December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Most hogy szemrevételezhette, mennyien vannak a hívei, mert körülbelül ennyien vannak, ahányan ma kimentek a Kossuth térre, dönteni kellene

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvastam egy érdekes bejegyzést. Fel van sorolva benne Magyarország miniszterelnökének a vagyona. Amit az úgynevezett rendszerváltás óta összelopott – azaz legyünk pontosak, rabolt, mert ezeknek a javaknak az eltulajdonítása emberek ezreinek az életébe került.

Beszélgettünk itthon, hogy az ilyet meg lehet-e úszni. Hogy marad-e valami abból, ami a különböző neveken van. Én mindig naiv voltam és jóhiszemű, azt mondtam, ezt nem lehet megúszni.

Úgyhogy elkezdtem aggódni, mi lesz a világszép (szexi) miniszterelnökúrral.

Nem könnyű. Mondhatnám, szinte nehéz. Azért ez mégis csak sok ezermilliárd forint. Ennek a tizedszázalékos töredékéért is életfogytiglan jár, még lopás esetén is, hát még előre megfontolt szándékkal, bűnszövetkezetben elkövetett népirtás tényállását figyelembe véve.

Mit lehet itt tenni? Van ugye ez a TEK a maga páncélozott járműveivel. Jó sűrű tömegek legázolására is alkalmasak, ez már egyszer a közelmúltban bevált, a nagy Szovjetunió (úgy is mint példakép, a jelenlegi nagy barát Oroszország dicső elődje) elég hatásosan el bírta tiporni az 1956-os lázongást, igaz, akkor csak néhány ezren voltak az utcán, azok is szétszórva (én például sosem láttam magam körül 10-15 embernél többet), most meg esetleg úgy begurul a nép, hogy esetleg tízezren is összegyűlnek, azzal már körülményesebb, de talán meg lehet oldani. Én azért nem kockáztatnék. Nem azért, mert mit szólnának Európában meg Amerikában, mert nem szólnának valószínűleg semmit, nem szeretik a felfordulást, 1956-ban sem szerették, akkor is úgy gondolták, nem kockáztatnak egy világháborút egy ilyen szar kis országért, az eszükbe sem jutott, hogy esetleg meg lehetne beszélni egymás között, és olyan alternatívát kínálni a Szovjetuniónak, amit az gondolkodás nélkül elfogad, mert azért azok sem voltak teljesen hülyék, hogy egy ilyen szar kis országért érdemtelenül nagyot kockáztassanak, de mondom, ez akkor is így volt, most is nyilván ez történne, úgyhogy a nyugati világtól nincs mit tartani, azok eddig sem tettek semmit, pedig pontosan tudják, mi folyik itt 8 éve, sőt valójában inkább 1998. óta, azaz 20 éve, annak a politikai és köztörvényes bűnhullámnak a szándékáért is mozgósították volna a hadsereget a saját országukban, amit ez a falusi dagadt futballista tesz két évtizede effektíve és előtte 10 éven át arra felkészülve tett a világ szeme láttára, de mondom, nincs hozzáfűzni valójuk, azt például még jegyzék szintjén sem hajlandók tudomásul venni, hogy ezrek pusztulnak el és még többen rokkannak meg testileg, de főképp lelkileg ennek a csúti tömeggyilkos gazembernek a tevékenysége nyomán, úgyhogy az úgynevezett nemzetközi helytelenítéstől nincs miért tartani.

De mondjuk kimegy az utcára az a tízezer ember, arra rárontanak a TEK járművei, és esetleg a nép ezt hallván begorombul, és további ezrek mennek ki az utcára. Az már gáz. Azok ellen már tényleg a szovjet hadsereg kellene, de az sok idő, amíg azok ideérnek (oppardon, azokat most oroszoknak hívják, dehát végülis mindegy, a lényeg ugyanaz, ezt a mostani rezsimet az „ideológiájával” együtt megint csak ugyanazok védhetik meg, akik 1956-ban meg már 1848-ban is, hogy legyen valami aktualitása ennek az írásnak), úgyhogy mégis meg kellene gondolni ezt a TEK-ügyet.

Volna még ez a békemenet, ezeket neki lehet zavarni az elégedetleneknek, de az is kockázatos, mert azok már valószínűleg rosszul lettek ezeknek a mai látványától, és egyszer csak kiderülne valahogyan, hogy a békemeneten kívüliek sokkal többen vannak. És a polgárháborús vérfürdő kétségessé tenné a további uralkodás zavartalanságát.

Nem jó ez a TEK dolog. Lehetne inkább rendkívüli állapotot hirdetni, de annak ugyanazok a hátulütői, mint a motorizált erőszaknak.

Én inkább azt ajánlanám a világszép miniszterelnökúrnak, gyorsan hozzon össze egy törvényt az állami épületek szabad privatizálásáról, aztán vegye meg Magyarország börtöneit és fegyházait. Némelyik nagyon szép helyen van, komolyan. Ha majd a miniszterelnökúr kijárja magának, hogy kapjon valami magasabb hokedlit, amire felállva kiláthat az ablakon, egész különleges panorámában gyönyörködhet.

És azért mégis más, ha az embert a saját tulajdonába zárják be.

Mire azt újraállamosítják, meg végére érnek az összes elzabrált holmi elkobzásának, ki tudja. Senki sem él örökké. Az államosító bizottság nyilván megvárná, amíg a pap kiér, az ilyen bizottságokban vannak egész kegyeletes emberek, szóval mégis más, ha az ember a sajátjában.

Tessék meggondolni a világszép miniszterelnök úrnak. Most hogy már szemrevételezhette, mennyien vannak a hívei, mert körülbelül ennyien vannak, ahányan ma kimentek a Kossuth térre, most azért dönteni kellene. Pénz van még, az biztosan elég ennek a 30-40 épületnek a megvásárlására. Utána még annyi minden történhet. Meg is lehet szokni például a börtönéletet. Még mindig jobb sorsa lenne, mint uralkodása idején körülbelül négymillió embernek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.