Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És jusson eszünkbe, mennyire szeretjük, ha az arcunkba hazudnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2010-2013 között Magyarország nettó 4 597,86 milliárd forint uniós támogatáshoz jutott hozzá. Ötször annyi pénzt kaptunk vissza, mint amennyit befizettünk. 2014-2020 között 8 000 milliárd forint körüli nettó forrást kapunk – jórészt már kaptunk, mert Orbánék minden fillért idő előtt le akarnak hívni, ameddig még biztosan ők vannak kormányon -, ez nyolc év alatt több mint 12,5 ezer milliárd forint. Ebben a nyolc éves ciklusban tűnt el a magánnyugdíjkassza közel 3 000 milliárdja is. Ha ezt a pénzt összeadjuk és elosztjuk egymás között, minden egyes magyar állampolgárra több, mint 1,5 millió forint jutna.

Mészárosék és még pár család pénze már meg is van, de hol a mi pénzünk?

tam

Magyarország 10 éves uniós tagsága során rengeteg dolog épült és megújult az országban. A megújulás azt is jól mutatja, hogy az EU kiemelten támogatja tagállamai kultúrájának, így Magyarország történelmi örökségének megóvását. Uniós támogatással állítanak helyre országszerte lényegében minden fontos műemléket: rekonstruálták az egri minaretet, a sümegi, a kőszegi, a szigetvári várat is, és a sor még hosszan folytatható.
Természetesen nem csak műemlék-felújításokra jut EU-s forrás. 2007 és 2013 között Magyarországon 63.000 fejlesztés valósult meg a 8200 millárd Ft-os uniós támogatásból. Többek között az Európai Unió több tízmilliárd forintos nagyságrendben, a költségek 90-100%-át fedezve támogatta az árvízben megsérült közutak helyreállítását, kórházi diagnosztikai eszközök beszerzését, valamint több száz más típusú fejlesztést, több ezer munkahely megteremtését. Nagy infrastrukturális fejlesztések, mint a magyar autópálya-hálózat bővítése vagy a budapesti 4-es metróvonal, szintén számottevő EU-s támogatással jöttek létre.
2014 – 2020 között Magyarország hasonló nagyságrendű összegre számíthat, vagyis mintegy 8000 milliárd forinttal többet fog kapni az Európai Uniótól, mint amennyit oda befizet. (ec.europa.eu)

eu

Csak az érdekesség kedvéért kiválasztottam egy projektet, ITT meg lehet nézegetni a többit is.

EGYENLŐ OKTATÁS MINDENKINEK

A Tanoda program célja a marginalizálódott és a többségi gyerekek oktatási szintje közötti különbségek áthidalása Magyarországon, e célból megfelelő iskolai szolgáltatásokat nyújt mind a roma származású, mind a más hátrányos helyzetű gyermekeknek. A programban 66 oktatási intézmény 5–8. osztályos vagy középiskolai diákjai vettek részt. (Uniós finanszírozás: 2,2 milliárd HUF – 7,5 millió EUR.)

Emlékszik mindenki a legutóbbi Tanoda botrányra? Amikor a már régen és jól működő intézmények nem kaptak támogatást, új, tapasztalat és előélet nélkül létrehozottak viszont igen? Itt a magyarázat.

Ez majd jusson eszünkbe, amikor országunk díszei ott virítanak a fotókon, szalagokat vágnak át, nemzeti mellkasokat döngetnek. És jusson eszünkbe utánanézni, ki fizette mindazt a jót, amit ők adtak (át, látványosan) az országnak és ami elegendő indok arra, hogy ismét hatalomba segítsük őket. És jusson eszünkbe, mennyire szeretjük, ha az arcunkba hazudnak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.