Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A fotelforradalmárok „ellenzéki” összefogása és ereje

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyarázat: ameddig az ellenzéki, kományváltást követelő emberek a virtuális térben sem képesek minimálisan sem összefogni, addig csak idézőjelben nevezhetőek ellenzékinek.

Figyelemmel kísérve az elmúlt években az interneten megjelenő, politikai témájú posztok alatt kialakult kommentháborúkat, egy fontos jelenségre figyeltem fel. Ez a jelenség mindennél jobban magyarázza a választás „végeredményét”! A fizikai térben is egységes Fidesz-tömböt és a széthullott ellenzéki oldalt. Az ok pedig siralmas és egyben szégyenteljes. Napjainkban az emberek a politikai véleményüket, a bennük lévő elégedetlenséget és feszültséget leginkább az interneten nyilvánítják ki. Nem a fizikai világban, nem a környezetükben, nem a baráti körükben és nem a munkahelyükön.

Nem, hiszen a 21. században, immár 8 éve élnek egy olyan, az 50-es évek masszív kommunizmusát idéző rendszerben, amelyben már senki nem tudhatja biztosan, hogy ki az, aki a Fidesz/NER-rendszerének (titkos)szolgája. Vagy ki lett az, tegnapról mára… Egy ilyen rezsimben, egy „rossz” helyen kimondott rendszerkritikus vélemény veszélybe sodorhatja az ember munkahelyét, a karrierjét, a lehetőségeit, a családját, a gyermekét az iskolában, az üzleti érdekeit, az egzisztenciáját, a megélhetését. (De ez persze nem diktatúra! Csak illiberális demokrácia.) Így megmarad az embereknek az internet és a kommentelés – gyakran egy álnév által nyújtott – biztonságosabb(?) harctere. A harc ott folyik. Nem az utcán. Nem ütik egymást fizikailag az emberek, nem mennek egymásnak és a korrupt tolvajoknak kiegyenesített kaszával. A kíméletlen csata a virtuális térben, verbálisan és mentálisan, azaz tudati szinten zajlik. És tragikus módon, hiába van egyértelmű négyszeres többségben a kormányellenes magyar emberek tömege, ahogy ez a hétvégi kormányváltó hangulatból is egyértelműen látható(!) volt, hiába van ebben a hatalmas többségben, a szemmel láthatóan letagadhatatlan intellektuális fölény, a rezsimpárti programozott „okosokkal” szemben.

Az „ellenzéknek” ez a 2+1 összetevőből származó hatalmas potenciálja mégis darabokra hullik. Siralmas, hogy egy fontos fegyvert az „ellenzékiek” abszolút figyelmen kívül hagynak. Ami pedig szégyenteljes, hogy az eszméikre való hivatkozás közben ahhoz lusták és kényelmesek, hogy néhány kattintással többet tegyenek önmaguk, a szeretteik, a honfitársaik és a hazájuk jövőjéért. Az állításaimat az alábbiakban felvázolt példa valóságáról bárki könnyedén leellenőrizheti, bármely eddigi, vagy ezután megjelenő, a kormány intézkedéseit, magát a kormányt vagy tagjait, illetve bármely Fidesz- vagy NER-társat kínosan érintő cikk, poszt, videó alatti kommentszekciókban.

