Május 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ti a magyarok jelentős részét jobban utáljátok, mint az idegeneket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Soros milliókat akar betelepíteni… 

Hazánk lakosságának bizonyára van egy nem jelentéktelen hányada, aki a „Soros milliókat akar betelepíteni…” kezdetű aktuális „kormányinfó”-nak csúfolt plakát láttán elégedetten hümmög, hogy ejh, de frappánsan megállítottuk mán ezt az alávaló gazembert ördögi terveinek kivitelezésében.

Aztán van egy olyan – alighanem a legnépesebb – csoport, aki tökéletesen közömbös az üzenettel szemben; vagy, mert elképesztően nagy ívben tesz mindenre, ami politika-gyanús, vagy mert el sem tudja olvasni a plakátot.

Na, és van egy olyan réteg, aki bárhol meglátva e kihelyezett ocsmányságokat, vad káromkodásokat fojt el és/vagy hányingerével küzd.

Egy dolgot szoktunk e plakátok kapcsán viszonylag ritkán: gondolkodni.

Hadd tegyek erre most egy kísérletet, megvizsgálva néhány szempont szerint a kormány és külön az Orbán Viktor által oly harsányan hirdetett állítást.

Előszőr is a híres „Soros terv”-ről. Orbán, igazolandó, hogy a kormányzásának immár több éve alapvetését képező Terv valóban létezik, maga lobogtatta a Project Syndicate hírportálra Soros György által írt véleménycikk kinyomtatott verzióját, melynek a címében tényleg ott áll: „Az én tervem….”. Így tehát erre valóban mondhatjuk, hogy „Soros-terv”, pont ugyanolyan komolysággal, mint amilyen komolysággal minden más, netes újságok felületén megjelenő véleménycikkeket szoktunk kezelni.

Ha viszont már miniszterelnökünk vette a fáradságot, hogy a cikket lobogtatás céljából kinyomtattatta, igazán tehetett volna még egy apró lépést, és el is olvashatta volna.

Ha ezt teszi, akkor még számára is világossá válik, hogy a cikk írójának, bizonyos Soros Györgynek a mondanivalója egészen pontosan az ellenkezője annak, mint amit ő harsogva neki tulajdonít. Soros ugyanis – mint ahogy a Soros-tervről szóló cikkből kiderül – a legnagyobb veszélyként az ellenőrizetlen, kontroll nélküli (ahogy mostanában fogalmazni szoktuk: az „illegális”) migrációt tartja. Mivel azonban belátja, hogy amíg a feszültségekkel szétfeszített területeken a helyzetet nem lehet konszolidálni (márpedig a konszolidációra egészen biztos, hogy jó esetben is sok évre van szükség), addig folyamatos migrációs nyomás fog Európára nehezedni, így a tömegek kontrollálatlan beözönlésének elkerülésére azt javasolja, hogy egy jól meghatározható számú menekültet Európa deklaráltan fogadjon be. Ennek a számnak nyilvánvalóan nem szabad túl nagynak lennie, hogy ne jelentsen a befogadó országok számára komoly problémát, de túl kicsi sem lehet, hogy az Európa felé vágyakozó tömegek számára fenntartsa a reális reményt vágyuk beteljesülésére, és ezzel elkerülje azt, hogy kontroll nélkül, megállíthatatlan özönként zúduljanak a boldogabb sorsú kontinensre.

Tehát a Soros-terv éppenhogy az illegális migráció megfékezésére, egy elfogadható szinten tartott, ellenőrzött, legális keretek között tartott kezelésére vonatkozik.  Azt pedig, hogy a korlátozott számban, ellenőrzött keretek között beengedett menedékkérőket csak olyan országokba javasolja küldeni, ahol őket kellő tisztelettel és barátsággal fogadják – tehát szó sincs arról, hogy Soros akarna akaratunk ellenére akár egyetlen bevándorlót is ide telepíteni -, azt már többfelé megírták, eléggé köztudott információ.

Nézzük meg ezt a migráció-kérdést egy másik oldalról is. Folyamatosan halljuk a Fidesz és a Fidesz-kormány prominenseitől, hogy Magyarországra egyetlen bevándorlót nem engedünk be – ezért, többek között, a leghatározottabban elutasítjuk „Brüsszel” arra vonatkozó kérését, hogy néhány ezer menedékkérő befogadási kérelmét a magyar hatóságok megvizsgálják és róluk döntsenek. Mert, mint ugye pontosan tudjuk, „Brüsszel” nem akar Magyarországra, az Ön falujába vagy pont a házába telepíteni  százezerszámra bevándorlókat, hanem azt kéri, hogy ezek kérelmeit vizsgáljuk felül és hozzunk róla az európai szabályoknak megfelelő döntést. Ha pedig a menedékkérő számára engedélyezve lett az európai letelepedés, akkor ő választhat magának szabadon hazát, mint bármely „normális” európai uniós állampolgár.

