Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezt nem politikának hívják. Ezt szélhámosságnak hívják, csalásnak, szédelgésnek, svihákságnak, kalandorságnak, hozzá nem értésből fakadó gazemberségnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Amit tegnap föltettem, az egy ötrészes sorozat része volt, azzal a sorozattal indítottam a blogomat, kis híján öt éve. Unalmas és banális ilyet mondani, de tényleg dermesztő az aktualitása. Az eredetiben ez volt az első rész,  a tegnapi a második:

Sokan föltették már a kérdést, mi az, hogy politikai döntés. Sokan képesek ezt a kérdést komolyan venni, és halálkomolyan válaszolni rá, holott a kifejezés az első pillanatban komolytalan.

A nyelvészek egybehangzó állítása szerint a politika a görög polisz szóból származik, annak az eredeti jelentése pedig vár, ebből lesz a váras, azaz olyan település, amelynek közepén vár áll, ahová a köré települt várasi lakosok adott esetben be tudnak menekülni (l. Egri csillagok). Ahogyan a poliszból (vár-váras) lett a politika (várasi-városi ügyek, dolgok), úgy kapjuk meg a szó magyar jelentését, a városi dolgokat.

(Gyerekkorom nyarait falun töltöttem, ott hamar megtanultam, hogy a városi melléknév enyhébb esetben huncutságot, általában pedig gazemberséget jelent, amiből az következik, hogy a falusiaknak – ha ismernék a szó jelentését – a politika gazemberséget jelentene. Van egy halvány gyanúm, hogy a szó etimológiai elemzése nélkül is azt jelenti. Mármint falun. (Csak?) A hivatalos adat szerint Magyarország lakosságának 35,4%-a él faluban, viszont ha figyelembe vesszük a várossá nyilvánítás szempontjait – „a cím odaítélését a törvény tulajdonképpen az egyedi, és ezáltal szükségképp szubjektív elbírálás függvényévé tette”, azaz városaink többsége falu maradt, de a nagyobb központi baksis érdekében kijárta, hogy városnak nevezzék – aligha tévedünk nagyot, ha a falusiak számát nagyjából 70%-ban állapítjuk megEl kellett gondolkodnom azon, vállalom-e a következményeit annak, hogy esetleg ebből az írásból több falusi is értesül arról, miszerint a politika szó magyarul városi dolgokat jelent, és ez az értesülés Magyarország 70%-án elterjed. Rövid töprengés után úgy döntöttem, hogy vállalom.)

politikai döntés azt jelenti magyarul, hogy városi dolgokban való döntés, kiterjesztve: a köz dolgaiban való döntés, azaz közügyekben való döntés.

Itt most nem szakmai döntés szükséges, hanem politikai, itt most a politikának kell döntenie – efféle marhaságokat lehet hallani, olvasni, amikor nincs kilátás tisztességes, matematikai alapon való meghatározásokra, és az azokból fakadó választásokra. Döbbenten figyelem például azt az alkudozást, amit magára valamit adó lókupec is pirulva hallgat – ami a pénzügyekért felelős miniszter és a többiek között zajlik. Hja kérem, ezt hívják politikának.

Nem! Ezt nem politikának hívják. Ezt szélhámosságnak hívják, csalásnak, szédelgésnek, svihákságnak, kalandorságnak, hozzá nem értésből fakadó gazemberségnek. (Vagy ez együtt a politika?) Tetszik emlékezni? A politika városi dolgokat jelent. A város dolgai, azaz a közügyek legnagyobb része pedig legvégül mindig a pénzről szól. Van-e annyi pénz vagy nincs. Ha valaki képtelen számszaki alapon dönteni, az elbújik egy Magyarországon (és talán nem is csak Magyarországon) misztikussá lett kifejezés mögé, mert azt hiszi, hogy ezáltal lesöpörheti magáról „döntése” következményeit.

„politikai döntés” mifelénk (és talán nem is csak mifelénk) azt jelenti, hogy valami ködös, körülbelül sem érthető, abszolút irracionális „döntés” fog születni, aminek az a lényege, hogy ezt most azért nem lehetett másképp, csak politikai döntéssel, mert időközben a lift fölesett a negyedik emeletre, és repcepogácsa de bőrízzel, és különben is, a kaput kiemelték, nincs kapu, nem lehet bemenni. Itt most kérem politikai döntést kellett hozni, hogy mi a fontosabb, új buszokat veszünk, 1240 forintra emeljük a menetjegyek árát, betemetjük a négyes metró alagútját, vagy elzavarjuk a főpolgármester helyettest. Jó-jó, lehet dolgokat számszerűsíteni, de itt van ez a kérdés, hogy mennyire emeljük meg a jegyárakat. Na tetszik látni, hát ha valami, ez aztán politikai kérdés, ezt csak politikus döntheti el. Hogy mennyit bír az állampolgár, hogy melyik az a jegyár, amit már nem tud kifizetni. És akkor nekünk, politikusoknak kell döntést hozni, hogy mennyi legyen, honnan vegyünk el és azt hová tegyük – mondja a politikus diadalmasan.

