Október 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megértem azokat, akik nem bírják kivárni

Itt van például ez a Robin Hood. Kifosztotta a gazdagokat, és amit ellopott, azt odaadta a szegényeknek. Azért ez szép volt tőle. Helyes történetek a róla szólók, egész jó filmeket lehet belőlük csinálni. Úgy különben nem hiszem, hogy volna valami valóságalapja. A szegényember szeretné hinni, hogy vannak ilyen altruista rablóvezérek, úgy látszik, nemcsak Magyarországon, Angliában is szeretné hinni. Robin Hood mellett az szól, hogy legalább forradalmár nem lett, miként Rózsa Sándor.

Az a helyzet, hogy egy többé-kevésbé ép érzékű ember nem kezd el lopni pusztán azért, hogy az általa zsákmányolt javakat a szegényeknek adományozza. Egy többé-kevésbé ép érzékű ember tisztában van azzal, hogy a lopás akkor is az önbíráskodás egyik fajtája, ha egy rohadt rablótól lop. Én pedig nem hiszem, hogy az öreg valahol betört és hozzátett a pénzhez. Nem természete – írja Piszkos Fredről Rejtő A megkerült cirkálóban. Aki betör valahová, az általában nem azért teszi, hogy hozzátegyen a pénzhez, sem ott, ahová betört, sem máshol a mások pénzéhez.

Aki lop, az általában magának lop. És általában nem a gazdagoktól – hogy a legendának egy másik motívumával is foglalkozzunk. A gazdagok nagy része képes ugyanis megvédeni magát. Már csak azért is, mert a gazdagoknak egy tekintélyes része maga is lopta a vagyonát, és még emlékszik, hogyan csinálta, úgy könnyebb védekezni, különösen, ha van hozzá személyzet és szerkezet. Ismert igazság, hogy lóversenyt és kaszinót nem lehet a gazdagokra bazírozni, azok ritkán kockáztatják a vagyonukat. Mari néni ötforintos tikettjeire lehet építeni (tudom, hogy már nincs ekkora összegű fogadási lehetőség, de az összeg mindig helyettesíthető az aktuális legkisebbel), és lottószelvényt sem a vagyonosok vesznek akkora tételben, amiből összejönnek a súlyos százmilliárdok.

Egy rabló sem olyan hibbant, hogy ne ismerné ezt az alapigazságot, és ne tudná alkalmazni a saját tevékenységére – miszerint igazán tekintélyes vagyont csak a kispénzűek kizsigerelésével lehet összehordani. Nem is ez a kérdés. Hanem az elvetemültség, az aljasság foka. Nem az a lépés kérdéses, mikor lesz a tolvajból rabló, hanem az, hogyan lesz a rablógyilkosból tömeggyilkos. Hans Gruber a Die Hard című filmben elmagyarázza McClaine hadnagynak, miért nem tud egyszerűen meglépni: túl nagy összeget lopott, sőt rabolt, mert közben gyilkolnia is kellett.

Arra most hirtelen nem tudok példát mondani sem az irodalomból, sem a filmtörténetből, miképpen jut el egy primitív, neveletlen bunkó a gyűlöletnek addig a hőfokáig, amikor már milliókat nyomorít meg. Hogy a szerzés öröméből, a tulajdon iránti majdnem természetes és majdnem általánosnak tekinthető vágyból hogyan alakul ki a bosszúvágy vezérelte reszketés a mindenki megalázása iránt. És hogy egy ember vajon lehet-e olyan iszonyatosan buta, ami megóvja a bűn tudatától, vagy csak hullámokban jön a felismerés, miként a szájszélnyalogatás.

Nem hiszem, hogy én most elemezni akarnám a csúti gazember lelki motivációit. Csak azt szeretném tudni, mi okozza a tömeges bénultságot és az meddig tart. Megérteni, mi gerjeszti a rajongást, midőn valaki ránéz például arra a torz, súlyosan beteg arcra, ami a Kolozsvári Szalonna Te ott a vonaton… című írása fölött látható. Afelől nincs kétségem, mi lesz a sorsa ennek az elrajzolt brigantinak, csak már előre sajnálom, hogy az lesz. Jobban szeretnék törvényes eljárást, tiszta bírósági ítéletet. Tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt szeretné. Borzasztó lassú a tisztességes eljárás folyamata. Megértem azokat, akik nem bírják kivárni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.