DÜHÖNGŐ

És aztán mi lesz? Most mi a franc lesz?

Swan Edgar | 2018. Április 11, Szerda | 13:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem az a baj, hogy győzött az egyik térfél. Nem is az a baj, hogy a másik térfél elbukott. A baj az, hogy ez egy országon belül történt. A baj az, hogy a rohadtul erkölcstelen játékot játszó győztesnek esze ágában sincs békejobbot nyújtani a vesztesnek. És a vesztes alatt nem az ellenzéki pártokat értem. Az engem nem érdekel, az sem lenne túl nagy veszteség, ha egytől egyig feloszlatnák magukat a büdös francba. Sőt, az lenne talán az egyetlen hasznos cselekedetük. A vesztes az ország. Ez erről szólt első perctől kezdve. Orbán és bandája az ország ellen.

Ugyanis az ország nem csak korrupt gazemberekből, bűnöző politikusokból, hazug propagandistákból, megélhetési seggnyalókból, földbuta hívekből áll. Tudom, látom, olvasom, hogy nem szabad lenézni a híveket, mert ők szegények be lettek csapva. Nem az ő bűnük, hogy nem látják át, mire szavaztak, nem tehetnek róla, hogy elhisznek mindent és bármit. Nem szabad haragudni rájuk, hanem beszélgetni kell velük és akkor majd megértik.

Mit? Mi a faszt fognak megérteni? Ami a lényeg, azt most is értik. Értik, hogy a bálványaik úgy lopnak, mint a kurvaélet, de nem érdekli őket. Nem érdekli, mert alighanem azonos erkölcsi szinten állnak. Ha tehetnék, ha olyan helyzetbe kerülnének, ők is pontosan ezt csinálnák. Ha ők egyszer olyan lehetőséghez jutnának, hogy a pereputty javára kifoszthatnák a másik embertársukat, megtennék. Ennyi az erkölcsi szintjük, erről pedig nincs mit beszélgetni. Az a szerencse, hogy a lehetőségeik soha nem fognak találkozni a vágyaikkal, így beérik a közmunkával minden harmadik hónapban, a franc tudja milyen támogatással, amikor közmunka sincs, az artikulátlan üvöltéssel, hogy mindenki komcsi hazaáruló, aki nem ezeket a rablókat támogatja és a boldog győzelmi mámorral, hogy lámcsak, sikerült a földbe tiporni a nagyképű városiakat, a megvetett értelmiséget, a liberális buzikat. Tudom, hogy nagyon sok becsületes és a bajokat pontosan felismerő közmunkás, nyugdíjas, fiatal, falusi, városi van, nem róluk beszélek, ne tessék óbégatni. Köszönöm.

Sikerült legyőzni azokat, akik megtermelik azt a jövedelmet, amiből az ő huszonezer forintos alamizsnájuk kijön egy hónapban. Fasza, gyönyörű diadal, fényes győzelem. És aztán mi lesz? Most mi a franc lesz? Holnap mi lesz, egy év múlva mi lesz?

Mert a győztes nem fog leállni. Orbán győzelmi tikkelése, nyelvcsapkodása, kényszeres pislogása nem a fényes jövőt rajzolta fel, az biztos. Szájer József nagyívű hazugságáriája nem jót sejtet. Az Unióban ücsörgő nagyszakállú hosszasan mesélt arról, hogy nekik, a jóknak, a hazaszerető becsületeseknek mekkorát kellett vívniuk a túlsúlyban lévő ellenzéki médiával. Az egy darab HírTV-vel, aminek holnapra vége van. A Magyar Nemzettel, aminek mától vége van. Marad, ami marad és ameddig marad. Marad talán az Index, a 168 óra, a HVG, a 24.hu és ott van a 444.hu. Meg néhány kisebb portál, pár blog. A fene tudja, ezek közül is hány tud valóban független lenni és meddig tud az maradni. Vélhetőleg nem sokáig, mert a lánctalpak mindenhová elérnek, csak idő kérdése. Addig nem állnak le, ameddig a földbe nem tiporták az utolsó, tőlük független hangot is. Ez nem most kezdődött, hanem nyolc éve tart. Évekkel ezelőtt megírtam, még a blogomon, hogy megkezdődött a szabadság minden formájának felszámolása. Akkor nagyon sok gúnyos kommentet kaptam, hogy nem kellene diktatúrát vizionálni, nem kellene ijesztgetni a békés magyar népet a hülyeségeimmel, itt márpedig demokrácia van és az is marad. Mert ez Európa.

Nem az. Már régen nem az és minden nappal egyre távolabb kerülünk attól, hogy valaha is az lehessen.

Egyszerű lenne, ha ketté lehetne osztani az országot. Mint Koreát. Lehetne egy Orbánia és egy Demokrácia nevű része, egymástól szögesdróttal elválasztva és mindenki élhetné azt az életet, amire vágyik. De ezt nem lehet megtenni. Össze vagyunk zárva. A másik lehetőség, hogy aki nem akar itt és így élni, az csomagol és elhúz innen a francba, a maradék meg boldoguljon, ahogy tud. Írországban sikerült ez, nálunk miért is ne sikerülhetne?

A harmadik opció, hogy elfogadjuk, hogy ez van, fejet hajtunk a milliárdos gázszerelőknek, korrupt geciknek, tolvaj bűnözőknek, fogalmatlan, félanalfabéta főállású rettegőknek és szépen belesimulunk a NER szövetébe, megsüvegeljük a sajátlábakat és vejeket, hálás szívvel kezet csókolunk az elénk szórt morzsákért, görcsbe rándult gyomorral lesünk ki a függöny mögül, ha megszólal a csengő, vigyázunk a pofánkra, nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk és akkor talán megússzuk.

A negyedik, utolsó lehetőség pedig az, hogy felegyenesedünk. Nem az ellenzéki pártokról beszélek, hanem a civil társadalomról. Mindenkiről, aki demokratikus jogállamban képzelte el a jövőt, aki úgy gondolja, hogy a saját életével kapcsolatos döntéseket joga van magának meghoznia, aki nem a templomban várja az útmutatást, hanem gondolkodik. Összefogunk, kiépítjük a magunk kis- és nagy köreit és létrehozzuk azt az erőt, amit az ellenzéki pártok képtelenek voltak létrehozni. Felépítünk egy olyan társadalmi összefogást, amelyikben helye van mindenkinek, aki nem akar visszamenni a középkorba, akinek az erkölcsi értékrendjébe nem fér bele a lopás, a hazudozás. Helye van mindenkinek, akár jobboldalinak, akár baloldalinak vallja magát, akár támogatója valamelyik pártnak, akár nem, akár értelmiségi, akár nem, akár városi, akár falusi, akár nő, akár férfi, akár idős, akár fiatal.

Ezt a bűnbandát csak egy ugyanolyan egységes erő győzheti le, amilyen maga a maffia. Hiába, hogy a demokrácia éppen arról szól, hogy mindenkinek helye és beleszólása van közös ügyeinkbe, ez már régen nem demokrácia. Itt már régen a rablólovagok kora jött el. Tudom, hogy kell egy vezető, kell valaki, vagy valakik inkább, akik koordinálják ezt az egészet. Biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen. A kérdés az, képesek vagyunk-e összefogni. Azt hiszem, a következő napok, hetek, hónapok el fogják dönteni, hogy van-e annyi erő és elszántság a társadalomban, ami elegendő ahhoz, hogy felépítsünk egy demokratikus országot és visszaszorítsuk a gyűlöletre, félelemre és tudatlanságra épülő diktatúrát oda, ahová való.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

És aztán mi lesz? Most mi a franc lesz?

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY