Május 24,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Kordonos népnevelés

kelemen.mikes@netkavezoabujdosokhoz.tekirdag.tr

Tárgy: Kordon

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Nem! Szó se lehet róla! Addig, amíg kend kordon és kordon között önállóan nem tud különbséget tenni, addig kend éretlen a hazajövetelre. És mivel a minap úgy fennakadt ezen az oktatási mizérián, mint a pecás Karcsi bácsi úszója az uszadék fán (tudja, amit a munkaszolgálatosok nem tudtak ellopni az uraságtól, mert nem értek rá, és most viszi a víz a vajdasági focistáknak cafeteriába) kénytelen vagyok a tata mestere által mondottakat hézagosan ismertetni kenddel.

Tudja, a kordonos népnevelésről. Persze, hogy nem tudja. Kend még annál a videónál tart, hogy bontják a kordont a terrort álmodók a Kossuth téren, mert csak ők keríthetik be a nemzetet, és kordont is csak ők építhetnek, meg egyébként is lássa már a nép legalább egyszer az életben, hogy ők is dolgoznak, bár úgy állt a szerszám a kezükben, mint a puskás miniszterük szemén a kukker.

Nem, nem, és harmadszor is nem! Nem a Mészáros olvassa az országban a legtöbb újságot, hanem ő íratja. Ahogy a gazda spin doktorai diktálják. Viszont a tata mestere által említett kordonos művelésnek tényleg fontos tartozéka a média, a sok újság, mint az ágaprító gép a kordonos művelésű gyümölcsösben.

De kezdjük az elején. Kend állandóan és visszatérően forszírozza a felnövekvő nemzedék nevelésének fontosságát. Szó szerint. Kend – a mezei szorgalomhoz hasonlatosan – a növekedés, a gyarapodás, a kiteljesedés segítésében látja az iskola, és az iskolamester dolgát. Az nekem külön hízelgő, hogy genderes figyelmességgel a leánygyermekek oktatásáról nem csak úgy mellesleg ejt szót, hogy szülés, meg fakanál, hanem mint a teljes értékű EMBER formálásáról, ráadásul sürgősségi felhanggal. Lelke rajta, amiért az úrfiakat szapulja, de előre szólok, hogy ha véletlenül hazaszédülne kend, akkor nagyon gondolja meg hová lép, mert ezek stresszesek a kendféle csóringerekre, akik nem vitték semmire, és betépve nem csak a pesti Dózsa György úton döngetnek ám száz fölött a mercivel.

Hanem mintha a Mesterrel szabad idejükben folyvást a magyar oktatás mibenlétéről diskurálnának. Tényleg, kendék nem szövegelnek a hátam mögött? Mert akkor én kiszállok! Bocsánat, de rohadtul elegem van az egészből, és a fenének sincs kedve a napi 8-10 óra iskolai robot + házi feladatok özöne után az iskoláról levelezni. Persze, ha nem sumákolnak kendék az más. Mert kend megérdemli a híradást az egyik kedvenc témájáról. Sőt, ajánlanám kendnek, hogy írjon rá a Vekerdy bácsira. Jó fej. Nagyon megértenék egymást, én meg leszállhatnék a témáról és tovább levelezhetnék kenddel a selyemhernyó tenyésztésről. Most úgyis valami selyem utat akar csinálni a kismorcos urunk a kínaiakkal. Bizonyára jót tenne az előmenetelemnek, ha az én jövőképembe is bevillanna a selyem, mint az uralkodó családnak, de azt rebesgeti a nép, hogy nem selyemre, meg nem útra, hanem az útépítési pénzekre hajt a família.

Persze a kordon. Kend a jezsuitáknál azt a módit tanulta, hogy az embercsemetét féltő gonddal ápolni, növekedését sokoldalúan segíteni kell. Nőjön, terebélyesedjen, gyarapodjon, testben, lélekben, örömére a Teremtőnek, a mi urunknak, Jézus Krisztusnak! De itt nálunk most már stop ennek a Soros tervből fakadó felfogásnak! Mi több, bűnös ortodoxia! Nemhogy embercsemete nincs most, ember se! Humánerőforrás van! A Soros bérenc mennyei diktátor napja leáldozott! Nekünk egy demens pápa nem parancsol, semmi internacionalizmus, meg ENSZ! Nemzeti államnak nemzeti istent, ezért az internacionalista européer Isten szolgálatából közpénzen kivásárolt pártszolgálatos nemzeti keresztény pedagógia szerint a humánerőforrás formálása nyeséssel/faragással és csak és kizárólag kézivezérelt kordonos műveléssel engedélyezett.

