December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Kovács Zoltán levelét megírta

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szorgos kormányunk tovább menetel az össznépi illiberális boldogság felé vivő úton. Kovács Zoltán kormányszóvivő ébersége nem lankad és azon nyomban billentyűzetet ragad, ha úgy érzi, valaki belegázolt a fideszes boldogságba, kétségbe vonja a félázsiai, ámde virágzó demokráciánk valamely vívmányát. Miután a The Washington Post című lapot még nem sikerült sem Mészáros Lölönek, sem Andy Vajnának, sem pedig Habony Árpádnak felvásárolnia, sajnálatos módon a kormányszóvivő kénytelen volt egyszerű olvasói levélben kioktatni az újság szerkesztőségét és olvasóit, pedig bizonyára örömmel megtette volna ezt vezércikbben is, de be kellett érnie ezzel a megoldással.

Az MTI igényes szövegszerkesztésébe nem óhajtok beleavatkozni, így abban a formában másolom ide a közleményt, ahogy azt leadták.

 Olvasói levelében a kormányszóvivő felidézte az április 12-én A demokrácia haldoklik Magyarországon, a világnak van oka aggódni címmel megjelent írást, amelynek következtetését azzal úgy fogalmazta meg a szerző: „vicces, hogy +az ország az első+ többnyire azt jelenti, hogy a demokrácia az utolsó”. 
    Kovács Zoltán emlékeztetett: Magyarországon az április 8-án tartott parlamenti választásokon 70,2 százalékos, 2002 óta a legmagasabb és 2014-hez képest is nyolc százalékponttal magasabb volt a részvételi arány. „A 2016-os elnökválasztásokon a választói részvétel az Egyesült Államokban csupán 55,7 százalék volt, 2012-ben pedig még ennél is alacsonyabb” – állapította meg Kovács Zoltán, majd leszögezte: „Magyarországon a demokrácia él és jól van”. 
    A kormányszóvivő további tényeket és adatokat sorolt: a magyarországi munkanélküliség ma 3,8 százalékosra csökkent a 2009-es 11,9 százalékról, „a hazai össztermék növekedési üteme 2017-ben 4,4 százalékot ért el”, szemben a 2009-es 7,9 százalékos csökkenéssel. „2014 óta a reálbérek 44 százalékkal növekedtek, és bevezettük az Európai Unió legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adóját, amely élénkítette a beruházásokat” – hangsúlyozta Kovács Zoltán. Hangsúlyozta: „a választók szeretik ezeket a dolgokat”. 
    Felidézve a The Washington Postban megjelent korábbi írást, mely szerint Magyarország „uralkodó pártjának mindössze 48 százalékos támogatottsággal sikerült megszereznie az akadálytalan kormányzáshoz kétharmados szupertöbbséget”, a magyar kormány szóvivője két korábbi példára emlékeztetett. Arra, hogy Tony Blair és a brit Munkáspárt az 1997-es választásokon a voksok 43 százalékával a parlamenti helyek 64 százalékát szerezte meg, Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke pedig 2008-ban a szavazatok 53 százalékával az elektori testület támogatásának 67 százalékát tudhatta magáénak. „Ez így működik a többségi választási rendszerekben” – állapította meg Kovács Zoltán. 
    A kormányszóvivő végezetül hangsúlyozta: „Orbán Viktor miniszterelnök azért aratott ismét földcsuszamlásszerű győzelmet, mert a választók azt akarják, hogy kormányuk számára az ország legyen az első”. (MTI)

Szerintem is a vicces a legjobb jelző. Bármilyen témában, ami a magyar demokráciával foglalkozik. Mi ilyen rendkívül humoros népség vagyunk, már a hasunk is csikar a folyamatos röhögcséléstől. Szerintem ugyan nem igaz Kovács kijelentése, nem általános igazság, hogy ahol az ország első, ott a demokrácia az utolsó. Magyarországon van az a sajátságos elmeállapotban a kormány, hogy az ország érdekeire hivatkozva szaros gumicsizmával tapossák el a demokrácia minden létező formáját, az ország érdekeire hivatkozva számolják fel az ország polgárainak demokratikus alapjogait. Pedig ezekből már nem sok maradt. Ha igazak a hírek, most éppen azon dolgozik illiberális hadvezérünk személyzete, hogy a bíróságok önállóságát megszüntessék ügyesen. Az önkormányzatok és az oktatás önrendelkezését már sikerült bedarálni, az adóhatóság, rendőrség, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, az NVI és hasonló rettenetesen demokratikusan önálló szervezetek már üzemszerűen működnek, csak néhány makacs bíró akadályozza a teljes boldogságot. Nem sokáig.

A munkanélküliségi adat valóban nagyon csinoska, bár a számolási módszer felvet néhány kérdést. Például azt, hogy hány külföldön dolgozó munkavállalót sikerül beleszámolni a statisztikába, hány közmunkás serénykedik a számoszlopok között, hány olyan foglalkoztatott van, aki csupán egyetlen napot dolgozott a megelőző hónapban, mennyi ebből a gyönyörű foglalkoztatási adatból a kormány teljesítménye és mennyi a válságból való kilábalás természetes tünete. Az is érdekes lehet, hogy hányan dolgoznak minimálbérért, ugyanis Magyarországon a dolgozói szegénység elképesztően magas, hány ember megélhetése függ a külföldi tulajdonú cégektől, amelyek az olcsó munkaerő örömére ideköltöztek. Engem speciel az is érdekelne, hogy szerető kormányunk mennyi közpénzzel támogatja ezeket a külföldi multikat, akik a támogatásnak köszönhetően gyakorlatilag ingyen foglalkoztatják a munkavállalókat, mivel az ő bérüket közpénzből kifizeti a kormány. Évekre előre.

A reálbére növekedése is szép zsonglőrködés a számokkal, de például a szociális ellátásban tudomásom szerint nem igazán volt emelkedés, de ha lett volna és igaz lenne egységesen a 44 százalék, még akkor is ott tartunk, hogy az unió egyik, a V4 országok konkrétan legalacsonyabb béreit a magyar munkavállalók kapják. Ami akár annak az egyik következménye is lehet, hogy a kiemelkedően magas uniós forrásokat a kormány nem igazán jól használta fel, ugyanis amit nem sikerült ellopni, vagy az egyháznak juttatni, esetleg kitolni a határon, azt legalább sikerült hülyeségekre költeni. Márpedig például a stadion addig ad munkát bárkinek, ameddig épül, azután már csak költsége van. Ugyanez igaz a kisvasutakra, a sehonnan sehová nem vezető tanösvényekre és kerékpárutakra is. Meg a térkövekre és díszkutakra.

Az meg csak természetes, hogy bármit be lehet bizonyítani, ha megfelelő viszonyítási pontot talál az ember. Igaz ez a választásra és az arányokra, ha egy totálisan más rendszerrel hasonlítjuk össze, de igaz az életszínvonalra is, mert például számos afrikai országban sokkal kevesebbet keresnek az emberek.

De azért én nagyon örülök annak, hogy Kovács Zoltán rendületlenül a helyén van, mert sanszos, hogy az idő haladtával egyre több dolgot kell majd megmagyarázni. És ez neki nagyon megy, ahogy a teljes Fidesznek is. Így lesz a szegénységből gazdagság, a diktatúrából demokrácia, a kisebbségből többség. Hiába, a magyar már csak ilyen furfangos nép. Főleg az a része, amelyik beleülhet a hatalomba.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.