Végezzünk egy gondolatkísérletet: mi van, ha „Brüsszel” megengedi Magyarországnak, hogy kihúzza magát a probléma közös kezelése, közös megoldása alól; ne regisztráljon, ne bíráljon el egyetlen menekültkérelmet sem. És ezek után megjelenik a határainkon egy (kettő, tíz, ezer…) barna bőrű, iszlám vallású ember, zsebükben német, olasz, osztrák, vagy épp svéd igazolvánnyal, és kérik bebocsáttatásukat kies hazánkba, mert ugye olvasták az Országimázs Központ híreit, miszerint ide kell jönnöd, hogy elhidd, milyen frankó. Na, ekkor mit teszünk? Alapból elutasítunk mindenkit, aki barna és/vagy muszlim, nehogy kárt tegyen ezeréves keresztény gyökereinkben? Független attól, hogy EU-s igazolványa van – akár azért, mert más ország épp most vizsgálta meg és engedte be őket, akár azért, mert már évtizedek óta Franciaországban él mint francia állampolgár? És ezzel nem csak, hogy az EU egyik alapvető vívmányát/szabályát utasítjuk el, de ocsmány, védhetetlen rasszista álláspontot is elfogalunk?

Vagy – mivel ők már uniós polgárok – beengedjük őket? Akkor viszont, kérdem tisztelettel, mit is nyertünk azzal, hogy szembemenve minden európai szabállyal, emberiességi megfontolással, elvárható szolidaritással és közös gondolkodásra, együttes problémamegoldásra vonatkozó elvárással, mereven elutasítottuk a regisztrációra, a kérelmek elbírálására vonatkozó európai parlamenti döntést?

Végül nézzünk egy igencsak fontos, emberi szempontot is. A migráncsokat ugye azért nem engedjük be (egyet sem!!!), mert mi magyar ország akarunk maradni, mindenfele körbenézve magyarokat óhajtunk látni. Mert a jöttmentek nem a mi évezredes keresztény kúlturánk talaján állnak, szokásaik és kulturájuk oly messze áll a mienktől, hogy bár erről sokat nem tudunk, de attól már inkább jobb félni.

Namármost. Én egy eléggé meggyőződéses liberális beállítottságú, ateista, tőzsgyökeres magyar vagyok. Tisztelem a keresztény kultúrát, nagyon is, de nem tartom magasabbrendűnek sem az iszlám, sem a hindi, sem a buddhista, sem bármely másik kulturánál. Erősen hiszek az egyén szabadságának, minden hatalom szigorú ellenőrzésének és korlátozásának fontosságában és nem vagyok hajlandó senkit és semmit a kora, beosztása, tisztsége, nemzetisége alapján tisztelni – csakis és kizárólag azért, amit ő ténylegesen tud, tesz, ahogy él. Elfogadom mindenki jogát arra, hogy azt csinálja, azzal és úgy éljen, ahogy neki jólesik, egészen addig a pontig, amíg ezzel más életét nem zavarja túlságosan.

Ezekkel a nézetekkel pedig van szerencsém magyar honfitársaim jelentős részének zsigeri gyűlöletét kiváltani. Bár személy szerint nem nekem, de az általam is vallott elveknek címzik elképesztő fröcsögésáradatukat az Echo TV adekvát műsorának neves „újságíró” szereplői, és konkrétan az én emberi mivoltomat vonják kétségbe explicit kifejezésekkel messziről civilizáltnak tűnő keresztény-nemzeti polgártársaim különböző komment-felületeken. És nézeteimmel, valamint az ezek által kiváltott brutális ellenérzéssel nagyon nem vagyok egyedül kis hazánkban. Úgy, hogy minimum háromszáz évre visszamenőleg echte magyar vagyok.

Így aztán elkerülhetetlen a kérdés: drága kormánypártiak, nektek valóban a bevándorlókat kell a legjobban elutasítanotok, és valóban tiszta magyar országot akartok? Hisz a magyarok nagyon jelentős hányadát jobban utáljátok, mint számos arabot! A menedékkérők között – már csak a nagy számok törvénye miatt is – biztosan találtok olyanokat, akik sokkal, de sokkal közelebb állnak nézeteitekhez, mint egy szabadelvű magyar! Egy lengyel Kaczyński-szavazó, egy virtigli német neonáci, egy olasz Berlusconi-hívő vagy egy francia Le Pen-párti sokkal szimpatikusabb számotokra, mint egy liberális magyar!

Tegyük hát helyre a propagandaszlogenektől esetleg kicsit összezavarodott buksitokat. Nektek nem tiszta (fajtiszta) Magyarország kell. Nem az araboktól, az afrikaiaktól, a más nyelven beszélőktől, a más bőrszínűektől kell tartanotok. Ti mindenkit távol akartok tartani, el akartok üldözni, aki nem a ti gondolkodásmódotokat osztja, aki nem a ti, a világot már számos alkalommal háborúba taszító elveitek mentén akar élni.

És ehhez a kormány minden tekintetben hazug, aljas, a legalantasabb ösztönökre építő, évek óta egy pillanat kihagyás nélkül folyó kampánya kimeríthetlen hátteret biztosít. Hogy ti további gondolkodás, megfontolások nélkül, migráncsmillókat betelepíteni akaró Sorostól rettegve szavazzátok újra hatalomba azt, aki fokozatosan, de megállíthatatlanul építi le szabadságotok maradékait, betonozza be hatalmát örök időkre és tolja át az ország javainak jelentős részét közvetlen udvartartása részére.

Diószeghy Zoltán

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.