December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Komolyan fontolgatom, hogy feladom azt a kurva hétezer forintot, ami az első, tisztességes munkával összekuporgatott millióhoz hiányzik

Vonaton utazott Bécsbe a miniszterelnök.

Visszafogott volt, nem a felcsúti kicsike pályáját hosszabbíttatta meg, egyelőre: sima vonaton, egyszerűn ment, mint egy faék. Tisztára sajnos, hogy nem volt rajta pőrekocsi vagy marhavagon, de még csak egy nyomorult harmadosztályú kocsi se – nemzetközi viszonylatban a roppant módon korszerűsített Magyar Nemzeti Állami Vasutak többnyire nem akaszt fel ilyesmiket: de szemernyi kétségem sincs, ha adódott volna valami kicsivel is ócskább, mint az az egészen tűrhetően párnázott kupé, amiben végül utazott a kancellári vizitre, azt választja.

Ő már csak ilyen: zsigerből putritán. Mint te vagy én. Vagy a Kádár János. Kivillamosozik a Keletibe, kiállja szépen a sort a pénztárig, megveszi a jegyet, aztán panyókára veti hűséges hátizsákját, amiben a mindennapi harcokhoz szükséges alapfelszerelése van, törülköző, cserezokni, szájspray, no meg egy kis zsírszalonna, vereshagyma (keserű magába’), Napóleon emlékiratai, zsebkiadásban, és a szájharmonika. Ha netán úgy jönne ki.

A négyfős kupéban négyen ülnek: a nép egyszerű fián kívül egyikük alighanem Kaminsky Fanni, az elnök facebook-felelőse lehet, a másik, bár nem mutatják, legyen mondjuk Hajdu János fővezérőrnagy, a TEK ura, csak kell valami magas rangú főnök a többi kupéban szorongó öltönyös ármádiának, a harmadik pedig, ki más lenne, Háti Jacques: akinek persze szintén váltottak egy jegyet, amint az kiderül az egyik tréfás kisvideóból, ami az úton forgatódik. Haverom a kalauz. Bécsig megyek… ha elvisznek… jaj, hahotáljunk együtt, szívből, kedves hölgyeim és uraim, a facebook-bejegyzés alatti első kommentben egy kedves hölgy kedves kötelességének érzi sietősen rögzíteni, hogy egy országnak sincs ilyen jó fej miniszterelnöke. Nos hát… ezzel nem is vitatkoznék. A foglalkozás elérte célját, ügyes munka, Fanni: ott a fan, ni, már persze csak hogy tartsuk a hangulat toronymagas színvonalát. Ha elviszik őt Bécsig… érted… hát… szakadok… No, ha kinevettük magukat és mindenki mást, akinek van szerencséje ebben a konstans kabaréban élni életvitelszerűen, már folytathatjuk is.

Mert azért ne boruljon fel a rend: vérzivataros időket írunk, harc harc hátán, annak hát muszáj lenni, akárki meglássa: itt nem csak az van, hogy a zeccerű kisember, mint te meg én, önmagának jegyet vesz, nyilván akkurátusan kibogarászva néhány bankót a bukszából, de még szépen túl is teljesíti a tervet – a zsáknak is megelőlegez egy zsugát, nehogy megszólja már valaki (már ha utazna még valaki a sterilre ürített, gondosan átvizsgált szerelvényen), hogy potyáztatja a poggyászt. Remélem amúgy, népszokás lesz belőle, fokozott esetben meg egy büszke törvény kötelez majd rá mindannyiunkat, ha mondjuk fogadnak a srácok egy üveg Dom Perignon-ba, ki meri megcsinálni… Négyéves korig, hat kilóig, 40×60 centisig persze ölbe ültethető lesz a csomag, elvégre ez a csalánok éve…

Na… de nem is erről akartam beszélni. Hanem arról, hogy vonattal megy a kancellári tárgyalásra ez a mi jó Orbán Viktorunk, csuhajja. Igaz, mire a bécsi főpályaudvarra ér, már vagy másfél órája várja kedvenc kisbusza, és a hozzá tartozó huszonnégy páncélozott Q7 – ezek kék lámpával szépen levágtattak egy óra tíz perc alatt a pályán kis pénzért, de ne legyünk már ennyire szarrágók, tényleg. Tartsuk inkább azt szem előtt, hogy a szóban forgó államférfi két jegyet is vásárolt: miközben a tavalyi évben mindösszesen 251 ezer forinttal sikerült növelnie megtakarításait. (Havasi Bertalan ajtófőnök szíves hozzáfűzése, hogy aki mást állít, hazudik: én tehát ezt állítom. 251 ezer forintot sikerült összekaparni nagy nehezen – úgy jön ez ki, hogy tizenegy hónapban 21 ezer forintot rakott félre, decemberben viszont csak húszat sikerült, mert akkor kellett megvenni a karácsonyi ebédhez valót, és a ponty áfája még nem csökkent akkor drámaian… Berci, jó lesz így???)

