December 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Szemét

Van, aki vonatjegyet vesz a retkes hátizsákjának – közpénzből, mert mi másból -, van, aki kolbászt zabálva akarja megmutatni a rajongóinak: lám csak, egy vagyok közületek! Olyan vagyok, mint bárki, a szomszédotok. Olyan vagyok, mint ti.

Pedig nem, nem olyan. Romlott, beteg, embertelen. Mint az ország, amit megálmodott és amilyenné tette.

Jönnek a mosolygós képek azokról az emberekről, akikre ennek az országnak a boldogulása van bízva. Ott vigyorog Balog Zoltán is, a betanított esztergályosból lett egyházi ember. És Lázár János, aki úgy hiszi, ki is mondta, majd letagadta: mindenki annyit ér, amije van. A közmunkás csak azért nem megy lopni, mert elfárad a nap végére.

A sajtó hiába tárja fel sorra a förtelmeket, az ország fele nem olvas, aki olvas, sokszor az sem érti. Vagy nem hiszi el. Vagy érti is, hiszi is, tudja is, de közömbös marad. Hiszen mit tehetne ő? Semmit. Jól van ez így, ahogy van. Addig jól van, ameddig ő nem zuhan a szakadékba, ameddig nem ő üvölt a fájdalomtól és nem kap segítséget, ameddig nem ő marad magára. Véglegesen és reménytelenül.

Tegnap még hír volt a kórház sürgősségi osztályán haldokló ember, aki hiába remélt segítséget, nem kapott. Tegnap még beszéltünk róla. Tegnap még felháborodtunk, vagy néztünk értetlenül, amikor elhangzottak a vádak: rohadék sorosbérencek, hazudtok! Nem volt hazugság tegnap sem, nem az ma sem. Ma már tudjuk: hivatalosan senki nem hibázott. Nincs felelős. Minden jól van úgy, ahogy van.

Ma a Dóri Ház kavar talán hullámokat és még holnap, aztán lecseng az is. De ma talán még felkapjuk a fejünket, hogy haldoklik a gyermek hospice alapítvány. Tudjuk régen, tudtuk eddig is. Mert nekik nem jár a közpénzből. A gyermekek életvégi ellátása nem ér annyit ennek az átkozott kormánynak, hogy arra áldozzanak az adóforintokból. Balog emberminiszter a személyes keretéből évente kiutal valamennyit és ez így rendben is van. A jó emberek tiszta lelkiismeretével fekszik le minden este. Közben a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek számára nem marad más, legfeljebb valamelyik kórház elfekvője. A túlterhelt orvosokkal és nővérekkel, rosszabb esetben tetvekkel, ágyi poloskákkal, fertőzésekkel, mosatlan ágyneművel.

A fűtött gyepes stadionok árnyékában egyetlen, utolsó lakója van még a Dóri Háznak.

A civil társadalom utolsó erőfeszítéseit láthatjuk. Jó ideje azt látjuk. A kevésből, az egyre kevesebből ad az, aki még adhat. A többiek – mennyire sokan – annyi fáradságot sem vesznek, hogy rendelkezzenek az adójuk egy százalékáról. A Dóri Ház, ahogy a legtöbb jótékonysági szervezet, vagy akár állatmenhely, elveszítette a bevételei egynegyedét. Csupán azért, mert ezentúl a NAV csinálja meg a bevallást és az annyira kurvára kényelmes, annyira jó, hogy már azt a pár percet senki sem szánja rá arra a plusz műveletre. Ami a túlélést jelenthetné sok olyan szervezetnek, ahová végső kétségbeesésében fordul csak az ember. De hiába. Ők sem fognak tudni segíteni többé.

Az egy százalék – amiből életeket lehetne menteni – az államra száll. Majd lesz belőle még egy sor szék a stadionban, fényes kereszt a templom tornyán, kampányidőszakban szétosztott krumpli, gyűlölni tanító plakát, vagy még egy vonatjegy egy másik hátizsáknak.

A kormány majd megnyugtat mindenkit. Majd ők gondoskodnak rólunk, nem maradnak magukra a gyógyíthatatlan betegséggel élő, vagy haldokló gyermekek. Majd a kormány létrehoz ilyen intézményeket, mert jól hangzik, mert lehet döngetni a mellet, mert majd Balog ott vigyoroghat minden felszerelt új kilincs átadásánál. Majd kinevezik vezetőnek valamelyik hűséges katonájukat, beszállítónak jó lesz a bevált stróman. Majd belekerül a működtetése hússzor annyiba, amennyiből a Dóri Ház működött, de kevesebb jut a gyerekekre, mert kell a jó fizetés az oda ejtőernyőzött elvtársaknak, kell a pénz a baráti tanácsadó cégnek, a pályázatíró haveroknak, a tripla áron dolgozó beszállítónak.

Mi pedig majd bólogatunk, ahogy eddig is. Mert hát nekünk jó volt az önkormányzatiság szétverése, az iskolák, önkormányzatok, kórházak központosítása, mert azóta mennyivel jobb az oktatás, az egészségügy. Ugye? Jó az nekünk, ha néhány gazember kaparintja meg az ország vagyonának jelentős részét, ha a gyerekeink a pártakaratnak megfelelően imádkozni lőni és ellenvetés nélkül engedelmeskedni tanulnak. Jó az nekünk, ha az a néhány gazember szétveri a civil társadalom maradékát, ha leszoktatnak minket az önállóságról. Majd ők cserébe gondoskodnak a rólunk, ha megbetegszünk, megrokkanunk, megöregszünk, ha haldoklunk. Ugye?

A hospice alapítvány oldalán találtam valamit. Valamit, ami talán jellemzőbb, érthetőbb, mint egy sok kötetes szociológiai tanulmány. Miközben már nincs pénzük semmire, az áramot csak azért nem kapcsolja ki a szolgáltató, mert az utolsó lakójuk lélegeztetőgépre szorul, a fűtést hamarosan ki fogják kapcsolni, rendeltek egy konténert, hogy legalább ne mocsokban… A konténert egyetlen éjszaka alatt telehordták szeméttel és építési törmelékkel és egyéb szeméttel a környék lakói.

Ha le kellene írni pár szóban ennek az országnak a mentális állapotát, nem találnánk jobb példát. A túlélésért küzdő alapítvány utolsó fillérein rendel egy konténert, a szomszédság pedig telehordja. Egyetlen éjszaka alatt. Mert élelmes. Mert talpraesett. Mert igazi magyar virtus ez. Mert sötét volt, úgysem látta senki. És akkor sem ég le a pofájáról a bőr, amikor megvirrad. Mert letagadja. Önmaga előtt is. Mert becsapja önmagát is. Mert jobb azt hinni, hogy így a tökéletes, hogy rendben van a kórházi folyosón fájdalomtól üvöltő ember, rendben van a Dóri Ház haldoklása, rendben van rüh, a tetű, az ellátás nélkül szenvedők, az éhezők, minden rendben van. Ez mind nem igaz, csak kitaláció, rágalom, támadás, de ha igaz is, Afrikában többen éheznek.

Rendben van az ingyen ebédért kígyózó végtelen sor, az öngyilkosságba menekült rokkant. Az sem igaz. Semmi sem. Csak az épülő-szépülő ország az igaz. És Orbán puritán igénytelensége. És Balog kenetteljes vigyora. Ez a valóság. Meg a konténer. Az a kurva konténer, amit éjjel telehordott a mocskával tudva, hogy reggel le fogja tagadni.

Most egyel több mocsok van, amit le kell majd tagadni. Le is fogják.

Le fogják.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.