Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Évértékelő – Kormányprogram: a Fidesz harcolni fog, mocskolódni és hazudozni, mint eddig

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagy nap ez a mai. Pont akkora, mint a többi, de ma fog hosszasan a semmiről beszélni a vezér. Egy csokorba szedve meghallgathatjuk az összes ömlengést, szóvirágot és nyakatekert hülyeséget, amiket már ezerhétszázszor hallottunk az összes fideszestől, mert egy helyen gyártódnak ezek, aztán mindenkinek ezt kell mondania. Tök mindegy, hogy miről van szó. A pártsajtó már hegyezi a zabot. Az Origo egyenesen ott tart délután egykor, hogy újabb történelmi beszéd következik.

Várom a történelmi beszédet erősen. A közpénztévén éppen megszakértik azt, hogy mekkora zseni Orbán Viktor, szemben Gyurcsány Ferenccel, aki nem normális. Szó esik arról is, hogy teljesen biztos, hogy a Fidesz fog győzni. A baloldal túl akar élni és marhára elszántak. Egzisztenciális kérdés ez számukra, tehát mindent meg fognak próbálni. Mráz Ágoston Sámuel mesél éppen arról, hogy a baloldal morális válságban van, nem néznek szembe a hibáikkal, Gyurcsány Ferenc még mindig szabadlábon, de akkor is Orbán a király. Vagy ilyesmi.

Most híradó van, gyorsan elmondják, Soros mekkora geci. Ezt most mondják el sokadszor két percen belül, hogy el ne felejtse az egyszerűagyú kisember. Rogán Antal erkölcsi harangtorony is elmondja, hátha nem volt elég hatszor. Jaj, kapcsolnak élőben. Schmitt Pál Koreában védi a magyarokat – most mondták -, de a kedves feleségét üdvözlik. Konkrétan Balog Zoltán betanított miniszter. Most pont visszament Noé idejébe és egészen sajátságos példabeszédet ad elő a maga kenetteljes stílusában. Alighanem Orbánnal van súlyos párhuzam. Ő lényegében egy második Noé, ami akár sértő is lehetne, mert lehetne találni másik párhuzamot. Gondolom, a főnök is képes borrá változtatni a vizet, ha akarja.

Azért vannak itt – mármint Balog és Makrai Katalin – hogy támogassák a miniszterelnök urat ágról ágra, kéményről kéményre. És itt jön ő!

Köszönt mindenki. Én is. De elég viseltes a feje. Már egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról. Hmmm…

Most meg a gyermekkoráról mesél, hogy palántáztak a szülei. Nem dicsérték magukat, de ő majd most fogja dicsérni magát, mert az ellenzék sunyi módon szidja őket eleget és hazugok is. Akkor ő most megünnepli önmagát. Kurvára jó, ez már biztos. Matolcsy György egy zseni, köszönet érte. A magas gazdasági növekedés miatt nyugdíjprémium is volt, bravó Varga Mihály.

Épül-szépül az ország, ki sem látszunk a toronydarukból. A bérek már az egeket verik, új munkahelyek mindenhol, a parasztok erősödnek, köszöni Fazekas Sándornak.

Kétszer annyi roma tanul, Balog Zoltán érdeme ez, nem más. Köszöni neki is.

Teljes a foglalkoztatás – majdnem – a devizacsapdából ki lettek szabadítva a népek, a gazdaság száguld, mindenki lépett előre. De annyira, hogy nem győznek elég kerékpárutat és wellness hotelt építeni, mindenki színházba és koncertre jár, ráadásul mindenki mindenkivel összeházasodik.

Kihozta ő ebből a nyolc évből, amit csak lehetett. Sőt! Soha rosszabb nyolc éve ne legyen az országnak.

De még nem érte el a célját, mert. Az ország még nem olyan, amilyennek lennie kell. Még nincs vége a munkának. A jövő úgy néz ki, hogy Orbán az egyszerű dolgokban hisz. Munka, haza, család. Ez az ő hite és erre kell számítani a következő években is, mert az ő hite mozgatja az országot.

Nekünk akkor van jövőnk, ha ápoljuk a nyelvet és a kereszténységet. Mint eddig is. Meg a szabadságot, természetesen.

Van magyar modell. És sikeres. Mert magyarok milliói hisznek benne. Eleinte kevesen voltak ezek a hívek, de már sokan vannak szerencsére. És akkor ő most köszöni ezt meg azt is, hogy a melósok dolgoznak, a vállalkozók vállalkoznak, a fiataloknak meg azt köszöni, hogy szülnek lelkesen.

Most jönnek a migránsok. Rezsicsökkentés, energiafüggés ma már nincs, Romániából is jön hamarosan a gáz (ezt már cáfolták azonnal, de nem baj) és az ő kezében van a bankrendszer és a média, mert enélkül nincsen magyar függetlenség. De azt időről időre meg kell védeni, nem szabad az ország sorsát az internacionalisták kezébe adni.

