Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hazaáruló pacalpörkölt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,314,946 forint, még hiányzik 685,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Rezsi Szilárd megcselekedte amit a haza – vagyis a Fidesz – megkövetelt tőle. Sikerült elérnie, hogy az E.On ne adjon kedvezményesebben gázt, mint azt az állam teszi. Siker, kedves Szilárd, siker. Megloptál több ezer embert, akik az E.On akciójával évente több ezer forintot spórolhattak volna meg. Emberek zsebéből vetted ki a pénzt csak azért, hogy megmutasd, ki a Jani. Neked semmi sem számít, Szilárd? Csak a pacaltpörkölt, meg a milliárdos birkózócsarnokod, melyet mi fizetünk?

A nép, az istenadta nép dögöljön meg, ugyanis nekik az jár, amit ti adtok nekik. Ha ti úgy döntötök, hogy holnaptól minden amputált lábú ember újra munkaképes lesz, akkor az úgy lesz. Isteneknek képzelitek magatokat. Mint ahogy Tállai elvtárs egy csettintésre lecsökkentette a helyi MOL-kútnál a benzin árát, úgy te egyik napról a másikra parancsoltál rá az E.On-ra. Nehogy már beleszóljanak a ti választási kampányotokba! Ez felháborító.

Az emberek hülyének nézése ugyanis fontos, már-már nemzeti kötelesség, a Fidesz-KDNP védjegye. Úgy eladni az emberek kizsebelését, mintha azzal ők maguk nyernének. Rezsicsökkentés, tanárok és orvosok béremelése. Kamu, kedves Szilárd, kamu. Hogy képzelitek, hogy ellenünk cselekszetek és azt a mi nevünkben teszitek? Ha valami hazaárulás, akkor ez az. Nem elég hogy szétlopjátok és hülyének nézitek az egész országot, de még büszkék is vagytok rá.

2013 ÉS 2017 KÖZÖTT EGY HÁZTARTÁS ÁTLAGOSAN 70 EZER FORINTTAL TÖBBET SPÓROLHATOTT VOLNA, HA AZ ÁLLAM ENGEDI ÉRVÉNYESÜLNI A BESZERZÉSI ÁRAK CSÖKKENÉSÉT A LAKOSSÁGI ÁRAKBAN. (Tóth Bertalan az Indexnek)

Vannak olyan családok, ahol ez a 70 ezer forint az életet jelenthette volna. Idős házaspárok, akik megfagytak otthonaikban, mert már nem voltak képesek kifizetni a számláikat. Emberek ezrei, akiket ez az embertelen kormány az árok széléről a sötét verembe rugdosott. Miközben közpénz milliárdokból húztok fel kastályokat és palotákat magatoknak és családtagjaitoknak, addig emberek éheznek ebben a nyomorult országban. Emberek, akik 40-50 évet ledolgoztak, hogy ma kenyéren és vízen tengődjenek.

Lehet, hogy neked nem jelent gondot, hogy havonta ezer forinttal többet kell fizetned a gázért, de sokaknak igen. Mások nem az adófizetők meglopásából élnek, hanem becsületes munkával keresik meg a pénzüket, amely sokszor arra sem elég, hogy minden nap meleg étel kerüljön az asztalra. Ezektől az emberektől vettél el havi akár ezer forintot, te pacalpörkölt.

Minden megszólalásotok és nyilatkozatotok vagdalkozás és uszítás. Valós kérdésekre érdemi válaszokat már meg sem kíséreltek adni, mert pontosan tudjátok, hogy minden szó hazugság lenne, ami a szátokat elhagyja. Te vagy a megtestesült nemzetbiztonsági kockázat, Szilárd! Te vagy az, akit még a parlamentből is ki kellene tiltani. Kártékony és ostoba vagy, ezúttal pedig még azt is bebizonyítottad, hogy a saját nemzetedet is képes vagy elárulni. Takarodj a parlamentből és úgy általában a közéletből! Menj pörköltet főzni és osztogasd azoknak, akiknek még van gusztusuk ahhoz, hogy elfogadjanak bármit is tőled.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.