Mindenféle rügy, hajtás és burjánzás bűn, azonnal lemetszendő, a magról kelés irtandó, csak és kizárólag az uralkodó klikk érdekeit szolgáló, klikk-kordonos művelés megengedett. Kreativitásról, konvertálható tudásról szó sem lehet, fő cél az egyszer használatos prolik tömeggyártása a szakiskolákban és a gondolatrendőrök idomítása az államegyházi kiképzőhelyeken, természetesen kötelező tábori misével, éleslövészettel, valamint naponta kétszer térdepelési és dicshimnusz éneklési gyakorlatokkal + évi 50 óra főpropagandista igénye szerinti plakátragasztás, firkálás vagy tépés. (A tata szerint ettől az oktatási koncepciótól a Klebersberg bácsi olyan gyorsan forog a sírjában, hogy a súrlódása által termelt geotermikus hőmennyiséggel simán kiválthatjuk a Paks II. beruházást.)

Jó, jó, tudom én, hogy kend összeolvas mindenfélét, ami megzavarja a fejét. Most például hogyan jön ide az Albert Einstein?

A problémák sosem oldhatók meg ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amely megteremtette őket

– idézi, meg még mellébiggyeszti Prónay ars poétikáját, hogy az ő küldetése a kommunisták, zsidók irtásán kívül „a régi jó viszony helyreállítása az uraság és a cselédség között”! De most aztán tényleg megakadtam, mint a demokratizálási folyamat az Alaptörvényasztal lábában. Szerencsémre a kiváló kombinatív képességű anyamama segítségével végre felfogtam miről meditál kend: Ez a mostani „fejbelövős” Simon József nem a „koponyalékelt” Simon József marcali pap a Wikipédiából. Ne keverje már kend is a tényeket! Azt mondjuk, a tata szerint jól látja kend, hogy az egykori gyilkosok leszármazottai még száz év után is változatlan hevességgel gyűlölik az egykori áldozatok utódait. (Sőt, szépen levezette kend: akkor nem ilyen lájtos módszerekkel történt az alattvalók szelekciója és irtása, mint most, ráadásul ez hatékonyabb tömegpusztító eljárás, és csak virtuálisan véres a szájuk, meg a kezük az elkövetőknek. )

Akkoriban még muszlim bosnyákok is voltak abban a különítményben, amelyik a szegények sorsán javítani akaró Simon József római katolikus papnak 1919-ben úgy vágta ki ökumenikusan a koponyájából a szent olajjal felkent darabot, hogy még élt és csak utána tapostatták agyon a lovakkal, mi több Zadravecz páter és Lőw Immánuel rabbi együtt áldották meg Horthy Nemzeti Hadseregének zászlaját. Ilyen mintaértékű vallási és etnikai együttműködés még nincs a NER-ben. Igény van rá, de a CÖF-ben még nem hord minden különítményvezér olyan díszes kacagányt, mint a tetszhalálból költségvetési forrás rátétellel feltámasztott Vitézi Rend keresztesei. Az is igaz, hogy jóval több közpénzt kapnak számolatlanul és futná belőle a díszmagyarra is, ha nem plakátra, meg Civilitika tanulmányra költenék. A nagy költségvetési ráfordítások ellenére is szegényesen vagyunk itt Mária országaként az EU rabságában, mert például a történelemhamisítást és a zászlóanyaságot kénytelenek azok az áldott pártháztartásbeli Mariska nénik a nemzeti tradícióink által eleve elrendelt főtevékenységük, a szülés, főzés, mosás, takarítás helyett csinálni.

Viszont amíg kend a múltba réved, itt most kerítés és kordon terem kordon hátán. Mi több! Megírta az újság (miheztartás végett, értsen belőle, aki olvasni tud), hogy június 30-ig fokozott rendőrségi ellenőrzés lesz. Egyelőre. A színész gyerekének már el is vitték a rendőrök a számítógépét. A gyerek nem volt otthon. Kend várjon a hazajövetellel, mert amilyen rebellis kend, lehet, hogy ha a rendőrök megkapják a havi benzinpénzt, akkor nem a gyerekért mennek vissza, hanem kendért mennek a határra, mert nincs személyi igazolványa.

Én nyugton lehetnék, mert nincs még szavazati jogom, meg egyébként kisétkű vagyok, nem eszem el a szegénység képviseletében evő gizda kormánybiztos elől a drága eledeleket, de azt sose tudhatjuk, kend milyen listákon szerepel. Maradjon és én is maradok a kend tisztelője:

Mirtill

Bütyökfalva, 2018. február 9.

P.S: A levelet elolvastattam a nagyival, mert a sok sanyargatástól már lecsukódott a szemem. A helyesírási hibákat kijavíttatta a géppel és sajnálkozva csak annyit mondott:

Kis unokám! Szemem fénye, szövegértés: az Einstein a gondolkodásról és nem a hiányának következményeiről beszél! Na. Leesett a tantusz?

Kelemen bácsi!!!!!!  A tantusz az mi?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.