Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A gyalázat csúcsa

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Valamennyi társadalmi csoportnak fontos, de nekünk, cigányoknak a legfontosabb, hogy mi lesz a szavazás kimenetele. Ha kormányváltás lesz, nem csak a felzárkózás torpanhat meg, de kialakulhat egy társadalmi békétlenség, felerősödhet a cigányellenesség is. (…) Egyetlen párt sem vállalta fel a cigányság ügyét, csak a Fidesz.

Ezt a nemzet előszeretettel dugdosott rejtett erőforrása, Farkas Flórián hazudta (nem először sötét élete során), midőn a Magyar Hírlap nevű propagandaoldalnak azzal dicsekedett, hogy a Lungo Drommal kampányturnéra indult ődíszcigánysága. Aki mindenkinél jobban tudja, és el is mondja, hogy a rendszerváltozás óta a legnagyobb téttel bíró választást tartják április 8-án. Hát ebben egészen biztosak lehetünk, bár nyilván nem azért, amit Farkas szájába adtak és amit betanult a tanulatlan bűnöző, miszerint megmarad-e Magyarország olyannak, amilyen ma, vagy bevándorlóország leszünk. Farkas Flórián számára a tét ugyanaz, mint a Fidesz hasonló erkölcsökkel és múlttal felszerelt potentátjai számára: vagy újabb négy év kormányzás, vagy a börtön.

Önmagában is elborzasztó, és van neki egy semennyire sem diszkrét trágyaszaga, hogy a cigányok felemelkedésének köztörvényes hóhéra és egyszemélyes akadálya – aki olyan titokban intézte a Lungo Drom január végi kongresszusát, hogy csak az egyik fideszes elvtársa eltévelyedett Facebook-posztjából értesült róla a nyilvánosság, akinek parlamenti munkássága kimerül abban, hogy hosszú évek óta kussol és reméli, hogy nem veszik észre, aki már azelőtt felégette a cigányságot a munka világába vezető hidat, hogy az megépülhetett volna, aki úgy menekül a nyilvánosság elől, hogy Orbán Viktornak is van még hova fejlődnie hozzá képest – szabadlábon van. Sőt, mi több, varrodákat tekint meg a Nógrád megyei cifra nyomorúságban, mint valami atyaúristen, és aztán migránsozva szavalja el, amire betanították. A cigányság nevében.

Az ember, aki úgy írta alá Kövér Lászlóval a Fidesz és a Lungo Drom közötti választási együttműködést tavaly, hogy valódi újságíró még véletlenül se bukkanhasson fel a környéken valódi kérdéseket feltenni neki, az ember akit a nemzet nagyjai már mind a szárnyuk alá vettek és jól megvédtek a számonkéréstől, akivel már mind tovább  mocskolták az egyébként is mocskos kezüket, akit nem lehet szembesíteni semmivel, mert rögtön előkerül egy önjelölt pártfogó és erkölcsi világítótorony, aki rasszizmust kiált… nos ez az ember az egyik legsötétebb szimbóluma ennek a rendszernek. Nem sokszínűségi alapon, hanem minden más értelemben. Ez az ember úgy él és virul évek óta, hogy folyamatosan azzal takarózik: őt mindenki csak azért támadja, hogy lejárassa a cigányság felzárkózásának ügyét.

Farkas Flórián Horn Gyulával 1997-ben és Orbán Viktorral 2014-ben. (Fotók: MTI / Kovács Attila, MTI / Koszticsák Szilárd via hvg.hu)

Farkas Flórián Horn Gyulával 1997-ben és Orbán Viktorral 2014-ben. (Fotók: MTI / Kovács Attila, MTI / Koszticsák Szilárd via hvg.hu)

