Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Sajnos azt még nem lehetett megoldani, hogy kizárólag a demagóg balliberálisokat üsse agyon a „jobban teljesítés”

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap este elcsíptem egy foszlányt az Echo nevű szolgatévé csúcsidős produkciójából, ahol a Fidesz-alapító, ötös számú sztármegmondóember éppen a háromnevű, politológusnak álcázott szennymédia-felelős hozzáértővel döngették a mellüket a kétharmados győzelem fölött. A kárörvendő megvetés, a másik oldal kudarca fölötti gúnyos nyeherészés (mi előre megmondtuk, de ezek a barmok tényleg elhitték, hogy ők nyerni tudnak velünk szemben), a nyájas-kedélyes-baráti elemezgetés (mégis csak maguk között vannak az általuk zsebre vágott tévében, ahol senki máshoz nem kell szólni, csak a övéikhez) minden kétséget kizáróan tudatta, ha egyáltalán erre még szükség volt: itt már többé a büdös életben nem lesz egy ország. Egyszerűen ez működik, ez tartja hatalomban őket. Hogy a nemzet egyik részét kilökték a nemzetből és az ellenük folytatott hadviselés egyben tartja a táborukat. Majd akkor is, amikor – esetleg, ha és amennyiben – már a sorosozás/migránsozás sem fog működni. A saját honfitársaik akkor is itt lesznek köpködési célpontnak. Őket akkor is lehet ellenségezni, elmebetegezni, az ő nemzeti létezésükön burjánzó rákos daganatként azonosítani, amikor kiürülni látszik majd az eszelős gyűlöletkeltés tarsolya.

Kicsit messziről indítottam. Valójában csak arról a mínuszos, demagóg, a megkérdőjelezhetetlen sikerek szándékos tagadásától, a kormányzati hozzáértés lejáratásától hangos hírről akartam pár szót szólni, ami a Budai Gyermekkórházban uralkodó állapotokkal kapcsolatos. Tátongó lyukak a mennyezeten, használhatatlan csapok, vastag, fekete penész. 21. század Európa, sőt a világegyetem legbiztonságosabb országából, ahol a Fidesz zsinórban harmadik kétharmados felhatalmazását nyerte meg az ország vezetésére.

A pusztulat felvételei. Amelyeket egy szülő közzétesz a Facebookon, akihez csatlakozik egy másik szülő, aki szintén dokumentálja a gyalázatos állapotokat. Aztán ahogy az lenni szokott, amikor nem patkányok nem hullanak alá a mennyezetből, amikor a nem kórházi fertőzés nem tizedeli a pácienseket, amikor életmenő műszerek nem hiányoznak a gyógyítás folyamatából, a kórház vezetősége hallgat. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont pedig rutinosan elkeni az elkennivalót:

a kisebb javításokra rendelkezésre áll a pénz a kórháznál, a mosdókat és zuhanyzókat pedig folyamatosan újítják fel.

A megszámlálhatatlanul sokadik hír ez a világszínvonalú magyar egészségügy berkeiből. Amikor a választási kampány idején kerültek elő ezek a nemhírek és álhírek, az volt a szöveg, hogy azok, akik a saját bőrükön tapasztalhatták meg, milyen nagyszerű dolog a bezzeggyurcsányok által tönkretett egészségügyi rendszer után a Fidesz által helyrerakott világszínvonalon gyógyulni, valójában csak aljas módon támadják a kormányt és haldokló emberek hátán akarnak beleavatkozni a választás kimenetelébe. Felhasználva erre a sorosista-simicskista liberális propagandamédiát.

Amikor Márki-Zay Péter szóvá tette, hogy a hódmezővásárhelyi kórházba nem feltétlenül életbiztosítás betenni a lábunkat, és példákat is hozott állítása alátámasztására, az intézmény vezetőjének, valamint az Állami Egészségügyi Ellátóközpont helyileg illetékes elvtársának az volt az első dolga, hogy a jó hírnevük állítólagos megsértése miatt bepereljék a rossz hír hozóját, akinek – nagyfene sértődöttségükben – egészségügyi témájú lakossági fórumára sem méltóztattak elmenni, ehelyett közleményben toporzékolva közölték, hogy milyen nagyon meg vannak sértve.

