NEHAZUGGY

És azok a megszégyenült bocsánatkérés helyett pofátlanul az arcunkba röhögnek

Forgács Erzsébet | 2018. Január 27, Szombat | 15:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha egy közösséget kirabolnak, egy részének elveszik az anyagi javait azért, hogy azt egymás között szétosszák, a közösség kiszolgáltatott tagjait földönfutóvá teszik, az szörnyű dolog. Ha azonban egy közösség erkölcsi tartását pusztítják el tudatosan és célzottan, az tragédia. Ha mindezt, sőt mindkét bűncselekményt azok követik el, akiknek a közösséget anyagilag gyarapítani, erkölcsileg pedig fejleszteni kellene, akkor ezek az emberek nem egyszerű bűnözők, hanem árulók.

A hatalommal való visszaélés nem bocsánatos bűn és nem apró csínytevés.

Ha egy kormányon lévő párt, annak tagjai egymás ellen uszítják az ország polgárait, akkor azok az emberek nem politikusok, hanem bűnözők.Egy kormány feladata nem a hatalom mindenáron való megtartása, hanem az ország anyagi és erkölcsi vagyonának gyarapítása. Nekik minden egyes polgár érdekében kell dolgozniuk, nem csak azok érdekében, akik rájuk szavaztak. Ha nem így tesznek, hanem tudatosan hergelik a saját híveiket azok ellen, akik máshogyan gondolkodnak, akkor méltatlanok a posztjukra.

Amikor valaki elvállal és elnyer egy vezető posztot – legyen az államtitkár, polgármester, parlamenti képviselő, miniszter, miniszterelnök – akkor olyan hatalomra tesz szert, amivel nem élhet vissza.

Amikor ezek az emberek vállalják, hogy a magyar átlagbérnél jóval magasabb fizetésért, egyéb juttatásokért az ország érdekében fog dolgozni, akkor azt is vállalják, hogy nem a saját gyarapodásukra fordítják a megszerzett információkat. A családjuk, rokonságuk nevében is vállalják. Ez olyan áldozat, amit meg kell hoznia mindenkinek, aki miniszterként, miniszterelnökként, jegybankelnökként, legfőbb ügyészként vagy egyéb magas funkcióban akar dolgozni.

Egy ilyen beosztásban dolgozó emberrel szemben elvárás, hogy erkölcsileg feddhetetlen legyen, anyagilag elszámoltatható legyen. Ő is, a hozzátartozói is. Ez a minimum. De mi ezt elfelejtettük, vagy elfogadtuk, hogy rendben van, ha egy miniszter ismeretlen forrásból sokkal többet költ, mint amennyit a fizetése megengedne, ha a rokonsága közpénzekhez fér hozzá, ha az ismeretlen forrásból vásárolt vagyonát a kiskorú gyereke, felesége, szomszédja nevére íratja, ha az anyja nevén jut hozzá állami támogatáshoz.

Természetesnek vesszük és csak lesünk, amikor valaki rá mer kérdezni a korrupt gazembereknél a családi tollasodásra és azok a megszégyenült bocsánatkérés helyett pofátlanul az arcunkba röhögnek.

Fel sem tűnik, de nem is tartjuk felháborítónak, ha ezek az emberek bizonyíthatóan hazudnak. Újra és újra.

Azon sem szalad össze a szemöldökünk, ha ugyanezek a bűnözők a nevükre és rokonságuk nevére íratják a fél országot és az sem felháborító nekünk, ha azok, akik reggeltől estig a magyarságukra és kereszténységükre büszkén üvöltöznek, hihetetlen tempóban veszik fel a külföldi hiteleket úgy, hogy abból csak ők és csak külföldi partnereik profitálnak, a magyar lakosság nem. Úgy, hogy a beruházásokban csak a külföldi munkavállalók és néhány kormányközeli vállalkozó fog munkához és bevételhez jutni, a magyar vállalkozók elsöprő többsége nem. De a hiteleket és azok kamatait a magyar lakosság fogja visszafizetni.

Nem érezzük vérlázítónak azt sem, hogy a társadalom pénzével gazdálkodó, a magyar emberek boldogulásáért felelős emberek a befizetett adóinkat nem az ország javára fordítják, hanem külföldön élő, ott dolgozó, ott adót fizető, egy másik ország gazdaságát gyarapító vállalkozói rétegnek, pártnak szórja az ölébe. És az sem tűnik becstelen dolognak, ha – miközben az országban számtalan idős ember nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot sem, a 100 ezer forint alatti nyugdíjak száma jelentős, munkaképtelen emberektől vonták meg az ellátást – több tízezer, zömében Ukrajnában élő embernek fizetünk nyugdíjat úgy, hogy ők a magyar költségvetésbe soha nem fizettek be egy fillért sem.

Reggelig lehetne sorolni azokat a dolgokat, amikért egy normális erkölcsi állapotban lévő társadalom a politikusait elzavarná a véreres francba, nálunk pedig beépült a mindennapokba, bele simul a napi rutinba. Márpedig ha a politikusainktól nem várjuk el a becsületnek legalább a látszatát, akkor önmagunktól még annyit sem fogunk elvárni.

Rohad az ország és mi tétlenül nézzük. Észre sem vesszük. Ezt nehezebb lesz jóvátenni, mint bármi mást. Ha jóvá lehet tenni egyáltalán.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!