December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem elfogyott az a regiment, hanem kicsi volt. A magyar paraszt ugyanis nem tudott akkorát álmodni, mint az ő kossutapája

Énekelték mindenfelé a Kossuth-nótát a fene nagy ünnepünkön, amikor boldogok vagyunk, amiért 1848-49-ben meghaltak soktízezren. Nem akarnék én nagyobb jelentőséget tulajdonítani egy ilyen zenés műalkotásnak, mint amekkora van neki, de életemben először elgondolkodtam rajta (mire jó, ha soká él az ember).

Zeneileg két okból nem elemeznék, egyrészt nem igazán értek a magyar népdalt imitáló műdalok zenei felépítéséhez (az igazi népdalhoz is alig – mea culpa), másrészt tárgyunk szempontjából nincs, vagy alig van jelentősége. Az mindenesetre megjegyzendő, hogy bár nem a magyar népdalra jellemző mélyjárású a dal, a második sor „drámai” szeptimugrása a legnagyobb próbatétel az előadónak, különben még így is a decimán belül marad, bárki el tudja énekelni.

Hanem a szöveg, az már igazán érdekes. Bármilyen változatot veszünk (én legalább négyet ismerek), mindegyik arról szól, hogy Kossuth Lajosnak volt egy regimentje, ami elfogyott. Ez már önmagában is elgondolkodtató, hogy ugyanis miért fogyott el. Hazamentek a legények?

Négy évvel ezelőtt már írtam erről, akkor más nézőpontból szemlélve az eseményeket (Jóreggelt Európa – 48-as honvédek, 2014. április 18.), onnan most kiveszek egy részt, a könnyebb érthetőség kedvéért:

1849 későnyarán, amikor legnagyobb volt a magyar haderő létszáma, 172 000 katona vívta a magyar szabadságot. Az 1848-as áprilisi törvények között szerepelt a magyar nemzetőr sereg felállítása. El is kezdődött. A jobbágyfelszabadítás és a nemzetiségi törvény is szerepelt, azok valahogy nem kezdődtek el. De a nemzetőr sereg, az igen, mert a magyar úgy tudta magáról, hogy ő egy vitéz nemzet, naná, hogy kell nemzetőr sereg. Azt eleinte nem lehetett pontosan tudni, mit is jelent a nemzetőrség meg mivel jár, de egy idő után kiderült. A nemzetőri szolgálatot minden 20 és 50 év közötti életkorú, városokban vagy rendezett tanácsú községekben 200 forint értékű házzal vagy földdel, egyéb községekben ½ jobbágytelekkel vagy azzal megegyező nagyságú földdel, illetve évi 100 pengő tiszta jövedelemmel bíró férfira kiterjesztették. Lovas vagy gyalogos szolgálat közül lehetett választani, de ha valaki nem lett lovas, annak mindenképpen gyalogosként kellett szolgálnia. Hasonlóan a reguláris alakulatokhoz, a nemzetőrség hadszervezeti alapegysége is a zászlóalj volt. Egy városban általában egy, egy megyében egy-négy zászlóalj volt. A zászlóaljak alapegységei a századok, a századok alapegységei a szakaszok voltak. Még Erdély, a határőrvidék és Horvátország nélkül is 350-380 ezer nemzetőrt írtak össze, ebből elenyésző számú, 6000 lovas nemzetőr volt.

Még egyszer, ha nem volna teljesen érthető: 350-380 ezer nemzetőrt írtak össze. Erdély, a határőrvidék és Horvátország nélkül. Ez utóbbi mondat azért fontos, mert először a horvátok jöttek nekünk, majd később Bemnek Észak-Erdélyt kellett visszafoglalnia. Hogy kitől? Hát azoktól a román és szász csapatoktól, melyeket a nagyvonalú magyar történetírás, ami részletekkel nem fárasztja az amúgy is túlterhelt tanulóifjúságot, egyszóval ezeket a csapatokat csak per „császáriak” említi. Amiben persze van valami, azért lettek viszonylag hosszú idő múlva „császáriak”, mert a magyar nemzethez tartozók nem lehettek, ahogyan a horvátok sem, ennek a blognak a szorgalmas olvasói már tudják, Kossuth elzavarta őket. De így is, 350-380 ezer nemzetőr, azért az impozáns létszám, nem? Lehetne. Ám ha kicsit följebb csúsztatják a tekintetüket, ott látható: 1849 későnyarán, amikor legnagyobb volt a magyar haderő létszáma, 172 000 katona vívta a magyar szabadságot. A lehetséges magyar nemzetőr seregnek nem egészen a fele.

