette magát azon a dilemmán, hogy egy tisztességtelen választáson létrejött és kétes legitimitású parlamentbe fognak beülni. A tiltakozásnak sok formája lehetne a teljes bojkott és a teljes elfogadás közötti skálán. Az eddigi megállapodások nem arra utalnak, hogy az ellenzéki tárgyalásokon sikerült ezen a skálán a megfelelő pozíciót elfoglalni, az elfogadható megoldást megtalálni.

Az én értelmezésem szerint ezek itt (és különös tekintettel az általam önkényesen kiemelt részek) a legfontosabb kijelentések, amelyek ellenzéki politikus száját az április 8. óta eltelt szűk, de – a korábban elképzelhetetlen tömegeket megmozgató budapesti demonstrációkat leszámítva – annál lesújtóbb három hétben elhagyták.

Hadházy Ákos lemondott LMP- társelnök tegnapi Facebook-posztját idéztem fent, amelyből sok mindent kiemelhetünk: például azt, hogy Hadházy, aki az LMP és tulajdonképpen az egész magyar politikai paletta leghitelesebb figurája, háttérbe vonul. Vagy azt, hogy háttérbe vonulás előtt-közben még odaszúrt azért egyet az úgynevezett megélhetési ellenzéknek. Vagy azt, hogy mennyire lehet hitelesen bírálni azt az ellenzéket, amelynek csúfos kudarcában a bíráló ugyanúgy részes volt, mint azok, akiket bírál?

Bárhogyan is legyen – az LMP-t belülről szétfeszítő szembenállások nem mellékes jellegén innen és túl -, ezek fontos kérdések, sőt, a hogyan tovább Orbán ellenzéke? dilemma tekintetében a legfontosabbak. Mit tehet az az ellenzék, amelyikről kiderült, hogy nyolc év alatt gyakorlatilag elveszítette a vidéki Magyarországgal való kapcsolatát,  most meg úgy próbálja a kétharmados fideszes parlamentbe való beülését legitimálni, hogy ha nem ezt teszi, olyan állítólag értékes eszközöket, jogosítványokat veszít el, amelyek hiányában képtelenné válik a hatalom ellenőrzésére? Mintha az elmúlt nyolc évben ezeknek az eszközöknek a használata bármire is elegendő lett volna, bármit is megakadályozott volna, és akárcsak körömfeketényit is hozzátett volna a hatalom ellenőrzéséhez. Mit tehet ez az ellenzék, és legfőképpen mit vár el a csalódott választópolgár (akinek azt mondták, hogy párszázalékos pártocskák majd egymagukban kormányt váltanak, csak tessenek rájuk szavazni) attól az ellenzéktől, amelyik annak örül, hogy a népjóléti bizottság, vagy a fenntartható fejlődés bizottság elnöki székét megszerezte?

Miközben Hadházy Ákos szinte minden szavával egyet lehet érteni, és abban is sok igazság rejlik, hogy aki abba a parlamentbe biodíszletnek beül, az kvázi legitimálja a Fidesz többpártinak és demokráciának csúfolt hibrid rendszerét, azért józan ésszel belegondolva, bonyolultabb ez egy kicsit. Minden jogos keserűség, kiábrándulás és csalódottság dacára is. Bár az elmúlt hetekben soha egyetlen percig sem merült fel, hogy az ellenzéki pártok képviselői egységesen visszaadják a mandátumukat (teljes bojkott), miután természetesen frusztráló és lesújtó azzal szembesülni, hogy választási csalásra utaló nyilvánvaló törvénysértések maradnak mindenféle következmény nélkül, azért gondoljunk bele ebbe.

Miután Szél Bernadettől Vona Gáborig (ez utóbbi legalább önkririkát gyakorolt, vállalta a kudarc felelősségét, ugyanis a lemondáson, visszalépésen kívül nem tudok elképzelni semmilyen más önkritikus megmozdulást) azzal zsibbasztotta a populációt, hogy ők egyenként majd jól leváltják Orbánt és jön a Szél-kormány, meg Vona-kormány, meg Karácsony-kormány, azaz konkrétan nyerhetőnek tartották a helyzetet annak ellenére is, hogy tisztában voltak a szabályokkal, most milyen alapon bojkottálnak, ha magát a választást nem bojkottálták; ha április 7-én és még április 8-án – a magas részvételt látva – is győzelemről álmodoztak?

Ebben semmi újdonság nincs, ezt nyilván Hadházy Ákos is pontosan tudja, ezért szerintem az egyedüli dolog, amiről a lesújtó választási eredményt jelentő kész tények után beszélni érdemes az az, hogy abban a formában folytatják a bohóckodást, ahogyan eddig tették (kényelmes székek, kevés munka, nulla eredmény, felháborodott közlemények, asszisztálás Orbán boldogkarácsonyozásaihoz), vagy a nyakukba szakadt parlamenti madátumok birtokában kimozdulnak  Kövér László homokozójából, kimennek az utcára, lemennek az utolsó zsákfaluba és nulláról kezdik az építkezést. Arról nem beszélve, hogy egymás leváltása helyett felfogják: milyen istenverte helyzetbe lavírozták az országot ezzel a kétharmaddal.

Persze aggódjon ezekért az elmúlt nyolc évet az édes semmittevéssel és önámítások végeláthatatlan sorozatával végiglubickoló ellenzéki politikusokért (tisztelet a Hadházy Ákosoknak) a kedves családjuk, a lényeg, hogy ez itt az utolsó utáni esély, még egy ilyen nem lesz. A kegyelem taknyán lettek meg ezek a jó fizetéssel, kevés munkával és elenyésző eredményekkel kecsegtető pozíciók, és ez többé nem fog előfordulni. A helyzet legbotrányosabb része az, hogy a szarelkenésen és azon kívül, hogy ők miért nem tehetnek semmiről, ami április 8-án történt, és miért mindenről a másik tehet, szinte egyetlen önkritikus gondolat nem hangzott el a mai napig. Hogy belátjuk, vállaljuk, ez így nem mehet tovább, értjük és tudjuk, hogy minket ezért a teljesítményért teljes joggal köpköd a jóhiszemű, taktikailag szavazó polgár. Akinek azt hazudtuk, hogy ő tegyen meg mindent és akkor jó lesz.

Szar ügy szerintem, hogy most éppen Hadházy Ákos lép hátra (értsd: nem vállal jó plusz fizetéssel, de többnyire kevés munkával és semmi eredménnyel nem kecsegtető pozíciókat), és nem azok, akik az első vonalból hangoztatták a hülyeségeiket, és hazudtak bele frontálisan a választók pofájába, ígérgettek olyasmiket, amikről pontosan tudható volt, hogy nem lehet megvalósítani. Nem, azok boldogan jelentik be és ki, hogy – micsoda meglepetés – őket választották frakcióvezetőnek, meg hogy na majd most aztán tényleg igazán minden más lesz.

Ha őszinte akarok lenni, a szikráját, a halovány reményét sem látom annak, hogy az ellenzék bármit felfogott volna a választók üzenetéből. Viszont nagyon sajnálom Hadházy Ákost (és nem elsősorban Sallai sallerja miatt, és akkor is ha nincs rászorulva az én sajnálatomra), de talán rá érdemes lesz számítani, amikor majd – a kollaboránsok rossz emlékén túl – egy valódi, hiteles ellenzéki mozgalom megveti a lábát a narancsba borult magyar ugaron.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.