Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Végtelenül örülök Rétvári Bence lelkesedésének

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud minden fiatal számára nyújtani – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a 18. Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján, csütörtökön Budapesten.

Rétvári Bence kifejtette: a diplomás munkanélküliség a fiatalok körében lényegében megszűnt, jobbak az elhelyezkedési lehetőségek mint 5 vagy 10 éve, és a bérek is egyre magasabbak, 2013 óta folyamatosan nőnek. 
Hozzátette: Magyarországon a frissen végzettek foglalkoztatási rátája 90,5 százalékos, míg az unióban 82,8 százalék. Jobban megéri tanulni és jobban megéri dolgozni Magyarországon – összegzett, és az egyetemi, főiskolai képzések mellett a duális képzési lehetőségekre is felhívta a figyelmet. 
 Az államtitkár kitért a fiatalokat segítő kormányzati intézkedésekre. Többek között kiemelte, hogy megtérítik az első, sikeres nyelvvizsga árát és a KRESZ-vizsga díját. Harmadik éve egyfajta felvételi rezsicsökkentésként ingyenes az első három helyre történő jelentkezés, ami mintegy 1 milliárd forintot hagyott a fiatalok és a családok zsebében – közölte Rétvári Bence, aki azt mondta: bíznak benne, ez is szélesebbre tárja a felsőoktatás kapuit a fiatalok előtt. 
Előnyként említette, hogy a Diákhitel 1 keretét jelentősen növelte a kormány, a Diákhitel 2 – amit a képzés közvetlen költségeire lehet fordítani – pedig kamatmentes lett, s ha valaki 3 gyermeket vállal, az állam lényegében kifizeti a tanítás költségeit. (MTI)

Először is puszikálom Rétvári Bencét. Végtelenül örülök az ő örömének és lelkesedésének, de komolyan. Azt sajnálatosan elfelejtette megemlíteni a kereszténydemokrata politikus, hogy az a csodálatos perspektíva, amit ő lát a szemével, leginkább a NER-kompatibilis ifjakra igaz. Ez nekik igen jó hír, ha azonban a fidelitasos ifjú reménységekre, az ő hihetetlen erkölcsi és szellemi teljesítményükre gondolok, elkezdek csomagolni, még mielőtt nem késő elhúzni innen a csíkot.

Ahogy ezt nagyon sok fiatal – köztük rengeteg diplomás – meg is tette az elmúlt években. Ráadásul folyamatosan csökken a friss diplomások száma. Akkor is, ha a kormány ezt ügyesen kommunikálja, mert az új képzési rendszerben az alapképzés és a mesterképzés is ad diplomát. Ameddig a régi rendszerben az egyetem elvégzésével egy diploma volt megszerezhető, az új rendszerben kettő – az alapdiploma és a mesterdiploma -, úgyhogy a kormány ügyesen összeadja a két diplomát, holott az nem két fiatal egy-egy diplomája, hanem az új rendszerből adódó duplázódás. Itt egy részletes cikk erről a hókuszpókuszról. A valóságban mintegy 20 százalékkal csökkent a diplomát szerzők száma.

Ami ennél is tragikusabb, az a felvi.hu statisztikáiból jól látható.

2010-ben a szeptemberi felvételi adatok:

2010

Ugyanezek az adatok 2017-ben:

2017

Kiemeltem Nógrád megyét. Remekül látszik, hogy hogyan szakad le a térség az egyébként is pocsék országos adatokhoz képest is. A sokkal kevesebb jelentkezőből arányaiban egyre kevesebb esélye van bejutni egy fiatalnak a felsőoktatásba. Már odáig eljutni is sokkal nehezebb. Ha gazdaságilag leszakadó térségről, elszegényedő családokról beszélünk, akkor pedig szinte kilátástalan, hiszen egy létminimum környékén élő család nem tudja finanszírozni a gyermek további oktatását.

Ugyanis – annak ellenére, hogy a Fidesz utcára vitte a néhány ezer forintos tandíj ellen az embereket és diadalmasan győztek – szemeszterenként 230-380 ezer forint az az összeg, amit nem-tandíjként be kell fizetni. Ez évente több, mint félmillió forint teher és akkor még nem evett, nem lakott, nem utazott, nem fűtött, nem vett jegyzeteket a fiatal. A diákhitel nagyszerű dolog. Igaz, hogy távolról sem elég a költségekre, de legalább sok milliós adósság halmozódik fel a diploma megszerzéséig. Ha sikerült lediplomázni, akkor se lehet fellélegezni – persze vannak kiemelt szakmák – mert amennyiben normálisabb fizetést szeretne egy fiatal, akkor valamelyik nagyobb városba (lehetőleg Budapestre) kell költöznie, ahol a megélhetés máris elviszi a fizetése jelentős részét. Megélni még talán lehet, de családot, jövőt tervezni nem igazán.

Érdemes lenne a szakadatlan hazudozás helyett szembenézni a valósággal és javítani a helyzeten, ellenkező esetben hamarosan azzal henceghet a kormány, hogy 200 százalékos a diplomás munkavállalók foglalkoztatottsági aránya, mert mind a tizenkét diplomás két munkahelyen dolgozik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.