A jól ismert szituáció: megjelenik egy cikk, poszt vagy videó, ami a rendszer vagy az azt kiszolgálók elképesztő hibáira, csalásaira világít rá. Legyen az ipari méretű korrupció, ezermilliárdos sikkasztás, folyékonyan hazudozó politikusok, magánvagyonná alakuló közpénzek, stadion-projekt, kisvasút, kötvényes-migránsok vagy bármi hasonló. Az természetesen magától értetődő, hogy mindez valamely rendszerkritikus, ellenzéki oldalon (fórumon, platformon) történik, mivel máshol ilyen hír nem jelenhet meg. Tehát megjelenik a poszt. Az „ellenzékiek” elkezdik olvasni, lájkolni, megosztani, esetleg kommentelnek néhány megerősítő véleményt. Viszont ezzel egy időben, hirtelen elkezdenek feltűnni a rezsimpártiak és azonnal elkezdik az ajvékolást, a szardobálást, az epehányást, a kioktatást, a megbélyegzést és a propaganda-sulykolást. Az „ellenzékiek” közül néhányan/többen – köztük én is – megpróbálnak ezeknek a gyűlölködő, érdekvezérelt droidoknak értelmes kérdéseket feltenni azzal a céllal, hogy kihozzunk belőlük valami intellektus-félét. De – mint ez minden egyes alkalommal bebizonyosodik – ez mindig felesleges idő- és energiapazarlás. Képtelenek például még a következő rém egyszerű kérdésre is felelni: Ha Orbán Viktor a haza és Európa megmentője a létező(!) migrációs válságban, továbbá ő a Soros-féle, brüsszelita pénzhatalmi elit és háttérhatalom legfőbb értője, akkor ahelyett, hogy a magyar nép agyát mossa és hergeli a saját politikájával közpénz-milliárdokból, miért nem azt harsogja 0-24-ig a az EU-parlamentben és a nemzetközi médiában, hogy azonnal állítsák le a bizonyítottan szervezett keretek között és forgatókönyv szerint zajló, szándékosan előidézett migrációs válság, szintén bizonyítottan az EU-ból, az USA-ból, az oroszoktól és nem utolsósorban Izraelből történő finanszírozását?

Ennyitől már lefagy a szoftver. Pedig mentőövként még a Kalergi-tervet is bedobjuk nekik. De hiába. Kékhalál. Aztán vannak „ellenzékiek”, akik felteszik nekik a kérdést, hogy miért nem a kormánypárti oldalakon olvadoznak inkább a „jobban teljesítő Magyarország” csodáit éltetve? (Esetleg miért nem élvezik inkább fizikailag is e sok csodát, a virtuális térben töltött idő helyett?). És vannak „ellenzékiek”, akik keményebben is odabasznak a narancs-lelkű hívőknek. Kialakul néhány – 2-3 személyes – hosszabb és erősebb verbál-mentál párbaj, amiben a rezsimszolgák kivétel nélkül(!) mindig alulmaradnak! Jön még néhány „ellenzéki”, aki odaírja: „Egyetértek.” Ennyi. Ezzel körülbelül annyit ír le, hogy ő „Egyet ért”. Azt az egyet, hogy ő ellenzéki. Mást nem. Elhal még néhány későn érkezett komment. Azután…

Azután jön egy másik hír, egy újabb poszt, és minden kezdődik elölről. Mint egy időhurok. A véget nem érő csata. De vajon mi teremti meg ezt a hurkot és a lehetőséget, a csaták örök ismétlődésére? A válasz ott világít bármely említett, szabadon választható kommentszekció falán. A válasz, amit az „ellenzékiek” figyelmen kívül hagynak a virtuális térben – éppúgy, ahogyan a hétköznapokban -, az a fegyver, amit a rezsimpártiak láthatóan nagyon jól használnak. Az „ellenzékiek” viszont, még a mutatóujjuk egy kattintásra való mozdulatát is sajnálják erre áldozni. Hogy az „ellenzékiek” miért hagyják figyelmen kívül ezt a hatalmas erejű fegyvert, a kapkodásuk miatt vagy mert a lezárt rostélyuktól nem látják a részleteket, azt mindenkinek magának kell tudnia. De a legfőbb kérdés, hogy tisztában vannak-e ennek a pszichológiai fegyvernek a létezésével és hatalmával?

Mert ugye a virtuális térben, az internetes csatatereken az pláne nem kérdés, hogy a háború a tudat szintjén folyik, tehát pszichológiai hadviselés zajlik. (Nem árt tudni, hogy a nagypolitika és a hatalmi csoportok legfőbb célja is mindig és mindenáron a tömegek tudatának kontrollálása, manipulálása és irányítása!!! Aki ezzel tisztában van, annak számára nyilvánvaló kell legyen, hogy amikor a választás napján, a rekordszámú szavazó és a kormányváltó hangulat fokozódó ereje mentén „elromlott” az NVI rendszere, majd a törvényellenesen(!) 4 órán át visszatartott részeredmények után, végül betolták a 98%-ban narancsszínű országtérképet és a totális „győzelem” hírét, akkor valójában egy masszív pszichológiai sokkolást vittek véghez a tömegeken. Nem véletlenül volt teljes apátiában az ország hétfőn.)

