NEHAZUGGY

Megértem azokat, akik nem bírják kivárni

Benedikty Béla | 2018. Február 13, Kedd | 9:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Itt van például ez a Robin Hood. Kifosztotta a gazdagokat, és amit ellopott, azt odaadta a szegényeknek. Azért ez szép volt tőle. Helyes történetek a róla szólók, egész jó filmeket lehet belőlük csinálni. Úgy különben nem hiszem, hogy volna valami valóságalapja. A szegényember szeretné hinni, hogy vannak ilyen altruista rablóvezérek, úgy látszik, nemcsak Magyarországon, Angliában is szeretné hinni. Robin Hood mellett az szól, hogy legalább forradalmár nem lett, miként Rózsa Sándor.

Az a helyzet, hogy egy többé-kevésbé ép érzékű ember nem kezd el lopni pusztán azért, hogy az általa zsákmányolt javakat a szegényeknek adományozza. Egy többé-kevésbé ép érzékű ember tisztában van azzal, hogy a lopás akkor is az önbíráskodás egyik fajtája, ha egy rohadt rablótól lop. Én pedig nem hiszem, hogy az öreg valahol betört és hozzátett a pénzhez. Nem természete – írja Piszkos Fredről Rejtő A megkerült cirkálóban. Aki betör valahová, az általában nem azért teszi, hogy hozzátegyen a pénzhez, sem ott, ahová betört, sem máshol a mások pénzéhez.

Aki lop, az általában magának lop. És általában nem a gazdagoktól – hogy a legendának egy másik motívumával is foglalkozzunk. A gazdagok nagy része képes ugyanis megvédeni magát. Már csak azért is, mert a gazdagoknak egy tekintélyes része maga is lopta a vagyonát, és még emlékszik, hogyan csinálta, úgy könnyebb védekezni, különösen, ha van hozzá személyzet és szerkezet. Ismert igazság, hogy lóversenyt és kaszinót nem lehet a gazdagokra bazírozni, azok ritkán kockáztatják a vagyonukat. Mari néni ötforintos tikettjeire lehet építeni (tudom, hogy már nincs ekkora összegű fogadási lehetőség, de az összeg mindig helyettesíthető az aktuális legkisebbel), és lottószelvényt sem a vagyonosok vesznek akkora tételben, amiből összejönnek a súlyos százmilliárdok.

Egy rabló sem olyan hibbant, hogy ne ismerné ezt az alapigazságot, és ne tudná alkalmazni a saját tevékenységére – miszerint igazán tekintélyes vagyont csak a kispénzűek kizsigerelésével lehet összehordani. Nem is ez a kérdés. Hanem az elvetemültség, az aljasság foka. Nem az a lépés kérdéses, mikor lesz a tolvajból rabló, hanem az, hogyan lesz a rablógyilkosból tömeggyilkos. Hans Gruber a Die Hard című filmben elmagyarázza McClaine hadnagynak, miért nem tud egyszerűen meglépni: túl nagy összeget lopott, sőt rabolt, mert közben gyilkolnia is kellett.

Arra most hirtelen nem tudok példát mondani sem az irodalomból, sem a filmtörténetből, miképpen jut el egy primitív, neveletlen bunkó a gyűlöletnek addig a hőfokáig, amikor már milliókat nyomorít meg. Hogy a szerzés öröméből, a tulajdon iránti majdnem természetes és majdnem általánosnak tekinthető vágyból hogyan alakul ki a bosszúvágy vezérelte reszketés a mindenki megalázása iránt. És hogy egy ember vajon lehet-e olyan iszonyatosan buta, ami megóvja a bűn tudatától, vagy csak hullámokban jön a felismerés, miként a szájszélnyalogatás.

Nem hiszem, hogy én most elemezni akarnám a csúti gazember lelki motivációit. Csak azt szeretném tudni, mi okozza a tömeges bénultságot és az meddig tart. Megérteni, mi gerjeszti a rajongást, midőn valaki ránéz például arra a torz, súlyosan beteg arcra, ami a Kolozsvári Szalonna Te ott a vonaton… című írása fölött látható. Afelől nincs kétségem, mi lesz a sorsa ennek az elrajzolt brigantinak, csak már előre sajnálom, hogy az lesz. Jobban szeretnék törvényes eljárást, tiszta bírósági ítéletet. Tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt szeretné. Borzasztó lassú a tisztességes eljárás folyamata. Megértem azokat, akik nem bírják kivárni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!