Április 19,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mert elég volt ebből a rendszerből!

Hivatalosan is lezárult a visszalépések időszaka, ugyanis a világ nyugati felén megkezdődött a szavazás. Nincs már több lehetősége az ellenzéknek arra, hogy egyezkedjen, esetleg összefogjon azért, hogy teljesítse azt, amire a szavazók nagy többsége már hónapok óta kérte őket. Ők ezt leszarták, mert számukra fontosabb volt, hogy megmutassák, milyen hatalmasak is ők. Úgy hiszik, a 3-4%-os támogatottságukkal le fogják győzni Orbán Viktort és a NER emberek életét megnyomorító rendszerét. Voltak olyan pártok, amelyek noha bőséggel tehettek volna többet is ennek érdekében, de legalább tettek valamit. És voltak azok, akiknek akkorára nőtt az arcuk az elmúlt hónapokban, hogy legyőzhetetlennek érzik magukat.

Szél Bernadettek és Vona Gáborok hiszik azt, hogy nekik nem kell szövetségre lépniük senkivel, nem kell visszaléptetniük szinte egyetlen jelöltjüket sem más javára. Hát kurvára tévedtek! Lejárt az időtök és ismét bebizonyítottátok, mennyire huszadrangú kérdés számotokra az, hogy valóban választóitok akaratát érvényesítsétek. A szánalmas politikai acsarkodás, a száraz pogácsa és a whiskey helyett talán foglalkozhattatok volna azzal, ami igazán számít. Nem tettétek.

Hódmezővásárhely pontosan megmutatta – még időben – hogy mi érhető el egy ellenzéki összefogással. Mi az, ami a NER rendszer bukásához vezethet. Mégsem tanultatok belőle, mert számotokra fontosabb volt a saját hatalmatok fitogtatása. A pofázás ment ezerrel, miközben a valóságban inkább romboltátok azt, amit pár ellenzéki párt és azok képviselői megpróbáltak felépíteni. Civilek segítettek abban, hogy megkönnyítsék számotokra az egészet. A győzelem receptjét ajánlották fel, ezt ti mégsem kértétek.

Immár sokadszorra hagytátok cserben saját népeteket, de sebaj, volt már ilyen. Itt van hát az ideje annak, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunkat és eltakarítsuk ezt a rendszert. Tájékozódjunk arról, hogy kik a választókörzeteinkben a legerősebb jelöltek és szavazzunk rájuk. Most nem számít, hogy nem értünk egyet a politikájukkal, most egy dolog a fontos: a Fidesz eltakarítása a politikai életből. Amennyiben ezt elértük, eljöhet egy igazi választás ideje, ahol már valóban arra szavazhatunk, akivel leginkább szimpatizálunk.

Azonban ne felejtsünk. Ne felejtsük el azokat a pártokat és képviselőket, akiknek fontosabb volt a saját politikai karrierjük, mint a választópolgárok akarata. Aki leszarta az emberek véleményét, mikor az a legjobban számított, az később is ezt fogja tenni. Ne higgyünk az ígéreteknek és ne felejtsünk. Az elmúlt hetek pontosan megmutatták, ki az, akinek helye van a parlamentben és ki az, akinek nincs. Ugyanis ez a tettek ideje volt, nem volt már elég csak ígérgetni.

Én holnap reggel ott leszek Madridban, mert minden szavazat számít. Mutassuk meg, hogy van még remény!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.