Október 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Arra meg ki a fene gondolt, hogy azért nem lopott eddig, mert nem volt rá módja

Drága barátom, Viktor!

Tudom, hogy elfoglalt vagy, mert hamarosan megkoronáznak, de remélem, jut egy kis időd magadra is. Meg rám is. Képzeld, nagy változás van nálunk a faluban! Elzavartuk a polgármestert. A zavarást szó szerint értsd ám, mert úgy rohant, mint a kenguru. Igaz, kellett is neki, mert a Terike paradicsomkaróval kergette és aki ismeri Terikét, az tudja, hogy ő aztán nem viccel. A múltkor egyedül emelte meg a traktor utánfutóját, hogy a Sanyi ki tudja cserélni a defektes kereket. Ha nem sikerült volna, szerintem Terike simán felszántotta volna önerőből azt a másfél hektárt, ami még hátra volt aznapra. Traktor nélkül. Szóval érdemes futni előle, ha feldühödik. Márpedig most fel volt dühödve, de nem csak ő, az egész falu ideges lett.

Úgy volt, hogy amikor megválasztottuk polgármesternek ezt a mostanit, az előzőt megint csak el kellett zavarni, mert lopott, mint a szarka. A közösből. Ezt már meséltem neked, biztosan emlékszel rá. Ez a mostani olyan jó mulya ember, nem sok hasznát vettük amúgy másra, mert nem ért semmihez. Gondoltuk, ha nem fog lopni, már az is jó, akkor matasson el a hivatalban, nem sok vizet zavar. Legalább úgy érzi, valami fontos dolga van. Lopni csak nem fog, mert még sose csinált olyat. Meg hát mit lophatna el az ócska íróasztalon, meg a széken kívül, amin ücsörög? A közös pénzhez csak nem nyúl?

Arra meg ki a fene gondolt, hogy azért nem lopott eddig, mert nem volt rá módja. Na ugye? Szóval közfelkiáltással megbíztuk a polgármesterkedéssel aztán ment mindenki a dolgára, mégse silbakolhatunk ott álló nap fölötte. Nem is volt semmi baj egy darabig. Reggel ment szorgalmasan az irodájába, elmatatott estig, aztán meg ment haza. Havonta beszámolt a falugyűlésen – azt a kocsmában szoktuk tartani, hogy valami élvezet is legyen benne – hogy mit végzett addig.

Akkor kezdődtek a bajok – bár mi ezt csak utólag láttuk be -, amikor azzal állt elő, hogy az unokatestvérét oda venné titkárnőnek, mert egyedül nem boldogul az adminisztrálással. Mi meg úgy voltunk vele, hogy szegény Piroskának tényleg csak meg kell élni valamiből. Ő se ért semmihez – ez olyan családi hagyomány lehet náluk -, de jószándékú asszonyka, nem sok vizet fog zavarni. A fizetését meg majd lecsippentjük a falu költségvetéséből, nem olyan nagy ügy az. Igen ám, de aztán előkerült egy másik unokatestvér, az meg a postaládákat akarta lecserélni a faluban. Az már kezdett kicsit sok lenni, mert összesen egy postaládánk van, a Sári ura hozta külföldről és azt is csak azért hagytuk meg, mert beleköltözött egy cinkepár és minden évben ott költik ki a fiókáikat. Nem engedtük a postaládát, erre két hét se telt el, megint jött az unokatestvér, hogy akkor a lámpákat cserélné le az út mellett, mert ez sokat fogyaszt, az meg majd nem fog, amit ő hoz helyette. Addig-addig győzködött mindenkit – meg hát már volt a fejünkben is egy kicsi, mert harmadik órája falugyűltünk a kocsmában -, hogy belementünk.

Azt meg kell hagyni, nem hazudott a fickó. Tényleg nem fogyasztanak azóta sokat a lámpák, merthogy nem is égnek. Tök sötétben botorkálunk hazafelé minden este. Kérdeztük a polgit, hogy ezzel akkor mi lesz, de az csak széttárta a karját, hogy nem ő szerelt, hanem a rokona, de közben sajnos ők már összevesztek, azt se tudja, hol lakik a jómadár.

Ekkor már eléggé zúgolódott a falu, mert közben a polgi hol a saját, hol a Piroska fizetését emelte meg, merthogy sok a munka és meg kell fizetni a dolgozót. Hát azt meg is, de hogy ezek ketten mit dolgoztak, azt elképzelni se tudom. Éreztük mi, hogy valami nem stimmel, de akkor néztünk nagyot, amikor év végén elkezdte széthordani az ajándékcsomagokat. Ilyen csomagokat csinálunk minden évben egymásnak. Mindenkinek azt teszünk bele, ami hibádzik a portán. Tavaly mi például mákdarálót kaptunk, mert az asszony azért nyúzott, de sose volt érkezésem bemenni a városba hogy vegyek neki. A Juciék meg gumicsizmát kaptak, mert ha eső van, máshogy nem nagyon jutnak el az udvar végébe, aztán valamelyikük beletrappolt egy százas szögbe, léket kapott a járgány.

Szóval minden évben összeadunk egy kis pénzt, kihúzzuk a kalapból hogy ki kit ajándékoz meg és rá szoktuk bízni a polgira, hogy szerezze be a csomagba valót. Be is szerezte, be is csomagolta, szét is hordta. Csak mindenhol azt mondta, hogy ezt ő vette és reméli, majd rá fognak szavazni a választáson. Egyszóval a mi pénzünkön kampányolt saját magának.

Akkor telt be végleg a csupor, amikor a falugyűlésen számon kértük a dolgot, hogy már ő, meg a Piroska a legmódosabbak a faluban, mert úgy megemelték a saját fizetésüket, meg rákérdeztünk a sötét lámpákra és a karácsonyi ajándékokra, mert mégse kampányoljon már az asszony mákdarálójával, erre még neki állt feljebb. Először elvörösödött, de mint a paradicsom, úgy nézett ki a feje. Aztán ordítani kezdett, hogy mi hogy képzeljük, hogy őt elszámoltatjuk, amikor itt ő a főnök. Meg hogy mi őt megtámadtuk és vegyük tudomásul, hogy mostantól nem is tartozunk a faluhoz, szedjük a cuccunkat és takarodjunk innen.

Na, ekkor bőszült fel a Terike. Elsőre a hamutartót vágta a falhoz, de másodjára felmarkolta a paradicsomkarót, amit a Tivadar farigcsált falugyűlés alatt, hogy ne hiába töltse az idejét. Még jó, hogy nem a kisbaltát kapta fel Terike, mert ha azzal tarkón suhintja a dicsőséges volt polgármesterünket – mert hirtelen le is váltottuk közös akarattal – az már nem nagyon futkározott volna sehova. Így megúszta egy lábtöréssel, az is csak azért lett, mert nem látta a kátyút, ugyanis nem működött a lámpa. Igaz, kapott pár pofont is, de attól semmije nem tört el, a monokli meg felszívódik pár hét alatt.

Úgyhogy most nincs polgármesterünk, de majd találunk magunknak egy másikat. Ma lesz a választás, úgyhogy lassan el is köszönök, mert előtte még meg kell éleznem a kapát. Hogy jól fogjon, ha szükség lesz rá. Márpedig szükség lesz, mert mindjárt itt a tavasz.

Te jól vagy, egykomám? Igazán adhatnál magadról hírt néha. Tudod, én mindig itt vagyok mögötted. A kapával.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.