Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ünnepi beszéd a közeljövőből

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves NERtársak és NERtársnők, tizedelt hölgyeim és uraim!

A Magyar Pépköztársaság fennállásának 10. évfordulóján köszöntök mindenkit! Aki kivándorolt, az migráns, úgyhogy az senki.

Nagy ünnep a mai. A képi demó-krácia nevében minden évben megrendezésre kerülő álasztások idei eredményeként mindenhol győzött a Hazafidesz Népfront jelöltje 134%-kal, megelőzve a másikat, aki azért szintén 110%-ot ért el.

Nyugodtan tessék tapsolni.

TAPSOLNI!!!

Na azért!

Rendületlenül építjük a focializmust és itt az ideje, hogy értékeljük a második ötéves tervet. Örömmel jelenthetjük, hogy sikerült megállítanunk Sorost, akinek csapataival bátran nem állunk ki, így olyan eredményeket érünk el, amilyeneket csak akarunk.

Legutóbbi nagy sikerünk, hogy megvertük a hanyatló nyugat egyik utolsó futball-fellegvárát, Tuvalu válogatottját 3-2 arányban, igaz, ők csak 3-an voltak a pályán. A góljainkat Abdul-Rabol, N’Gane és Amish szerezték. Na ugye, hogy jó a letelepedési kötvény?!

A Magyar Nemzethy Bajnokságot végre teljesen megérdemelten a Puskás Akadémia nyerte. A minőség javításának érdekében véghezvitt folyamatos létszámcsökkentésnek hála idén már csak kétcsapatos volt a bajnokság, majd az első mérkőzés előtt a Videotont kizárták. Azonban így is nagyon izgalmas volt a bajnokság, hiszen csak az utolsó, 40. fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa.

A hanyatló nyugat holmi FIFÁjának nem hódolunk be, megvédjük eredményeinket. Éppen ezért megrendezzük a saját labdarúgó világbajnokságunkat, ahol mi döntjük el kit hívunk meg, és hogy biztosak legyünk a győzelmünkben, minden mérkőzésen Polt Péter lesz a bíró. Ezt a világraszóló eseményt mind a 20 milliárd ember nézni fogja a tényszerű és szakszerű közmédia tolmácsolásában. Ehhez építünk még 1 millió férőhelyes stadionokat, az elsőt természetesen Felcsútra.

Ehhez a projekthez kapcsolódóan tovább korszerűsítettük a felcsúti vasutat. Vásároltunk 250 milliárd forintért a MÁV(Mészáros Államvasutak)-tól 3 korszerű és gyors mozdonyt, így nem csak az aktuális, már fél éves mozdonyt sikerült lecserélni, hanem lesz 2 tartalék is, valamint a menetidő is csökkent egy teljes percet. További fejlődés ezzel a vasútvonallal kapcsolatban, hogy teljes hosszában sikerült kivitelezni a világítást korszerű LED-es lámpákkal.

Az oktatás virágzik. Ma már le sem pisálunk holmi teszteket, úgyhogy a fejlődés töretlen. Már 8. osztályra megtanulnak a gyerekek olvasni. Írni csak az X betűt tanítjuk általános iskolában, a többi betűt a közmunkás-képzőben.
A KLIK-nek és a rengeteg oktatásra költött pénzünknek hála minden iskolában lesz az új tanévre 2 új kréta, valamint most már az élelmezés is négy éhszakos.

A mindennapos testnevelésben is jelentős előrelépések történtek. A napi 9 tanórából már 6 tornaóra, ebből 4 nemzethy.

Képzőművészeti sikereink is elvitathatatlanok. A második alkalommal megrendezésre került választókerület-rajzoló versenyt idén is Lázár Zsigmond Bertalan nyerte. Jutalma egy újabb kastély.

Az irodalmat is sikeresen reformáltuk. Visszamenőlegesen átírtuk a liberális tartalmakat, hogy megfeleljenek a mai kor követelményeinek. Például a Bánk bánban most már Tiborcz a főszereplő, Az ember tragédiájában van felcsúti szín, Rómeó és Júlia pedig Lőrinc barátnak fizetve egy szabad szemmel is jól látható összeget mégis túlélik az eseményeket és elmenekülhetnek egy offshore-paradicsomba, Micimackó a százholdas Habonyban él, valamint kötelező olvasmány lett a Ráhel a rengetegben, A tizennégykarátos helikopter és A kétszínű ember fiai.