Ez az ember azt állítja, hogy ebben az országban soha senki nem vállalta fel a cigányság ügyét, soha ennyi sikert nem halmozott sikerre a cigányság, és ha nem a Fidesz nyer áprilisban, akkor jön a cigányellenesség, és mindmeghalunk. Farkas Flóriánt, a cigányság önjelölt vezetőjét egyáltalán nem zavarja össze a propaganda felbüfögésében, hogy egykor Horn Gyulának gazsulált, a baloldallal kötött együttműködési megállapodást, és a baloldali kormányzás idején is főkakast játszott a cigányság összkomfortos szemétdombján. Szégyen és gyalázat, hogy ez az ember ma is vaskos zsarolási potenciállal bír, és arra használják kormányzatilag az erkölcsi hulla jellegét, hogy egymás ellen hergeljék az egyes közösségeket.

Egyszerűen felfoghatatlan mélység ez. Hogy egy, a felügyeletére bízott, milliárdos nagyságrendű, soha meg nem valósult uniós projekt szétlopása ügyében évek óta soha egyetlen percre sem merült fel ennek az emberi selejtnek a jogi felelőssége. A gyalázat felső foka, hogy ezt a lényt mai napig a mentelmi joga és Orbán Viktor meleg kézszorítása óvja attól, hogy előzetes letartóztatásban várja az ítéletét. Farkas Flórián szétlopott hídjával kapcsolatban mai napig folyik a nyomozás, és szám szerint három eljárás van folyamatban: hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, valamint csalás bűncselekményének gyanúja miatt.

Mindeközben Farkas Flórián azzal hakninzik a propagandamédiában, hogy a választásokig tizenkilenc megyében, összesen mintegy ezerháromszáz településen kampányol ő a Fidesz újabb négyéves dicsőségéért.

A nemzeti ügyek kormánya és a roma önkormányzat arról állapodik meg, hogy 2015-ig legalább 100 000 munkanélküli romát be fogunk vonni a munkaerőpiacra. (…) Olyan emberekkel, akik a cigányságnak, a roma közösségnek juttatott pénzt elviszik, ahelyett, hogy a közösség érdekére fordítanák, nem érdemes aláírni semmifajta szerződést.

Ezt még a fülkeforradalom utáni hevületben nyilatkozta Orbán Viktor, amikor Farkas Flórián megígérte, hogy ő nem az az ember, aki elviszi a pénzt. Rá is bíztak azon nyomban egy 5 milliárdos keretet, amiből 1,6 milliárdnak lába kelt, mint valamennyi rögnek, cserébe a hátrányos helyzetű cigányok munkához sem jutottak. Farkasnak nem kell elszámolnia azóta sem a pénzzel, a nemzeti ügyek kormánya leszarja, hogy a korábbi ígéretekből semmi nem valósult meg, és hogy Farkas Flórián becstelen gazemberségben bármely cigány vezetőn túltesz.

Farkas Flórián két hónappal a választások előtt és közel nyolc év Fidesz-barátság után az állampárt egyik stratégiai embere, akinek az a feladata, hogy a cigányokat április 8-án az urnákhoz vezényelje és kivegye a részét az újabb választási győzelemből. A történet így kerek. A nemzeti kormány egyik példátlan ismertetőjegye ez: a közpénzt sikeresen ellopó maffiózó legmagasabb fokú állami védelemben részesül, és megvédik a sikereit. A milliárdokat sikeresen eltüntető maffiózó pedig választásra buzdítja azokat, akiket meglopott. A tisztességes embereket mindeközben kollektíve bűnözőnek minősítik ugyancsak a legmagasabb kormányzati szintről, mondván, hogy ha dolgoznak nincs idejük lopni.

A történet így kerek és így letaglózó. A cigányság felemelkedése és önérdekérvényesítő képessége sem a Fidesznek, sem Farkas Flóriánnak nem érdeke. Zsarolható, fenyegethető, riogatható, kiszolgáltatott közösségként viszont még hosszú ideig hozzájárulhatnak a Fidesz hatalomban maradásához. A legtragikusabb az benne, hogy a többségi társadalom is nyugodtan magára veheti.