Október 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ők az urak. De nekem nem kell letérdelnem, megtörnöm, meghajolnom

Hol is kezdjem? Korábban a Kolozsvári Szalonna volt olyan kedves és megjelentetett egy írásomat, mely arról szólt, hogy milyen fasza dolog mostanában a fiataloknak a teljesen nulláról érvényesülni a magyar mezőgazdaságban. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani, hogy akkor a hozzászólok kitartásra ösztönöztek és egyéb jókívánságokkal halmoztak el.

Túlestünk a választáson. Személy szerint nem vagyok csalódott, nem sokkal többet vártam. Megint a kisebb rosszat választva nyargalunk Kossuth-nótát énekelve a pokolba.

Épp éjszakás voltam, amikor megtudtam, mi történt. Akivel eddig találkoztam és beszéltem a történtekről mind értetlenkedve állnak a dolgok előtt. De mit vártunk? Az ellenzék egy nulla. Ha visszamehetnék a múltba, az igen nagy fáradságot igénylő, Fidesz-ellenes magánykampányom helyett behúznék két ikszet a Fideszre, csak hogy valamilyen szinten bosszút és elégtételt vegyek az ellenzéken. Nem hogy a politikára nem alkalmasak, de még ganézni sem bérelném fel őket a kecskéim mellé.

Véleményem szerint (tudom, ezzel nem vagyok egyedül) itt már nem rendszerváltásra van szükség. A szemléletváltásra kell helyezni az hangsúlyt. Ebbe a politika szerintem semmit nem szól bele. Ez mind egyéni szuverenitás kérdése. Hogy mennyire vagyunk megértőek egy másik emberrel. (Erre később még visszatérek.)

Még mielőtt mondandóm lényegét leírnám, hadd fejezzem ki együtt nem értésemet sok olyan véleménnyel kapcsolatban, miszerint a szavazás kimenetele a falusi embereken múlott. Tegyük tisztába: az az ember, aki reggeltől estig dolgozik, majd hazamegy és bekapcsolja a tévét vagy a rádiót, szerintetek, csak azért mert a tévében vagy a rádióban azt hallja, amit hall, hisz nekik? Rengeteg tanya szomszédom, akikkel tartom a kapcsolatot, pont e propaganda miatt ment el szavazni; a közhiedelemmel ellentétben nem a Fideszre. Én inkább úgy látom, hogy az aluliskolázott embereken múlott nagyon sok minden. És mivel tudjuk, hogy ez milyen „tiszta” választás volt, szerintem nem olyan rossz eredmény – ha csak az országos eredményt nézzük -, hogy minden második ember ilyen értelmi képességű. El kell őket fogadni, előbb-utóbb ők is ellenségek lesznek.

Na, de ebből elég ennyi. Szóval az első gondolatom az eredményt hallva az volt, hogy a testvéremmel együtt elmegyek innen. Ő nyelvtanár, sőt tolmács (5 nyelven), méghozzá nagyon jó. Megágyaz nekem, aztán megyek utána; követ a menyasszonyom, anyám, apám. Erre valamennyit ráaludtam, majd mielőtt mentem újra éjszakázni, megálltam a boltban drága jó anyámnál, hogy közöljem vele terveimet. Mivel majdnem könnyezett, tudtam, hogy el vagyok tévedve. Arra gondoltam, ha itt volna az a párszázezer ember, aki most a hanyatló nyugaton kalandozik (migránsokkal verekszik és készül hazajönni, mihelyt megvan a 100 skalp), ők vajon ki mellé állnának. Nyilván, hogy nyilván… Na, aztán gondoltam az asszonyra is: tudom, szeret annyira, hogy ne beszéljen le semmi marhaságomról, azért tartok ott ahol tartok (sokkal inkább, mint a többi hasonló fiatal).

Levont konzekvenciám: a rohadt büdös kurva életbe, ilyen szar, önző ember lennék? Itt hagynám azt a nem kevés jó szívű, becsületes embert és rávenném a családomat, akik eddig ennyit szenvedtek itt, hogy nekem meglegyen a boldogságom? Hát megérdemlem én a szebb életet, ha
farkat behúzva menekülök mindenféle szutyok elől? Pedig korábban megfordult az is a fejemben, gyereket sem vállalok ebben a világban. Hát csak azért is felnevelek legalább kettőt, és a teljes reményt fektetem beléjük, hogy majd egyszer nekik lesz elegendő bátorságuk felépíteni azt, amit nekem és elődeimnek nem sikerült.

A jó helyre nem eljutni kell, hanem megteremteni. Nem az oktatás fogja meghatározni, hogy milyen emberek lesznek, hanem én, a szülő.

Sok a baj a világban, hagyjuk a múltat, koncentráljunk a jelenre. A menekülteken én is segíteni szeretnék, de minek, hogyan, amikor magamon sem tudok. Legyenek először kisebb céljaink. Kezdjük meg a gyűlölet lebontását, először magunkban. Próbáljunk meg mást nem utálni azért, amit tett. Én most a Fidesz-szavazókkal kezdem. Megbékélek. Most ők az urak. De nekem nem kell letérdelnem, megtörnöm, meghajolnom. Idén is ugyanúgy vetek és aratok.

És elkezdek valamit, még nem tudom, hogy polgármesternek indulok, vagy elkezdek youtube-ozni, vagy én leszek a falu szatirikus bolondja. De igyekezni fogok.

Tudom, hosszúra nyúlt. Köszönöm annak, aki kiszenvedett idáig, ha találkozunk, meghívlak egy sörre. Végezetül: volt a Szalonnának a minap egy írása, ez:

Feladjuk, vagy szívjuk fel magunkat és még nagyobb elszántsággal tegyük a dolgunkat?

Ti tartottátok bennem a lelket sokáig. Megváltoztattatok. Üzenem nektek és a olvasóitoknak: bárkinek akiknek egy kicsit is fontosak vagytok – legyen az család, barátok, kollégák vagy a kisboltos – most van rátok a legnagyobb szüksége! Szóval vegyél egy mély levegőt, barátom és erőltess magadra egy mosolyt, mert ez a te dolgod… Én így teszek.

Gábor

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.