A filmiparban is hatalmas, világsikerű produkciókat hoztunk létre. Újraforgattuk magyar sztárokkal a Szarvasvadász című filmet, valamint Vajna András megalkotta a Nerminátort, és leforgatta A Noszty fiú esete Schmidt Marival című romantikus áltörténelmi rablófilmet.

A nem fizető migránsoktól továbbra is megvédjük az országot. A határokat nermetikusan lezártuk. Ezáltal a nemzetközi tenorizmust is megállítottuk. Ma Magyarországon már csak basszus meg szoprán van.
Erről jut eszembe: a pornólapokat ezennel betiltjuk! Mégis hogy néznénk ki Anikó asszonnyal vagy Semjén nertárssal a címlapon? Ráadásul Magyarország hivatalos egyházának, a Felháznak a pápája, Őszentsége I. Orbán Gáspár is ellenzi.

A teljes foglalkoztatottság már a múlt. Mára ebben is elértük a 140%-ot. Minden közmunkásnak 4 műszakja van, és természetesen minden műszak külön állást jelent. Hiába érzik magukat a közmunkások bérig sértve, a bér nem válik vízzé. Ebből ma meg lehet élni Magyarországon.  Ennek a temérdek NERérdek adminisztrációnak és pénzkezelésnek az elvégzésére nyílt beszerzési pályázatot írtunk ki, melynek győztese a Magyar Hazaffyas ELIOSztó Vállalat. Ennek felügyeletével Kósa Lajos hanyagbeszerző lett megbízva.

Az egészségügy soha nem látott színvonalon szárnyal. A kormány is tele van doktorokkal, úgyhogy a helyzet több, mint megnyugtató ebben a kérdésben. A kórházakat rendesen ellátjuk. Betegekkel. Minden pozitív hírért kapnak egy guriga WC-papírt. Balog miniszter úr pedig nyalogathatja a zsebeit.

Természetesen a határon túliakról sem feledkeztünk meg. Miután Magyarország folyamatosan jobban teljesít, úgy szórhatjuk a közpénzt, mintha dézsmából öntenénk. Például Nándorfehérváron is épül az új felházi székesegyház, mely 10.000 négyzetméteres alapterületével a város fő dísze lesz. Valamint megvettük a Steaua Bukarest, a Crvena Zvezda, a Dinamo Zágráb és a Slovan Pozsony futballcsapatait, hogy a határon túli tehetségeknek legyen hol pallérozódnia, mielőtt a Puskás Akadémiánál megkapnák a mesterképzést.

A legutóbbi évértékelő óta átírtuk az Alaptörvényt, mely most már Németh szilárdságú. Ezek alapján minden állampolgárnak joga van hallgatni. Leginkább a közmédiát. Ugyanis a Hír-TV-t és az RTL-Klubot sikeresen megszüntettük, mert csak alávaló álhíreket közöltek, amitől folyton fájt a vejem. Ahogy a régi-régi dakota mondás tartja: a féknyúz. Pedig arra nincs szükség, elég ha csak mi.

Amit pedig az ellenzéki portálok műveltek, azt szintén megszüntettük, mert textuális zaklatásnak minősítettük.

Úgyhogy a hazaáruló ellenzéket teljes egészében felszámoltuk. Már momentumuk sincs. Már csak valami Kolozsvári Szalonna van, de azt úgy sem szereti senki, mert nem Mészáros Lőrinc mangalicáiból van.

A végén már csak annyi kötelességem van, hogy mind a 15 millió embernek megköszönjem, aki ezen az ünnepségen önként részt vett itt a Kossuth téren! A kiló krumplikat a metró bejáratánál lehet átvenni. Tessék beosztani, hogy kitartson harácsonyig!

Hajrá, Agyarország! Hajrá, agyarok!

bircanyeerow