Hablatyolás. Tessék bekopogni a Közgazdaságtudományi Egyetem másodéveseinek valamelyik gyakorlati órájára, és tessék kiadni két közepes eredményekkel lavírozó hallgatónak a feladatot. Ők a könyvtárban (vagy még inkább a Netről) ki fogják másolni a megfelelő adatokat, össze fogják vetni a minimálbér, az átlagkereset, a vásárlói kosár számait a nagyvárosi lakosok utazási szokásainak a felmérésével, a munkanélküliséggel és egyéb, a kérdés megválaszolásához szükséges adatokkal, és fillérre meg fogják mondani, hogy 2013 második negyedévében mennyire emelhető a menetjegy ára. És ahol nem elegendő a közgazdász matematikája, ott megszólal a szociológus, a neveléselmélet tudora, a mezőgazda és a közlekedésmérnök, a matematikus, aki jártas a játékelméletben – egyszóval az szólal meg, aki ért az adott szakterület részleteihez, és nem a politikus. És miután összeegyeztették az adatokat, ésszerűen fognak dönteni.

Képünk természetesen illusztráció: Orbán Viktor kormányfő, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (j) és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõőe (k) a nemzeti felsõoktatásról szóló törvény módosításáról szóló javaslat összevont vitája alatt az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. április 4-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Képünk természetesen illusztráció. Orbán Viktor, Lázár János és Harrach Péter a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat összevont vitája alatt az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. április 4-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

SZAKMÁJA? POLITIKUS. AZ MI?

Asztalosnak azt nevezzük, aki képes asztalt (polcot, padot, széket miegymást) készíteni, és azért képes erre, mert ért hozzá. Ismeri a faanyagokat, a megmunkálásukhoz való szerszámokat, és azokat a mozdulatsorokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kívánt végtermék elkészüljön.

Fizikusnak azt nevezzük, aki ért a fizikához, muzsikusnak azt, aki tudja, hogyan kell a megfelelő zenei hangokat megszólaltatni.

Politikusnak azt az embert kellene neveznünk, aki képes városi dolgokkal, azaz közügyekkel foglalkozni, és azért képes erre, mert ért hozzá. És itt van a baj. A közügy nem faanyag, nem részecskegyorsító és nem franciakürt. Ettél már gyümölcsöt? Hát persze. Dehogy ettél. Almát ettél meg cseresznyét, de gyümölcsöt soha, mert egy fogalmat nem lehet megenni. Akarsz közügyet intézni? Hát persze. Ne akarj, mert egy gyűjtőfőnevet nem lehet elintézni. A politikus, azaz a városi dolgokkal foglalkozó ember egy alapvető tévedés, egy nemlétezhető szubsztancia. (A szakpolitikus meg a fából vaskarika klasszikus esete: ha szak, akkor nem politikus, ha politikus, akkor semmi köze a szakhoz. Aki ugyanis igazán ért a szakhoz, az nem megy politikusnak.)

Ez Dukas Bűvészinasa, igazán autentikus előadásban, a Francia Rádiózenekar játszotta el 2009-ben a Chatelet Színházban.

Sokféle okból tettem ezt ide. Mert nagyon jó zene (Dukas sokmindent írt, százvalahány éve mégis csak a Bűvészinast játsszák a világ hangverseny termeiben). Mert szép franciakürtöket lehet látni benne. Mert még a kürtöknél is  szebb lányokat, akik nagyon tehetséges muzsikusok, szólamvezető a fuvolista is, az oboista is, ez egy ilyen jelentős zenekarban komoly rang, egy-egy lány a második széken ül az első hegedű- és a csellószólamban is, az hamarost azt jelentheti, hogy koncertmester lesz az egyik, szólamvezető a másik. Mert ilyen kifejező szemmel, ahogyan a szemüveges basszusklarinétos lány játszik, ritkán lehet bárkit muzsikálni látni. (A muzsikus nőkre majd még visszatérek.)

De legfőképpen azért tettem ide, mert Goethe verse (a zenemű alapja) arról szól, hogy a bűvész inasa azt képzeli, ő már mindent tud, amikor az öreg elmegy hazulról, ki is próbálja a „tudományát”, minek következtében felfordítja a házat. Szerencséjére a mester hazaér, és rendet tesz.

Hogy esetünkben (politikusokról lévén szó) kicsoda a mester, hol van, és főképp mikor jön haza, azt ne tőlem kérdezzék.