December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Megsajnáltam az egyszeri fideszest

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Nem, nem őrültem meg, nem is poénkodni kívánnék, őszintén megsajnáltam őt.
Gondoljunk csak bele, 2010 tavaszán még őszinte hittel lehetett a Fideszre szavazni. Sokaknak volt tele a hócipője akkoriban – az, hogy mennyire voltak jogosak a kritikák, mennyire voltak igazak a vádak, más kérdés. De emlékszem az akkori választás utáni önfeledt ünneplésre a Fidesz táborában, sokan gondolták – becsületes, tisztességes emberek -, hogy most itt egy teljesen új, tiszta, erkölcsös rendszer indul útjára. Ezt erősíthette Pokorni Zoltán is, aki itt mondta el, hogy „aki belenyúl a közösbe, annak levágjuk a kezét”. Az egyszeri fideszes, akinek semmi közvetlen haszna a 2010-es kormányváltásból nem volt (értem ezalatt, hogy nem lett képviselő, nem lett csókos vállalkozó, nem lett stróman, maradt egyszerű dolgozó polgár) büszkén járt-kelt szűkebb környezetében, boldog volt, alámerültünk és kibekkeltük őket, mondta a kocsmában a cimboráknak, na, majd most, meglátjátok, mire képesek ezek a srácok, ha markukba pöknek, és megmarkolják az ásónyelet!
Aztán valahogy elkezdtek rossz irányba menni a dolgok. Nem is tudja pontosan az egyszeri fideszes, hogy mikor. Csak azt vette észre, hogy megkérdezik tőle, hogy mi volt a baj Margó nénivel, akinek a sarki trafikját elvették, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért költözött külföldre már vagy hat család a faluból, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért nem a falué továbbra is az általános iskola, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy ki az a műkörmös nő, aki megszerezte a legjobb földeket a falu határában, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért nincs háziorvosuk, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért költöznek vízimadarak a főút kátyúiba, és nem tud válaszolni.
Eleinte próbálkozott úgy, ahogy a „központ” iránymutatása szerint válaszolni kell: Gyurcsány, elmúltnyolcév, Brüsszel, mikor mi; de már saját maga is érezte, hogy ez egyre kínosabb.
Ráadásul időközben Pokorni Zoltán helyére Németh Szilárd került…
Aztán jöttek azok az ügyek, amiket már meg sem próbált megmagyarázni az egyszeri fideszes, elsősorban azért, mert már neki magának sem tetszettek. Ne feledjük, az egyszeri fideszes nem egy korrupt, gátlástalan tolvaj! Jöttek Rogán Antal dolgai, a helyi kiskirályok (Simonkától Mengyi Rolandig) zavaros ügyei, Habony luxusutazásai, Lázár földjein a vadászkastély, Mészáros Lőrinc yachtja az Adrián, Semjén helikopteres vadászatai, Kósa Lajos 1300 milliárdja, vagy a belizei offshore számlán pihenő milliárdok, és ki tudja, mennyi ügy még…
Az egyszeri fideszes, aki alapvetően becsületes, kellemetlenül érzi magát, feszeng. Egyre inkább érzi azt, hogy őt rettentően átverték. Valami szent honvédő háborúról meséltek neki, és tényleg olyan jó volt hallani, hogy történelmi események főszereplője ő, és ahol majdan sírja domborodik, ott unokái leborulnak. Kezdi sejteni, hogy csak egyszerű tégla volt a falban, és ennek a falnak egy funkciója volt mindössze: ennek takarásában lopták ki a csilliárdokat gerinctelen, jellemtelen senkiháziak.
Amikor az egyszeri fideszes belép a kocsmába, elhallgat a beszélgetés, az emberek elfordulnak. A boltban összesúgnak mögötte. Barátai elmaradoztak, akik helyettük lettek, az nem megfelelő szellemi szint számára.
Mit csináljon? Álljon ki saját közössége elé és vezekeljen? Ismerje el, hogy megvezették? Vagy reménykedjen tovább, hogy minden rendben van és minden rendben lesz? Összezavarodott, néha agresszívvé válik, dühös a világra – de leginkább saját magára.
Az egyszeri fideszes nem buta, nem ostoba, nem tudatlan; az egyszeri fideszes beteg. A kognitív disszonancia komoly lelki defektus. Ne bántsuk, ne gúnyoljuk ki, segítsünk neki, hogy visszataláljon önmagához!
Ráczkevy Miklós

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.