Nézd meg ezt a lányt. Nézd a mosolyt a szemében. Nézd a tisztaságát. Nézd, ahogy nincs benne undor, nincs lenézés, nincs megvetés. És nincs mártíromság, nincs önfényezés. Csak emberség.
Nézd az embereket. A hajlott hátú öreget. Beáll a sorba a tál meleg ételért. Minden áldott nap. Mert enni kell. Mert élni kell. És ezek az emberek, akik nem keresztények, másban hisznek, naponta időt, energiát áldoznak azért, hogy enni adjanak az öregnek. Hogy legyen valami tápláló és meleg, ami életben tartja. Ezek az emberek, a krisnások, nem adnak ki naponta sajtóközleményt önnön jóságukról. Nincsenek ott az óriásplakátokon, sem a reklámokban nem hirdetik, hogy ők milyen nagyszerű emberek. Hogy életet mentenek. Nem kampány idején, hanem minden áldott nap.
Nézd a kígyózó sort, ami soha nem fogy el. Holnap is ott lesz, holnapután is és minden áldott napon. Mert élni kell. Mert túl kell élni.
És nézd a másik embert. Az ő haja is ősz, de nem áll be abba a sorba. Nem szorul rá. Számára természetes, hogy van minden nap étel az asztalon, hogy van fűtés, van víz, villany, van ruha és van bármi, amit megkíván. Mi adjuk össze, hogy legyen. A sorban állók adják össze a közmunkából, a boltban megvásárolt kiló kenyér áfájából. Te adod össze és én, azt a milliós fizetést. De nem elég, az sem elég.
Nézd a szemét, a megvető tekintetet, a gúnyos vigyort. Igen, neki jár az ötmilliós vadászat, a helikopterrel hurcolt leölt állat, a lefoglalt szálloda. Minden jár. Kell a kikapcsolódás. És igen, megy ha hívják és viszi magával a barátját, hogy csodás novellákat írhasson a legyilkolt állatokról.
A nevető szemű fiatal lány, aki nem keresztény és nem eszik húst, mert vallja: nincs joga elvenni egyetlen élőlény életét sem. Emberét sem, állatét sem. És vallja: segíteni kell másokon. Olyanokon, akik bajban vannak, éheznek, fáznak. Mert a fiatal lány úgy hiszi, ez a kötelessége.
Az idősödő férfi nem hiszi úgy. Ő abban hisz, hogy a kereszténysége mögé bújva bármit megtehet. A kereszténységére hivatkozva élősködhet az ország nyakán, gondtalanul felveheti a havi fizetését, annyit amennyiből talán egy egész hétig etetik a rászorulókat a nevetős szemű lány és társai. Vagy tovább? Nem tudom.
Ez a gúnyos szemű férfi úgy hiszi, őt szereti az istene, mert templomba jár, imádkozik, bizonyára adakozik is a perselybe.
Én nem tudom, hogy van-e isten, vagy nincs. Azt sem tudom, hogyha van, hányféle van. Külön istene lehet a lánynak és egy másik istene ennek a gúnyosan vigyorgónak? Úgy kell lennie. Az nem lehet, hogy egy isten legyen és az szeresse azt a lányt és szeresse ezt az embert.
Ez a gúnyos szemű férfi állatokat gyilkol. Messziről, a biztonságból, olyan fegyverrel, ami valószínűleg többe kerül, mint az ételért sorban állók legtöbbjének a lakása. A gúnyos vigyorú meg van arról győződve, hogy ő jó ember, jó keresztény, jó politikus, hogy neki jár a pihenés, jár a vadászkirándulás, hiszen annyit fárad ennek az országnak a lakói érdekében.
A nevető szemű lány valószínűleg nem gondolja ezt. Ő csak felkel reggel, zöldséget pucol, kenyeret szeletel, levest főz, ételt adagol, összetakarít, elmosogat és másnap kezdi elölről. Mert ameddig a sor el nem fogy a fehér autó mellől, addig ezt kell csinálnia.
A gúnyos szemű nem gondol erre. Nem gondol arra, hogy az a sor nem fogy el addig, ameddig ő is be nem áll a végére. Mert miatta olyan hosszú.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.