Augusztus 16,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A bögre visszavonhatatlanul szilánkjaira tört

Bőkezűen szórjuk, mert azt gondoljuk, korlátlanul rendelkezésünkre áll. Vagy kuporgatjuk, mert úgy hisszük, több marad nekünk, hogy össze tudjuk gyűjteni, mint mókus a makkot. Sajnáljuk mástól, mert talán ha neki kevesebb lesz, akkor nekünk több jut.

Nem lehet összegyűjteni, nem lehet eltenni későbbre, nem lehet összeharácsolni. De odaadni lehet úgy, hogy nekünk se marad kevesebb. És elrabolni másoktól lehet úgy, hogy nekünk se lesz több.

Amikor segítesz valakin, ebből adsz. A darab kenyér, a pár szem krumpli: idő. Perceket, vagy órákat, olykor napokat, heteket adsz a másiknak, amikor nem az üvöltő nincsre kell gondolnia. Időt adsz, hogy megtalálhassa a kiutat a labirintusból, ahová maga tévedt be, vagy valaki más belökte.

Amikor megfogod a gyerek kezét, időt adsz neki, hogy megtanulhasson járni. Időt kérsz, amikor nem akarod elengedni azt, aki fontos neked és időért könyörögsz akkor, amikor menned kell, de még dolgod lenne.

Időt rabol tőled az, aki azt hazudja, holnap majd jobb lesz, ma ne tegyél semmit, mert nincs értelme. Időt pazarolsz akkor, amikor a holnapot várod, amikor azt gondolod, akkor is elég lesz cselekedni. Időt dobsz ki akkor, amikor úgy hiszed, ráérsz, nem olyan fontos ez a pillanat, nem neked kell cselekedned, mert majd a másik megteszi és talán majd te is megteszed. Holnap.

Időt veszítesz és soha, soha nem kapod vissza. Nem tudod visszavenni a múltból és nem kaphatsz előleget a jövőből. Sem pénzért, sem szép szóért, sem magas pozícióért. Senkinek nincs annyi hatalma, hogy időt adjon neked, sem annyi, hogy önmagának szerezzen.

Azok a pillanatok, amiket kiengedtél a kezedből, elvesztek örökre. A percek, órák, napok, évek, melyeket odaadtál, mert azt mondták, majd később, máskor jobb lesz, majd visszakapod kamatostul, vagy visszakapják a gyermekeid, unokáid, mert majd a gyerekednek is jobb lesz, az unokádnak is jobb lesz, azok a percek, órák, napok és évek elpusztultak, eltűntek, megsemmisültek.

Az a baj az idővel, hogy mindig csak egyetlen darabkáját birtokolhatjuk egyszerre. És abban az egy szeletében a létünknek kell meghoznunk a döntéseinket. Nincs haladék. Nem lehet korrigálni. Ha ott és akkor nem nyújtjuk ki a kezünket azért, hogy a másik meg tudjon kapaszkodni, akkor már mindegy, hogy egy év, vagy egy perc múlva nyújtjuk ki. A másik már elesett.

Ha nem kapjuk el zuhanás közben a nagyitól örökölt nefelejcses bögrét, egy perc múlva már hiába akarnánk elkapni. A bögre visszavonhatatlanul szilánkjaira tört. Nem lehet összeragasztani. Nem lehet visszacsinálni azt, ami megtörtént.

És van, amikor úgy hisszük, az a bizonyos perc másra kell. Süt a nap, inkább majd holnap döntenénk az ország jövőjéről. Most sétálnánk, tévéznénk, moziba mennénk. Mások majd megoldják, nem a mi dolgunk, másra kell az az idő. És arra nem gondolunk, hogy nincsenek mások, csak mi vagyunk. Mert mások meg úgy gondolják, hogy majd mi megoldjuk. Majd mi időben kinyújtjuk a kezünket, hogy ne essen el az, aki megbotlott, majd mi elkapjuk időben a nefelejcses bögrét. Aztán közösen nézzük az elesettet, aki összezúzta magát és nézzük a porcelán cserepeket. És egymást okoljuk. Pedig nem kellene. Mi vagyunk a hibásak. Egyenként. Mindannyian.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.