Szóval, ha ezt a bizonyos pszichológiai fegyvert is figyelembe véve tekintünk rá a kommentszekciókra, akkor válik láthatóvá a háború igazi arca: az a nyilvánvaló fegyvertény, amiért egy 2 milliós kisebbség simán uralja a 8 milliós többséget ebben az országban már hosszú évek óta! E fegyvert úgy nevezik: EGYség és összefogás. Az erejét pedig mindannyian tapasztalhatjuk a ránk telepedő rezsim jelenlegi „sikerében”. Tehát vizsgáljuk meg a csatamezőt ezzel a fegyverrel együtt! Jön az új hír. Kezdődik a szokásos forgatókönyv. Az „ellenzékiek” elkezdik olvasni, lájkolni, megosztani, stb. Elkezdenek feltűnni a rezsimpártiak és azonnal elkezdik az ajvékolást, a szardobálást. De! Így már az is látható, hogy amikor a rezsimszolgák – akiknek a gyors reagálású feltűnése a kormánykritikus hírek közelében komoly szervezettségre utal – bárhova odaszarnak valami álmagyar propaganda-fertőt, akkor az elvtársaik – szintén a szervezettségre utalva – nagyon gyorsan megszórják azt a lehető legtöbb lájkkal! Az „ellenzékiek” közben kommentelnek, válaszolnak, leírják a saját véleményüket, egyesek párbajra kelnek egy-egy Orbán-hívővel. Valamint, ha az „ellenzékiek” találnak egy-egy olyan „ellenzéki” megnyilvánulást, amivel egyetértenek, akkor 1 db lájk erejéig – a mutatóujjukat nem kímélve – meghúzzák az egér ravaszát. És ezzel az „ellenzéki” harc részükről letudva. Ezért néz ki minden virtuális csatamező így az interneten: van nem kevés Orbán-bérenc rezsimszolga, akik gépágyúval ontják a szart és akiknek a kezdő-kommentjei alatt mindig instant virít minimum 7-15 lájk, mint népszerűségi index és figyelemfelkeltő. Ráadásul mindez, a legtöbb kommentplatform esetében működő logaritmus alapján sok esetben kiemeli őket(!) a komment-tömegből, mint követendő(!) személyeket! (Pedig mi mindannyian tudjuk, hogy a nagy részük agyhalott orbanista rendszerélvező, fizetett csicska-troll, vagy külhoni megélhetési propagandista. De az elvtársi lájksorozatoknak köszönhetően mégis ez a helyzet alakul ki és látható a neten.)

Ezek mellett még van egy sereg „ellenzéki”, aki mind a saját véleményét nyilvánítja ki, ami alatt jobb esetben akad 1-2 lájk. Na meg persze jó eséllyel néhány Fidesz-hívő, fröcsögő, lesajnáló vagy kioktató beszólása. Szép kép. Főleg mert a vizuális észlelésen keresztül ez az információ áramlik be mindenki tudatába. Érthető perspektívát kínál minden magyar állampolgárnak. Legyen ő bármelyik oldalon. Főleg azoknak nyújt „támaszt”, akik érzik, hogy baj van. Akik félnek, mert nem háborúzással akarják tölteni az életüket, de elmenni sem akarnak a hazájukból. Viszont azt is tudják, hogy most már dönteniük kell. Valamelyik oldalra állniuk, vagy pedig menniük kell. Mik lehetnek a döntési opciók, ezt a csatamezőt látva?