Nos, elmúlt a választási kampány, a Fidesz túlnyerte magát, már senki semmibe nem tud beavatkozni, a kétharmados legitimitás birtokában már nem kell attól tartani, hogy a tények ismerete összezavarhatja a kiszámíthatóan rettegő polgárok kritikus tömegét és esetleg kiszavazzák a tévedhetetlen nemzetvédőket a hatalomból. A Budai Gyermekkórházban is véget ért a kampány, a megomlott mennyezet, a retek, a kosz, a penész viszont tárt karokkal várja a gyógyulni kívánó gyermekeket. Mert ha nem a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország nem lesz. Mert ha nem a Fidesz nyer, akkor Soros felforgatói a kórházakba is migránsokat telepítenek és ha a migránsokat beengedi a gyógyulni vágyó gyerek kedves szüleje az országba, akkor rájuk megy el a befizetett adó, az meg kinek hiányzik?

Itt állunk ennek az újabb négy éves bárgyú társasjátéknak az előszobájában, és semmi jele nem látszik annak, hogy itt belátható időn belül a lakosság egészségi állapota, az egészségügyi rendszer napi, húsbavágó problémái felülírják a nemzetközi összeesküvések hátán harácsoló kormányzat démonokkal küzdésének rablómeséjét. A kedves szülők pedig ne posztolgassanak hülyeségeket a Facebookon, ezek a szenzációhajhász média által felkapott hírek nem témák, aljas rágalom, hogy bármikor a gyerek fején landolhat a megomlott mennyezet. Ja, hogy a kedves szülő a Fideszre szavazott és mégis megtörtént a baj? Hát előfordul, sajnos azt nem lehetett megoldani, hogy kizárólag – az egészségügyi rendszerrel kapcsolatban állandóan rinyáló – demagóg balliberálisokat üsse agyon a jobban teljesítés.

Semmi kedvem elviccelni, de mégiscsak arról van szó, hogy a fideszes állami (egészségügyi) intézmények elöljáróinak jó hírneve fontosabb, mint az, hogy a közönséges, kórházi ellátásra szoruló magyar állampolgár emberhez méltó körülmények között, emberhez méltó bánásmódban részesüljön. És ez pontosan így van jól. Ameddig az egészségügyről szóló közbeszéd csak arra jó, hogy néhány öblös liberálisozás kíséretében elintézzék az elvtársak: kárognak a vesztesek, kit érdekel, károgjanak, addig így van jól.

Az a rossz hírem van (nem teljesen függetlenül attól, hogy a választási osztogatás nyomán közel 872 milliárd forintos államháztartási hiányt kapart össze az állampárt egy negyedév alatt), hogy ha az elmúlt nyolc év raklapnyi uniós támogatása ennyire volt elég, ha az egészségügyi rendszer konszolidálása ennyire volt prioritás, akkor innentől kezdve nyugodtan bele lehet törődni abba, hogy ez csak szarabb lesz. A liberálisokat, Sorost, a migránsokat, az ufókat, a hazaárulókat legyőzték, lehet örülni. Ha nem győzték le, akkor lehet tovább harcolni.

A magyar ember pedig magára vessen. Ha majd hajlandó lesz a szemmel látható mocskot, penészt, rothadást versus a láthatatlan migránsokat és sorosgyörgyöket és zsoldosokat a helyén kezelni, akkor majd arra is rádöbben talán, hogy nem két ország van, bárhogyan hörgik a felsőbbrendűek. Egy ország van, ahol pártszimpátiától függetlenül mindenki beledögölhet egy kórházi fertőzésbe és ahol a penészes mennyezet bárkinek a nyakába hullhat (patkányostul vagy nem) anélkül, hogy előtte megérdeklődné: kire tetszett szavazni. Addig is lehet tovább fakardozni a gonosz világgal.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.