A magyar korona népességének 13 milliójából – megkímélem az olvasót a részletes számolásoktól, csak a végeredményt közlöm – nagyjából 2 millió volt a felnőtt, hadra fogható férfi. Ha ebből leszámítjuk a durván elzavart nemzetiséget (és arányosnak feltételezzük a család felépítését), marad körülbelül 1 millió 400 ezer. Ezt a létszámot alapul véve a nemzetőrség (egyszerre, egy seregben soha nem létezett) 350-380 ezre sem valami impozáns, a 172 ezres hadsereg kivált nem az. És bár tudjuk, hogy Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje, nem szoktunk részletekbe bocsátkozni arról, mi lett volna, ha valóban mindnyájuknak el kellett volna menni. Hogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza.

A magyar főnemességen kívül csak a horvát nemzetiségnek volt „saját” nemessége, a többi nemzetiség a magyar hercegek és grófok uralta falvakban és városokban élt, az ő példájukat látták, az ő viselkedésüket tartották – tudatosan vagy tudat alatt – irányadónak. A Batthyány-kormányban két főnemes neve található (a király személye körüli miniszter Esterházyt engedelmükkel nem tudom komolyan venni). A főtisztek között egy sem.

Szeptember 13-án Batthyány rendeletet adott ki az újabb toborzás megkezdéséről, minthogy az előző nem járt valami fényes eredménnyel. Talán a nép – ami mint tudjuk, mindig józanabb a hőzöngő forradalmároknál – nem pontosan értette, kinek és miért kellene nekimenni, ők úgy értesültek, hogy lettek törvények, ezek közül némelyik rájuk vonatkozik, azzal kellene valamit. Az nekik egyelőre éppen elég szabadság lenne a korábbiakhoz képest. Szép és lelkesítő a magyar szabadság úgy általában, de azért az otthoni, az is megtenné egyelőre.

Úgyhogy nem nagyon mentek katonának. Együtt kiabáltak a toborzókkal, hogy éljen meg vivát, de leginkább otthon maradtak. Az újabb csapatokat a hadfogadó parancsnokságoknak Pestre, Pécsre, Debrecenbe és Szegedre kellett volna szállítaniuk, de ez a miniszterelnök szeptember 20-án kelt rendeletében már másképpen szerepelt, hiszen Pécset a horvát betörés már közvetlenül fenyegette. A szeptember 13-a és 20-a közötti egy hét alatt a kormányzat fokozatosan letett a honvédsereg újoncozásának önkéntes jellegéről, és az alakulatokat ettől kezdve sorozással állították föl. A tisztikart 24-én nevezték ki, a gyülekezési helyeket megyénként, 27-én állapították meg. Ez az újabb újoncozás 16 zászlóaljról, 24 000 főről szólt. Ezzel párhuzamosan, Batthyány már 26-án utasította a törvényhatóságokat újabb 42 500 újonc kiállítására.

A katonaállítási törvény szerint minden 127 lakos után két újoncot kellett kiállítani a polgári hatóságoknak. Ez még akkor sem megrendítő arány, ha már a sorozás vált szükségessé, amiről valahogyan nem az elsöprő lelkesedés jut eszébe a szabadságért különben teliszájjal rajongó hazafinak. Mondom, kicsit nehézkesen indult a dolog, de a magyar történelem eddigi legnagyobb sajátjogú népirtása azért csak elkezdődött. És abban tényleg benne volt az egész ország, 127-en figyelték, ahogy két újoncot elvittek. Az már valami, azt a szabadságharcot tényleg sokan nézték, némelyek egész közelről.

Nem elfogyott az a regiment, hanem kicsi volt. Vékonyka. A magyar paraszt nem tudott ugyanis akkorát álmodni, mint az ő kossutapája, akire különben annyi áldás szálljon, ahány csepp eső esik a kalapjára (ez különben, ha alaposabban belegondolnak, nem is olyan sok), a magyar paraszt valószínűleg nem pontosan értette, kinek is kell nekimenni, és miért éppen annak, mert neki leginkább csak a saját urával volt baja, dehát nem azt mondták, hogy neki őellene kell hadba mennie, akkor meg minek.

Mindenesetre elfogyott. Ezt üzente Kossuth Lajos.

Namármost. Ez valószínűleg kellemetlen szegénynek, különben nem üzenne. Viszont a dolog annyira talán nem komoly, mert egyszer üzent, aztán semmi.

Ha még egyszer, akkor az már más. Akkor már tényleg el kell menni. Azt azért még megvárjuk.

Az történhetett, hogy nem üzent még egyszer. Így aztán a reguláris hadsereg meg a nemzetőrség meg a huszárok meg a kapa-kasza együtt is csak az a 172 000 volt.

Kossuth, Batthyány meg a többiek vagy nem ismerték a Kossuth-nótát (nem valószínű), vagy nem figyeltek eléggé a harmadik sorra: ha még egyszer azt üzeni, pedig eléggé figyelemfelkeltő a h hangról induló bővített szekund. Meg az utána elcsöndesedő hanglejtés a középtartományban, miszerint akkor (és csakis akkor) mindnyájunknak el kell menni.

Ha még egyszer azt üzeni.

Ebben az előrevetett alárendelt mondatrészben benne van az egész 48-49-es „forradalom és szabadságharc”.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.