Komolyan fontolgatom, hogy feladom azt a kurva hétezer forintot, ami az első, tisztességes munkával összekuporgatott millióhoz hiányzik – 55 vagy hány évesen hadd jöjjön már össze ennek a jó fej miniszterelnöknek, ennyit csak megérdemel már azért, hogy egy országot… ó, mit egy országot… egy kontinenst… ó, mit egy kontinenst, lényegében az egész világot védelmezi, önfeláldozóan. Érthető, ha szegénynek nincs ideje rámoccanni a lóvéra. Elküldöm én azt a hét rugót, majd lesz valahogy. Mondjuk kifizettek egy csomó adósságot is, azt is olvastam, de még így is van a családi házukon 4 783 328 forint hitel. Csak remélem, hogy legalább a turai Schossberger-kastély tehermentes már, nem is beszélve a lepukkant bodajki és a seregélyesi viskókról, vagy a hatvanpusztai birtokközpontról – Tokaj alighanem rendben van, az elég régen volt.

Tudom, az ember, aki még soha nem hazudott, nyilván sietne indulatosan elmondani, hazudok, hiszen egyik milliárdos ingatlan sem az övé. Oppardony: én kérek ez úton is elnézést. Hogyan is nézhettem ki ebből a végtelenül egyszerű, igényeit tekintve igazi minimalista államférfiból, hogy képes lenne bármilyen összeg arcátlan ellopására. Hiszen egy Várból valók vagyunk, mi és ő. Remélem, készen van már az átalakítás – ami talán még ezermilliárdba se fog kerülni, mármint lopással: de mindenki nyugodjon meg, az egész csak azért szükséges, hogy minden olyan legyen, mint Hauszmann Alajos idején volt, azt hiszem, értelmes állampolgárok vagyunk, felesleges magyarázgatnom, miért is válik ez (is) nemzetünk (bocsánat: Nemzetünk) javára. Ahány hauszmann, annyi szopás – de ne legyünk bulgárisak, hiszen az a gyönyörű látvány meg minden mindannyiunké lesz, ha egyszer készen lesz végre. Ahogy L. Simon László mondta annak idején közérthetően: „Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.” Magyarul közkincs, csak mondjuk olyan, ami egy emberé, na. De milyen emberé!!! És a koronázás szerintem már ott kell legyen, abból nem kéne engedni.

Ja, és akkor jöjjön az ígért sztori az indiai kultúrattaséval a végére, bekopizom egy korábbi dolgozatból, ha nem bánjátok: Ha jól emlékszem, 2000-ben voltunk lent a MaNcs képviseletében Nyulasi harcostársammal Röszkén, ahol egy kiváló polgártársunk, bizonyos Almásy István volt kedves megalapítani barackos kertjében a Gandhia nevű miniállamot, itt és most nem tudok belemenni a részletekbe, a lényeg, hogy India fontosnak érezte, hogy képviseltesse magát az aktuson – a nagykövet asszony épp Horvátországban tárgyalt, beállított hát a kulturális attasé, Mr. Ravi Shankar (nem, nem az), egy fantasztikus ember, egy szál magában. Könyörgöm, kérdezzétek meg, mivel jött Budapestről Röszkére… jó, értem a kérdést, megválaszolom: a 7.20-as gyorsvonattal jött Szegedig, oda kiszaladt érte Gandhia ura kocsival. És amikor vége lett a ceremóniának, az attasé bekéredzkedett a bordó CX-em (amely így időlegesen Indiává vált, imádkoztam, hogy megállítson egy rendőr) első ülésére, elhoztuk Dunaújvárosba, majd a Dózsánál felraktuk a következő buszra. Csak úgy eszembe jutott.  Ja. Csak úgy.

Boda András

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.