NEHAZUGGY

Ilyen a boksz

Benedikty Béla | 2018. Február 27, Kedd | 11:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gyerekkoromban sokat jártam bokszmeccsre. Minden csébén (csapatbajnokságon) ott voltam. A Vasasban egy ideig bokszoltam is, azért ott, mert abban az egyesületben volt Papp László, akit akkor persze egyszer sem láttam, de felnőtt koromban elég sok műsoromban szerepelt. Egy idő után elegem lett ebből a sportból, másfajta bunyóra váltottam, de a szelleme megmaradt bennem. Volt, amit alkalmaztam a dzsúdóban is, volt, amit nem, mert már ifjúkoromban sem szerettem.

Egy ilyen jutott most eszembe a tegnap estéről. Valami, amit nem szerettem a bokszban. Egyetlen kölyökbajnokságon vettem részt, a fene emlékszik, mikor, és ha hiszik, ha nem, arra sem emlékszem, hányadik lettem a súlycsoportomban, mint ahogyan a súlycsoportom nevére sem. Valószínűleg valahol az első felében végeztem, mert arra viszont szinte szó szerint emlékszem, amit Zsiga bácsi (Ádler Zsigmond, a Vasas edzője) mondott, ő minden korosztály minden bajnokságán ott volt, gondolom, ez a munkaköri kötelessége lehetett, azaz nem az én személyem iránti kitüntető figyelem mondatta vele. Jó szemed van, kisöreg, sokan nem tudják, hogy a bunyóban az a legfontosabb. De nem ütsz elég nagyokat, pedig tudnál. Szurkálva nem lehet meccset nyerni. Ha sajnálod az ellenfeledet, sosem lesz belőled bokszoló.

Igaza volt, nem lett. Az úgynevezett küzdősportok álságos, a sport egyik lényegi elemét szenteskedő szemforgatással tagadó mondata valahogy úgy szól, hogy az ellenfelet becsülni és tisztelni kell. Ez még az én sajnálatomnál is rosszabb, egy becsült és tisztelt embert nem szokás ütni, azt nem lehet legyőzni. Az ellenfelet abban a pillanatban, amikor küzdünk ellene, valamelyest gyűlölni szükséges, amiért meg merészelt ütni például, aki erre nem képes, menjen el tollaslabdázni, azt talán lehet tisztelettel, nem tudom, sosem próbáltam. Az egyik legvisszataszítóbb bokszolótulajdonság a sok közül a vérszomjnak az a megnyilvánulása, amikor a padlóra küldött ellenfél feláll, és kissé még szédelegve emeli maga elé az ökleit, ezzel jelezve, hogy kész a további küzdelemre. Ilyenkor minden valamirevaló „ökölvívó” ráront a még támolygó alakra, és még akkor is üti, amikor már eszméletlenül dől neki a köteleknek. Ezt én sosem bírtam. Előfordult, hogy valami hülyegyerek úgy nekem jött (talán többször is), nem tehettem mást, erősebben megütöttem, kifeküdt. Amikor felállt, elhátráltam előle, vártam, hogy teljesen magához térjen.

Ezt majd most ne tessék. Az állampárt összes ellenfelének mondom, sőt kiabálom a ring sarkából, hogy üsd! Üsd, ne hagyd abba, addig üsd, amíg áll. Sőt, még utána is. Belőlem az anyám kifelejtette a gyűlöletre való képességet, ezért nem voltam soha valami életrevaló. De ettől a söpredéktől, ettől az élükön száját nyalogató gazembertől annyira undorodom, hogy mindenkit, akit illet, csak arra biztathatok, nem kell megvárni, amíg magukhoz térnek. Nem szabad megvárni. Ez még csak egy jól eltalált balhorog volt, ettől csak megroggyantak. Most kell rájuk rontani.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!