Migráns-sorsot választanak és külföldre mennek – itt maradnak és beállnak Rambóként az elnyomásba az „ellenzéki” oldalon – belesimulnak a NER hálózatába és (egy ideig) jól megélnek orbanistaként. Biztató(?) Pedig ez a felállás a virtuális csatamezőkön kurva egyszerűen megfordítható lenne az „ellenzékiek”, a többség javára. Azaz a javunkra. Továbbá hatalmas erővel bírna a pszichológiai hadviselésnek ezen frontján. Ráadásul nem kívánná az „ellenzékiektől”, még a saját elveik – esetleges, még létező pártszimpátiájuk – megtagadását sem. Mindössze annyit, hogy az „ellenzékiek” ne sajnálják a mutatóujjukat használni, amikor kell. Nem feltétlenül a másik „ellenzéki” honfitársa mellett, de sokkal inkább a rezsimszolgák ellen! Ennek alapkövetelménye lenne, hogy felismerjék virtuális csatatéren lévő jelentőségét és potenciális erejét, az egykattintásos-tömeges negatív kritikának! Magyarul fogalmazva:

„Ellenzéki” fotelforradalmárok (ideológiától és pártszimpátiától függetlenül)! Basszatok már oda minden egyes rezsimhívő minden kommentjéhez egy diszlájkot vagy egy dühös ikont! Vagy bármilyen egykattintásos negatív értékelést, amit az adott platform kínál! Legyen ez a skarlát betűjük! Virítson minden hozzászólásuk és a nevük mellett, tonnányi negatív index! Az legyen a legfőbb ismertetőjelük, hogy láthatóan megveti őket a többség! Mert mi vagyunk többen! Nem a gerinctelen rendszerszolgák! Látszódjon már ez ott is, ahol jelenleg a legkiterjedtebb front zajlik! A virtuális térben, a közösségi oldalakon, fórumokon, mindenhol! Hogy ez az impulzus szűrődjön be a tömegek tudatába! AZ EGYSÉGBEN ÉS ÖSSZEFOGÁSBAN LÉTEZŐ ELLENZÉKI TÖBBSÉGŰ MAGYARSÁG. Mert abban van ERŐ. Tapasztaljátok meg! Tanuljatok a diktátortól! Ő is egységes polgári-körök szervezésével kezdte. És ne felejtsétek a börtönvárományos ismert szavait sem: „A haza nem lehet ellenzékben!”

Ennek a fegyvernek az összehangolt alkalmazása a választások óta még fontosabb lenne, hiszen mindenki számára jól látható, hogy a propagandista rendszerszolgák egy hete már azt hányják minden ellenzéki fórumon, hogy ez – a nyilvánvaló csalás – a nép akarata. Ezt kell elfogadnunk, törődjünk bele és maradjunk csöndben. Maradjanak ők kussban! Eljött az idő, hogy a kisebbségi érzésükben gyökerező félelmükben az osztályban mindenkit terrorizáló köcsöggyerekek és a szarkeverő érdekcsajok fogják be, és húzzanak a picsába! Oda, ahol simogatják a fejecskéjüket, miközben a gazda előtt térdelnek szép nagyra nyitott szájjal…

U.I.: A módszer könnyű, gyors és hatékony. Sokkal hatékonyabb, mint az állandó szócséplés, amit az érdekvezérelt korlátoltakkal próbálunk folytatni. Ahogy mondják: fideszessel vitatkozni olyan, mint verébbel sakkozni. Felborítja az összes bábut, összeszarja az egész táblát és utána ujjongva kijelenti, hogy ő nyert. Ezért inkább lőjetek, tüzeljetek ellenzéki fotelforradalmárok! Pihenésképpen pedig emeljétek fel a seggeteket – ha nem nőtt még rá a fotel – és legyetek ott a való világban is, amikor kell!

Fontos! Tájékozódj az alkotmányos jogaidról és kötelességeidről! A Magyar Köztársaság érvényes Alkotmányáról! Az illegitim Alaptörvény által 2012.01.01. óta jogtalanul és alkotmányellenesen működő „Magyarország” nevű fantomállamról!

http://www.alkotmanyosmagyarorszag.hu

https://alkotmanyos-ellenallas.com

https://www.facebook.com/jogfolytonosmagyarallam/

Bánhorváth Krisztián

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.