December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem, ezt soha nem lehet megszokni

Nevezhetjük nyugodtan kóros, káros és egészségtelen naivitásnak, de még két héttel ezelőtt is élt bennem a remény, hogy egyszer majd nem kell arra ébredni, hogy valakit valahonnan ki- és letiltottak, eltanácsoltak, lemondták a szereplését, váratlanul visszautasították, minden előzetes bejelentés, vagy minden utólagos magyarázat nélkül cenzúrázták és elhajtották a vérbe.

Miután Alföldi Róbert lassan világbajnok elszenvedője az effajta demokratikus társadalmakra jellemző, jól bevett gyakorlatnak, úgy véltem, alszom egyet a magyar politikai ketrecharcok, ideológiai iszapbirkózások, árokásó hőbörgések és meddő kulturális csatározások sivatagában fogant tegnapi hírre és csak azután mondok róla véleményt, hogy az érintettek megszólalnak.

De nem, senki nem szólalt meg, de legalább mindenki kussol. Ezúttal nem Zalaegerszegen, hanem Pécsett. Ahol a legfőbb érintett, a Zsolnay Kulturális Központ nem hajlandó nyilvánosságra hozni  annak okát, hogy miért mondták le – bármiféle előzmény és indoklás nélkül – az Átrium Színház Igenis, miniszterelnök úr! című politikai szatíráját annak ellenére is, hogy a május 27-ei előadásra a jegyek nagy része már elfogyott. A színháznak helyt adó Kodály központ a Facebookon tette közzé kedden, hogy az előadás elmarad, a jegyeket visszaváltják.

A történet ennyi, és szívem szerint le se írnám annak az intézményvezetőnek a nevét (de, leírom: Vincze Balázs), aki a kiszivárgott hírek szerint saját maga adott utasítást munkatársainak az előadás lemondására, de aki nem hajlandó felvenni a telefonját és tisztázni a miérteket. És aki – a változatosság kedvéért – márciusban az Emberség Erejével Alapítványnak nem adta bérbe a Zsolnay egyik épületét, miután a fideszes többségű közgyűlés a városban nem kívánatosnak minősítette az általul Soros-bérencnek bélyegzett szervezetet.

Most megint mondja valaki, hogy ajvékolnak a büdöslibsik, hogy az agyonsztárolt Alföldi Róbert mártírkodik, pedig ez egy istenverte szabad ország, ahol senkit nem érhet semmilyen hátrány a bárhova tartozása okán. Jöjjön az ügyeletes bagatellizáló és mocskolódó művész és mondja megint, hogy nem történt semmi, hogy ez az immár újabb kétharmados világ rendje. Álljanak szépen sorba egymás mellé és mondják bele Alföldi arcába, meg a közönsége arcába is lehetőleg, hogy a zalaegerszegi gyászos pitiánerkedés után ennek az akciónak megint semmi köze a rezsimhez. Mert ez a szó legszorosabb értelmében egy szabad ország, ahol szabad a művészet, és ahol soha nem fordulhatna elő, hogy a szervilizmustól világító fejű helyi alkalmazottak a sarokban rettegjenek attól, hogy az örökzöld miniszterelnök úrra netán sértő, aktuálpolitikai tartalmak színpadra állítása okán megüthetik a bokájukat.

Már nincsen kampány, már nincsen március 15-ei megemlékezés, amit kizárólag ott és akkor lehet megtartani, ahol és amikor Alföldi Róbertnek éppen bármilyen minőségében fellépése van. Már újra kezükben a teljhatalom gyeplője, még mindig és már megint övék az ország, de igen, ők folytatják. Folytatják pontosan onnan, ahol a kampányban abbahagyták. Mert egyszerűen nem tudják elviselni, hogy az újabb kétharmados győzelem nem egyenértékű azzal, hogy eltaposták az Alföldi Róberteket. Képtelenek akárcsak mímelni is azt, hogy megértették: a teljhatalomba annak is bele kellene férnie, hogy azokat is élni hagyják, akikkel nem értenek egyet, hogy azokat sem korlátozzák a szabadságukban, akik mást gondolnak a világról, mint ők. Meggyőződésük, hogy az ilyen magyarázat és indoklás nélkül maradó útszéli produkciókkal jól megmutatják a renitens művészeknek, kultúrembereknek, közéleti szereplőknek, hogy vagy feladják, vagy nincs itt számukra hely.

Bárgyú, ostoba hatalom az, amelyik azt hiszi, hogy egy önerőből tehetséges, népszerű ember állandó cenzúrázásával annak az önerőből tehetséges, népszerű embernek mutatják meg, hogy ki az úr. Azt hiszik, hogy ezzel elégtételt vesznek (fene tudja, hogy ez már az, amit igenisminiszterelnökúr már belengetett) a sorba beállni nem akarókon, holott saját polgáraikat fosztják meg a kultúra ama szeletétől, amire nem mellesleg igény, ha úgy tetszik, fizetőképes kereslet van.

Nem, én nem hiszem, hogy ezt meg lehet szokni, mert semmi nem indokolja, hogy meg kelljen szokni az önjáró házmesterektől és spicliktől, túlmozgásos, állandóan túlteljesíteni akaró katonáktól hemzsegő, dohos, fullasztó jelent. Igenis, miniszterelnök úr! – nem kell nekünk ide kultúra, nem kellenek áthallások, értjük mi a humort, az iróniát, csak éppen nem viseljük el. Bezzeg az ökölbe szorult agyú hajbókolás, abban mi vagyunk a legjobbak. Az autoriter, tekintélyelvű hatalom számára a másfajta, ne adj’ isten kritikus tarsadalmi-kulturális-közéleti narratívák üldözendő, kóros elváltozások a nemzetileg egyirányba bólogatás puhány testén.

Élhetetlen buta ország az, ahol egy ilyen kisstílű, de annál undorítóbb (sokadik) lépés után a Nemzeti Színház politikailag felkent igazgatója és további szakmabeliek nem tiltakoznak egy emberként. Ahol patinás, a magyar kultúra részét képező sajtótermékek magyarázat nélküli vérbefojtását nem a szakma közös kiállása követi, hanem az ellenkező oldalon állók gúnyos, kárörvendő hörgései. Élhetetlen, reménytelen hely az, ahol olyan mélyek a lövészárkok a szétszakított ország különböző részei között, hogy 2018-ban eredményesen és következmények nélkül működik a fenti ábrán is látható pártállami cenzúra. Nevezhetik majd bárminek, ha netán mégis megszólalnak, de ez akkor is az.

És valóban, nem Alföldi Róbertet kellene megráznia ennek az újabb erődemonstrációnak, és nem is konkrétan ennek az egynek. Hanem mindenkit, aki pártállástól függetlenül kultúrát fogyaszt, és pontosan tisztában van vele, hogy ahol egyeseket le lehet tiltatni, el lehet tanácsolni, le lehet mondani, indoklás és magyarázat nélkül (mert csak!) el lehet hajtani a vérbe, ott – vajon hányadszor írom ezt le? – a kettesek sem érezhetik magukat biztonságban. És ha igen, miféle önámító biztonság ez?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.