A Fidesz összetart, ezért összetartja az országot. A függetlenség, határvédelem és migráció is ennek köszönhető. Vagy ilyesmi. Ők – mármint Orbán Viktor – jelenti a biztonságot és a stabilitást. Mert neki van tapasztalata, bátorsága, kitekintése és kipróbált bajtársai, valamint nemzetközi tekintélye és kiapadhatatlan tettereje.

Nemzeti ő, mint egy turul. A haza egy szívbéli horgony. A hazafiak elismerést érdemelnek, mert kiröhögik őket, de újra és újra kivetik ezt a horgonyt, mert nekik Magyarország az első.

Magyarországot kurvára tisztelik, mert nincs koalíciós kényszer, se politikai korrektség, se liberális médiadiktátum. Orbán visszaküldte az IMF-nek a pórázt, Brüsszelnek a szájkosarat és hasonló nagyszerű dolgokat csinált ő. Antikommunista, hazafi és szenvedélyesen szereti Magyarországot. Ellentétben a többi politikai párttal. Most savazza az ellenzéki pártokat. A közönség boldogan tapsikol és vihorászik.

Közben a vezér mutálni kezdett hirtelen, mert több oktávval feljebb folytatja az ellenzéki pártok gúnyolását. Magyarország ennél többet érdemel, mondja a haza bölcse. Ellenzékváltó hangulat van. Orbán azt gondolja, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység.

Most a jövőről beszél. Ami nincs. Európa elesett. A migránsok elözönlötték. Bécsben azt hallotta Orbán, hogy már több a muszlim, mint a keresztény. És azt mondta neki a NATO, hogy 70 millió muszlim fogja két éven belül elözönleni Európát. A kultúránk, identitásunk és nemzeteink megszűnnek. A civilizációnk elpusztul. Pont.

De csak a nyugat fog így járni, mi, keletiek nem. Bebebe! Ott fogynak a keresztények és iszlamizálódnak, de mi nem. Mert a liberálisok, a volt rabszolgatartók és Soros György összefogtak. A hülyebarmok. De már mindegy, azoknak ott vége. Itt meg Pintér Sándor megvédte az országot, minket nem özönlöttek el. Stabilan áll Orbán Viktor a lábunkon, az ortodox kereszténység is velünk harcol. Már az van, hogy a veszély ma nyugatról fenyeget már minket. Főleg Orbán Viktort.

De kezdenek magukhoz térni a többi országban. Most nagyon kell szurkolni az olaszoknak, hogy Berlusconi győzzön, mert az igazi hazafi.

De Soros György és a brüsszeli bürokraták még nem adták fel, mert féltik a zsoldjukat. Ráadásul már befészkelték magukat Magyarországra is, a Soros-hálózat katonái itt rombolnak. Soros-féle embertípust akarnak kitenyészteni és ez nem is titok, mert Orbán is tud róla. A Soros-félék nézőpontjából a migránsok értékesebbek, mint a fehér keresztények. De mi, főleg Orbán Viktor nem birka és harcolni fog. A Stop Sorossal fogja torkon szúrni a sorosista nemzetárulókat és kitiltja őket az országból.

Holnap átadja az Európai Tanácsnak (mármint Orbán) azt a tervet, hogy hogyan lehet az európai határokat légmentesen védeni. És Orbán átírja az ENSZ szerződés szövegét. Pont. Ezért nem állt fel az asztaltól, mert ő kultúrember.

Hidekurvahosszú beszéd ez. Nem baj, figyelek erősen.

Magyarország nem a zavart értelmű emberek országa. Akkor sem, ha Soros György irányítja az egész világot. De nem fog neki menni, mert küzdeni fogunk. És kezdődött a választási kampány. Az ellenzék fos. Reménytelenek, nem értették meg az idők szavát, mert nem álltak Orbán mellé és a kerítés mellé. Hazudnak is, mert letagadták a migránsokat és Soros Györgyöt.

A reménytelenség gyűlöletet szül. Gyűlölködnek, hazudnak és álszentek. Pedig a választás ünnep. Humorosan menjünk szavazni a Fideszre.

Kalandra fel! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Vége. Összefoglalom.

A Fidesz valami állati jó. A kormányprogram: a Fidesz harcolni fog, mocskolódni és hazudozni, mint eddig. Ezt nem így mondta a főnök, de igen jól érthetően mégis ezt mondta.

Szomorú kicsit, hogy amikor évente egyszer elszónokolja a saját nagyszerűségét, akkor sem képes úgy tenni, mintha politikus, de legalább kultúrember lenne. Nem. Akkor is ugyanaz a faragatlan suttyó, ami mindig is volt és ami mindig is marad. Ez van, ezt választottuk. Remélem, azért már nem túl sokáig kell szagolnunk.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.