Június 25,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Ami közös, az nem az övék, amiért valaki megdolgozott, azt valaki más nem építheti be téglánként a sajátjába. Dehogynem

A rendőrség, az ügyészség, az MNB, az Echo Televízió Sajtóklub nevű bulvárműsora, valamint az összes propagandakiadvány tagadva vinnyogva simicskázása után az MKB is rágalmazásnak nevezte a Magyar Nemzet tegnap megjelent cikkét az európai uniós támogatások gyémánttá vált alkotmányos költségeiről szóló cikkét, de ez utóbbi feddhetetlen intézmény legalább büntető feljelentést is tesz az ügyben. Ideje is volt. Rágalom, lejáratás, kampány.

Bár itt Soros neve konkrétan még nem merült fel, az azért minimum említésre érdemes, hogy mindenki megszólalt már az ügyben, az érintett kormány(párt) ellenben bölcsen hallgat. Jól teszik, az eddig is bejött. Ha eldugják Kósát a nyilvánosság elől, az már majdnem olyan, mintha nem is lenne. Igaz, hogy bármelyik közönséges, háromsoros ellenzéki megszólalásra perceken belül reagálnak és kinyomják a bezzegelmúltnyolcévező-sorosozó-migránsozó-reménytelenhelyzetbenlévő ellenzéki pártozó közleményüket, a csilliárdok nem érik el az ingerküszöbüket. Nem is kell. Ahol a vakmerőség, vagy pofátlanság, vagy a velejéig romlottság (nem tudom, mi a jó szó erre) odáig fajul, hogy a saját házukat is uniós pénzekből húzzák fel az elvtársak, és ez még mindig sehol nincs ahhoz képest, hogy a népnek a saját pénzén mossák az agyát (nem aprópénzről beszélünk itt sem) és évek óta kiválóan működik, ott ez a helyes. A fajtánk végveszélybe kerülésének sötét forgatókönyveit kell naponta előadni különféle dramaturgiai tálalásban, változó főszereplők előadásában, és lesz valahogy.

A nem mellesleg példátlanul súlyos és magyarázatra szoruló állításokat tartalmazó újságcikk nyomán meglehetősen indokoltnak tűnik a nemzetbiztonsági bizottság összehívása (hát mégiscsak az FBI nyomoz magyarokat érintő ügyben), de már most nyugodtan borítékba tehetjük: a Fidesz-KDNP csütörtökön a január óta jól bevált módszer szerint ellehetetleníti az ülést, úgyhogy.

Közben olvasom, hogy nem csak a Transparency International Magyarország jelentése alapján állunk csehül a korrupció terén. A Republikon Intézet közvélemény-kutatása szerint

az emberek több mint fele (56 százaléka) gondolja úgy, hogy a korrupció veszélyes méreteket ölt Magyarországon, 40 százalékuk szerint gyakorlatilag teljesen átszövi az országot.

Ezzel párhuzamosan mindössze 5 százalék válaszolta azt, hogy a korrupció jelenlegi mértéke egyáltalán nem kirívó. 32 százalék szerint a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása alatt sokkal kirívóbb a korrupció, mint korábban volt, és mindössze 9 százalék mondta azt, hogy a jelenlegi helyzet nem kiemelkedő.

Jó. És akkor mit kezdjünk azzal, hogy a magyar emberek többsége szerint a Fidesz már a fáradságot sem veszi arra, hogy legalább titkolni próbálja, a korrupció a legfőbb politikájuk. És akkor mi van? Azon kívül, hogy naponta megkérdezzük magunktól: még minek kell történnie ahhoz, hogy ez a társadalom többsége számára is nyilvánvaló tarthatatlan, védhetetlen, mindent elpusztító állapot gyökeresen változzon?

Ha abból a meglehetősen hihető becslésből indulunk ki, hogy eddig az uniós források 20-30 százalékát lopták el, és semmi nem történt, igen nagy bizonyossággal állítható, hogy ennek a duplája is belefért volna.

Ha Mészáros egy év alatt nem 100 milliárddal, hanem 500 milliárddal növelte volna a vagyonát, akkor az is simán belefért volna.

Ha Kósa Lajos pereputtya nem csak papíron, hanem frankón zsebrevágott volna 800 milliót abból a bizonyos örökségből, abból sem lett volna világvége.

