December 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A Fidesznek buknia kell, ez egyértelmű. De nem mindegy, milyen áron

Belegondolt már valaki, hogy mi lesz itt, ha bukik a Fidesz? Már többször próbáltam jelezni, hogy az országot egy hosszú távú stratégia lenne csak képes megmenteni az összeomlástól, pláne ezután a nyolc éves ámokfutás után, amit a bonsai-Napóleon és lelkes csapata rendezett. Sajnos az a nyomasztó fejlemény van kibontakozóban, hogy megint nem lát tovább a nemzet „a holnap talán el se jön soha” effektusnál.

Merthogy. Tegyük fel, hogy a legjobb forgatókönyv érvényesül. Mindenki összefog mindenkivel, Jobbiktól a Momentumig (igen, még az LMP, az MSZP, az Együtt és a DK is). Minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki indul, azaz egy ellenzéki egy fideszes ellenében, és sikerül „megverni” a Fideszt: lenyomni őket 40%-os mandátumszám alá. No de, mi lesz most? Egyetlen pártnak se lesz akkora többsége a parlamentben, amivel kormányt tudna alakítani. Ha csak nem akarjuk, hogy a Bajszos Szar megint az Egyélőistent jelölje kormányfőnek (felhívnám mindenki figyelmét a tényre, hogy csupán országgyűlési képviselőket és NEM miniszterelnököt választunk négy évente! – sokaknál még ennek az abszolválása is probléma), akkor bezony olyan jön, ami még nem volt: koalíciós kormányzás.

Csakhogy szeretett hazánkban ennek nincs semmiféle hagyománya. Az utolsó ilyen az amúgy méltán rossz emlékű MSZP-SZDSZ formáció volt (remélem, a Fidesz-KDNP-t senki nem tekinti valódi koalíciónak, kivéve persze, ha a csicskáztatást is egyenlő felek szövetségének tartjuk…). Ami meg tudjuk, hogy sikerült: farok csóválta a kutyát, vagy legalább is próbálta. Csakhogy míg ennél (és a regnáló hatalomnál is) arról volt szó, hogy egy baromi erős pártnak volt szüksége egyetlen, nálánál kisebb pártra, hogy éppen meglegyen az áhított többség (vagy a kétharmad), addig a Fidesz-uralom bukása esetén arról van szó, hogy féltucat, 5-20%-os pártnak kell közösen kormányt alakítania ahhoz, hogy a Fideszt ellenzékben tarthassák.

És itt ugrik a majom a pöcegödörbe: van-e valakinek bármiféle sejtése arról, hogy ezek a pártok, akik jelenleg még csak arra sem hajlandók, hogy a Fidesz leváltásáért minimális gesztusokat tegyenek egymásnak (és a társadalomnak, de az ugye senkit se érdekel), hogyan fognak közösen kormányozni? Hogyan fognak megegyezni a minisztériumok elosztásáról, az államtitkári helyekről, a bizottsági tagok személyéről? És akkor még nem beszéltünk a pártok hátországáról: a gazdasági holdudvarokról, amelyeknek a tagjai nem kevés pénzt öltek a pártjukba, és szeretnék gazdasági előnyökre váltani a befektetésüket – kormányra kerülés esetén a koalícióban még az ő érdekeiket is érvényesíteni kell a pártoknak.

Persze, le lehet hurrogni, hogy, „jaj, mindegy milyen áron vagy hogyan, de váltsuk le a Fideszt, aztán ráérünk ezzel foglalkozni.” Igen? Tényleg? Hű, de ismerős. Mintha ugyanez lett volna a fáma nyolc évvel ezelőtt is. Mindegy milyen áron, csak bukjon a hazaáruló MSZP – bukott is, az Egyélőisten és a banda meg benyújtotta a számlát. De túl a közhelyeken: igenis rettentően fontos, hogy a magyar emberek végre elkezdjenek komolyan gondolkodni az országuk jövőjéről. Ezt a rombolást, pusztítást, amit gazdaságilag, társadalmilag és szellemileg ez a kormányzat itt művelt, nem lehet pillanatnyi érdekek szerinti döntésekkel helyrehozni.

Persze, a Fidesznek buknia kell, ez egyértelmű. De nem mindegy, milyen áron, hogy mi következik a leváltásából. Mert ha ebből a bukásból egy új NER vagy feneketlen káosz keletkezik, akkor sajnos igazzá válik ez a mondás:

„Egyetlen dolog rosszabb annál, ha megint nyer a Fidesz. Ha megbukik.”

Tisztelettel,

Pájer Csaba

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.