Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Semmi másról nem szól az egész ország, mint a fideszes pártkatonák feneketlen pofátlanságáról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gyönyörű kis történet olvasható az Indexen. Nemrégen volt egy kezdeményezés a gyalogosok védelmében. Fényvisszaverő zászlókat helyeznének el a zebrák mellett, a gyalogosok ennek használatával nagyobb biztonságban kelhetnének át a rosszul megvilágított gyalogátkelőkön. A zászlók kihelyezését engedélyeztetni kell. Ez zebránként 28-33 ezer forint költséget jelent. Egy szentendrei polgár úgy gondolta, hogy ír a város polgármesterének egy levelet, melyben kéri, az önkormányzat vállalja fel az engedélyeztetés költségeit, ami összesen 190 ezer forintot jelentene a város esetében. Ez az összeg hat helyen tenné biztonságosabbá az átkelést. Olyan helyeken, ahol nem megfelelő a közvilágítás, így az autósok nem látják jól, ha gyalogos kel át az úton.

Ez nagyszerű! Mármint normális ésszel ezt gondolná az ember, hiszen 190 ezer forint egy város költségvetésében nem egy szívet tépő összeg, a polgárok biztonsága pedig mindennél fontosabb. Lenne. Ha nem ette volna be a Fidesz és az ő pártkatonái mindenhová magát. Pontosabban ha az a nagyon jellemző mentalitás nem fertőzte volna meg az ország legtöbb döntéshozóját a miniszterek elnökétől kezdve a polgármesterekig. De megfertőzte, vígan tenyészik, mint a penész.

Szentendre első embere, Verseghi-Nagy Miklós remekül képviseli az őt polgármesteri székhez segítő Fidesz-KDNP szellemiségét. Válaszolt a hozzá forduló polgárnak. Nem az volt a válasz, hogy de remek ötlet, a város lakóinak biztonsága igazán megér ennyit. Francot. A válasz ez volt:

ver

Hát nem gyönyörű? De. És most ide biggyesztem Verseghi úr életrajzának egy szeletkéjét:

onel

Gyönyörű gondolatok. Van benne minden. Hit, alázat, szolgálat, odafigyelés. És igaz is, odafigyelt a kezdeményezőre és nem sajnálta az időt arra, hogy találjon valami kínos adatot. Igaz ugyan, hogy Szentendre polgármestereként egyáltalán semmi köze nincs Leányfaluhoz, a kéréssel hozzá forduló polgár csak névrokona az adósok listáján szereplőnek, de amennyiben róla lenne szó, akkor is mi van? Azon kívül, hogy semmi. Mi köze a közlekedés biztonságának egy esetleges adótartozáshoz? Ha a kérelmet író polgárnak lenne adótartozása, akkor nyugodtan el lehet ütni a gyereket a zebrán?

Szánalmas kis történet ez, szót sem érdemelne, ha nem ez lenne a kormány politikája. De ez. Ha a pedagógusok jobb oktatási feltételeket keresnek, akkor azonnal jön valamelyik seggnyaló és kijelenti, hogy a pedagógusok szóvivőjének a nagyapjának a keresztlánya nyilas volt. Ha a diákok tüntetnek, akkor is találnak egy szülőt, testvért, nagyszülőt, szomszédot, aki valami módon mocskolható.

Soha nem szempont, hogy bármin is változtassanak úgy, hogy az az ország lakóinak jó legyen. Soha. És soha nem képesek értelmes választ adni, nem az adott témára reagálnak. Mindig személyében támadják azt, aki kritikát gyakorol, változást szeretne, vagy akár megvalósítható ötlettel áll elő.

Semmi másról nem szól az egész ország, mint a fideszes pártkatonák feneketlen pofátlanságáról. És arról, hogy itt bizony sem civil szervezet, sem bármilyen tömörülés, sem pedig mezei polgár nem nyithatja ki a száját. Mert akkor megfenyegetik, megalázzák, eltiporják. Erről szól maga a Fidesz: elfoglaltuk az országot, a miénk. Itt sem véleménye, sem kérése, sem ötlete nem lehet senkinek, mert az veszélyes. Hová is vezetne az, ha tűzoltók, tanárok, diákok, szülők, buszvezetők, ápolók, vagy egyszerű alattvalók mindenféle igényeket támasztanának a kormánnyal, vagy akár az önkormányzatokkal szemben? Még a végén rájönnének, hogy joguk van ehhez. Még rászoknának, hogy elvárásaik is lehetnek, nem csak a pénzt kell termelniük az urak fizetésének és úri életének biztosítására. Még a végén vérszemet kapna a jobbágyság és elkezdenének gondolkodni azon, hogy ez így bizony csak annak a néhány pártkatonának jó, akik felmásztak a biztonságos polcokra.

Így kell ezt. Csírájában eltaposni az önállóskodást. Ez egyáltalán nem szentendrei kuriózum. Mindenhol ez megy, az egész országban. Csak az nem látja, aki nem akarja.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.