Ha Szabó Zsolt Belizei-i offshore számláján nem 1,2 milliárd, hanem 12 milliárd pihenne, az sem okozott volna különösebb felháborodást.

Igen, állítólag tudjuk, hogy ez van, miközben a kínzó, nyomorúságos kérdés (az ellenzék változatlanul nem meggyőző kiállása okán, meg az indokolatlan hurráoptimista szólamok ellenére) változatlanul az: lesz kétharmada vagy nem lesz kétharmada a Fidesznek. És minél többet rágódunk ezen a kérdéseken, annál kevésbé látszik a kiút; nyilvánvaló, de mégis nehezen emészthető okoknál fogva, bár igyekszem most a történelmi tapasztalatokat zárójelbe tenni. Az a pőre, meztelen igazság, hogy a korrupcióval szembeni intolerancia tekintetében – bármilyen kutatást is pakolnak elénk – nyolc éve az látszik, hogy a magyar ember magasról leszarja a korrupciót, és halvány fogalma nincs annak méreteiről, nagyságrendjeiről. Talán ha a szomszédjáról van szó, aki máról holnapra megmilliomosodik a semmiből, azon képes megütközni (ha nem másért, az egészséges magyar irigység okán), de ha a miniszterelnök vejéről, vagy Kósa Lajosról, vagy magáról az egyélőistenről van szó, akkor nem érdekli. Akkor jön a mások is loptak, azok is loptak, azok is lopni fognak, akkor lopjanak inkább ezek típusú kikezdhetetlen érvelés. Az állam pénze nem a mi pénzünk, sőt: örüljünk annak, hogy az állam pénzéből legalább magyar emberek zsírosodnak. Irigy, demagóg, máglyára való hazaáruló mindenki, aki szerint az a normális, ha a közösből senki nem vagyonosodik, mert a közösnek nem az a rendeltetése.

Ennek a semmi újdonságot nem hordozó okfejtésnek a lényege pedig az, hogy eléggé valószínűnek tűnik: a korrupciós tényfeltárásokból ezúttal sem lesz kormányváltás. Pont azért, mert nyolc éve folyamatosan szivárognak az Orbán-rezsim korrupciós ügyeinek kézzelfogható bizonyítékai, de még ott tartunk a választások előtt 12 nappal, hogy egyáltalán felmerülhet: a Fidesz akár újabb kétharmaddal is bebetonozhatja magát a hatalomba. Mert az a magyar fajta, akinek a kihalásával riogat Orbán, az pontosan az a fajta, akit nyolc éve nem hoz lázba semmi. Aki megzabálja a kormány Kreml kottájából játszó rasszista, hazug, gyűlöletkeltő agymosását (már a 100 millió AIDS-es nigériait is sikerült megugrani), aki azt sem bánja, ha a széket kilopják alóla, csak nehogy megerőszakolják a muszlim migránsok. Az a helyzet, hogy az a felfokozott háborús elmebaj, amit Orbánék kormányzás címen művelnek nyolc éve és különösen 2015 óta, egyszerűen lefegyverezte a józan észt, és kinyírta azt a pislákoló reményt is, ami a társadalmi felelősségvállalás irányába terelhette volna ezt a népet. Hogy kiálljon magáért azon egyszerű oknál fogva, mert felfogja: ami közös, az nem az övék, amiért valaki megdolgozott, azt más nem építheti be téglánként a sajátjába. Orbán háborúja a valóság ellen (ma megint ott tart, hogy ha nem ő lesz a miniszterelnök, minden pénz a migránsokra megy) olyan szinten meggyilkolta ennek az országnak az agyát, hogy azt 5 perces közszolgálati valóság-blokkokkal aligha lehet visszafordítani. Ez már rég nem veszélyes, nem is felháborító. Simán nemzeti tragédia. Amolyan önként-dalolva típusú, mi azt szeretjük.

Ahol kígyóznak a sorok egy rohadt húsvéti sonkáért, ahol egy zsák krumpliért agyontapossák egymást az emberek, és ahol leginkább az a kérdés, hogy a Fidesz milyen arányban nyeri meg a választást, ott lassan teljesen értelmetlen bármit is leírni. Mondhatnám az ellenkezőjét is, de hazudnak mások éppen eleget helyettem is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.