Október 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Most mondhatnám, hogy nekünk a selejt jutott kormányból és ellenzékből, de nem gondolom így

Megjelent az év interjúja a Magyar Hírlapban. Szili Katalinnal, a jobbkereszténybaloldalikonzervatív (mikor mi a kifizetődőbb) oldal leghitelesebb politikusával, aki mindjárt az MSZMP, majd később az MSZP után – illetve mostanság már előtt – Orbán Viktor feltétlen híve.

A volt MSZMP oszlopos tagja, majd az MSZP egyik alapítója 2010-ben átült a Szociális Unió nevű párt elnöki székébe, ezzel megszűnt az MSZP párttagsága. 2014-ben innen áthuppant a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt nevű formáció elnöki hokedlijére, de a párt nem jutott be a Parlamentbe. Semmi gond, mert Orbán Viktor megkínálta Szili Katalint egy miniszterelnöki megbízotti poszttal, amit varázslatos gyorsasággal elfogadott.

Most pedig ott tart a politikai sokszínűség egyszemélyes képviselője, hogy tulajdonképpen a Fidesz leváltotta a baloldalt, minden baloldali politikus úgy hülye, ahogy van (ez rá természetesen nem vonatkozik, mert neki már régebben elmúlt a baloldalisága), mindenre alkalmatlanok (kivéve őt, mert ő a jelek szerint abszolút mindenre alkalmas) és ebben az országban akkor lesz működőképes baloldal, ha azt Orbán Viktor szervezi meg.

Szili szerint semmi nem igaz abból, hogy a Fidesz főállásban ijesztgeti a vidéki embereket (nyilván ijesztgetné a városiakat is, de ők talán több információhoz tudnak jutni, mint aki csak a fideszes kézben lévő csatornák és lapok segítségével tájékozódik, bár ez az én magánvéleményem), mert a vidéki emberek okosak és jól látják, hogy csak a Fidesz tudja megvédeni őket, meg amúgy is, annyira jó volt eddig a gazdaságpolitika és a minden, annyival jobban élnek az emberek, hogy ragaszkodnak a folytatáshoz. Jó, ragaszkodjanak.

Már tényleg nem is hiányzik semmi más, mint az, hogy Orbán Viktor, a nemzet egyszemélyes lángelméje és az egyetlen, aki politikusi tálentummal vagyon megáldva, nekifogjon létrehozni néhány baloldali pártot. Mert az is csak akkor működik, ha a felcsúti hobbifocista csinálja. Ezzel elő is állhat az a csodálatosan fantasztikus helyzet, hogy Orbán Viktor lesz a saját ellenzéke, önmaga ellen indul a választáson és akkor is ő győz, ha veszít. Pöpec. Csupán az az aprócska hiba ezzel, hogy ez már jó ideje most is így van.

Most mondhatnám, hogy nekünk a selejt jutott kormányból és ellenzékből, de nem gondolom így. Ezek az emberek nekünk nem jutottak, hanem mi választottuk őket. Mégpedig azért, mert úgy gondoltuk hogy jobbak, bölcsebbek, különbek nálunk. Legalábbis ahol bármennyire, csak egy hangyányit is szabad választások vannak, ez így történik. Nálunk is így történt. Megválasztottuk ezeket ilyen-olyan pártok zászlai alatt, aztán a világon semmit nem vártunk el tőlük. És ők ezt az elvárást messzemenően teljesítették is. Szartak és szarnak a fejünkre, építgetik a saját karrierjüket, élik a gazdagok és szépek kivételezett életét és olykor köpnek egy sűrűt. A fejünkre.

Mint most azt Szili Katalin tette, aki valamiért úgy hiszi, hogy ő egy olyan erkölcsi sarokkő lett, aki joggal, okkal és teljes mellszélességgel irányt mutathat a nagy magyar káoszban és züllésben. És el sem pirul közben. Megismétlem: nem ezek az emberek tehetnek arról, hogy jelenleg ők testesítik meg a politikai elitet, hanem mi vagyunk a szemenszedett barmok, amiért hálás farokcsóválással eltűrünk mindent. Ha ez így marad, akkor a helyzet csak romlani fog és valóban eljöhet az a nap, amikor Orbán Viktor megalakítja a maga baloldali pártját, de akár még szabad perceiben egy liberális pártot is összegányolhat, aztán majd mindig aszerint változtatja a világnézetét és véleményét, hogy éppen melyik székben ül. Akár Szili Katalinnal az oldalán. Szép lesz, szó se róla.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.