December 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Valóban nem dzsentrik ezek, hanem egy félfeudális rendszer agyalágyult, de annál pénzéhesebb tartóoszlopai

Van itt ez a jelentéktelen politikai bulvárszürreál legokosabb Kósa Lajos és az ő édesanyukája körül. Ami persze gumicsont a maga módján, mert ebben az országban valahogy minden gumicsont. Konkrétan minden, ami a közpénzzel való pettingeléssel kezdődő közösülést illeti – ha szabad ilyen vulgármocsári stílusban megnyilvánulnom. Ha nem, akkor is. Végső soron ki nem szar le egy, vagy több tíz- és száz milliókban mérhető közpénz-tételt, midőn a módszeresen elharácsolt százmilliárdok súlya alatt sem rebbennek a szemek évek óta.

Szóval: gumicsont. Hogy egy 82 éves nyugdíjas óvónő, vagy ápolónő, de lehetne felőlem bíró, vagy operaénekes is, egyszer csak 120 millió forintnyi vissza nem térítendő uniós támogatással kerül (dokumentálhatóan) közeli kapcsolatba. De miért is ne történhetne ilyen egy egészséges országban? Hát ez az. Hogy egészséges országokban akár történhetne is. Ám itt, a kevésbé egészséges sarkában a földnek ezekről a 82 éves, kiemelkedő tehetségű és üzleti érzékkel megáldott nyugdíjasokról és nem 82 éves nem nyugdíjasokról kivétel nélkül kiderül, hogy mind egyik, másik, vagy harmadik agilis politikusnak a pereputtyából valók.

Ilyen példának okáért és a véletlenek kedvéért idősebb Kósa Lajosné Bacskó Katalin is, aki hihetetlen rá- és beleérzéssel vásárolta fel két éve egy cég többségi tulajdonát, amely cég elődje egy, a Kósa családdal rokon família tulajdonát képezte és felszámolás alatt állt. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, jött az ismeretlen eredetű pénzmag a cégéhez. A 70 ezer forintos saját tőke 67 millióra ugrott, Kósa-mamának pedig egy több száz milliós értékű mátészalkai sertéstelep szakadt a nyakába hullott az ölébe. Innen már csak egy lépés volt az a 120 milliónyi pályázati pénz (ez egyébként a maximálisan elnyerhető összeg volt; vissza nem térítendő uniós forrás), amelyhez még odacsapott ugyanennyit a sertéstelep fejlesztése címszó alatt.

Kósa Lajos közel 8 éve, amikor még polgármesterként kapargatott egy perzselt disznót a Kismacsi Közösségi Ház udvarán, ahol a Debreceni Nyugdíjas Egyesület tagjai tél végi disznótoros napot tartottak (Fotó: Oláh Tibor / MTI)

Kósa Lajos közel 8 éve, amikor még polgármesterként kapargatott egy perzselt disznót a Kismacsi Közösségi Ház udvarán, ahol a Debreceni Nyugdíjas Egyesület tagjai tél végi disznótoros napot tartottak (Fotó: Oláh Tibor / MTI)

Az egy dolog, hogy Lajosunk már bőszen kikérte magának, hogy anyuka nem közszereplő, nem stróman, senkinek nem a strómanja, úgyhogy kéretik őt nem cseszegetni ezzel a témával. Az viszont egy másik dolog, és jóval érdekesebb is, hogy a jelek szerint Kósa mamától – ahogy kiváló intellektuális képességekkel rendelkező fiától – se lehet olyasmit kérdezni a kaputelefonon keresztül, amire pozitívan lehet válaszolni.

Nekem nincs sertéstelepem. Vagy tudja, mit? Megvettem a fél megyét. (…) Megmondom őszintén, nem rám van bízva, hogy én nyilatkozzam, ez biztos. Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben. (…) Az ember a család összes dolgát nem szokta kiteregetni. (…) Nem foglalkozom pénzügyekkel.

Ha ez az egész nem lenne már megint egy ordas nagy – láthatóan a következmény nélküliségre igényt tartó – beismerő vallomás, esküszöm, nem szánok még 2 percet sem a történetre. Ez az egészséges Kósa-humor viszont padlóra küldött annyira, hogy legalább néhány keresetlen szó kíséretében hangot adjak a Debrecenig meghosszabbított hányingeremnek. Hogy a Debrecenben lakó Kósa anyuka, akinek Mátészalkán van a sertéstelepe, egészen pontosan melyik megyét vásárolta fel (lehet, hogy vicces, pedig nem), azt most hagyjuk is; Szabolcs-Szatmár, vagy Hajdú-Bihar, ki nem szarja le. Abban viszont van valami nem túl üdítő, de legalább felháborító, hogy már nem csak a Fidesz egyik legéletlenebb kése szarik bele a nemzet tátott szájába (képzavar a javából), de a drága jó édesanyja is kedélyesen néz hülyének mindenkit.

Értem én, hogy a családi szennyest nem szívesen teregeti az ember, pláne ha nem muszáj, de itt konkrétan arról van szó, hogy a családi szennyes közé véletlenül megint közpénz vegyült, és olyan csodának lehetünk szemtanúi, amely az oly jól ismert sunyi, ámde annál gátlástalanabb korrupciót idézik. A mama bárgyú humorral fűszerezett elmondása szerint Lajosunk,  e tárca nélküli sötét alak, a hebegés-habogás nagymestere hazudott. Anyuka bizony a saját kis szájával mondta el, hogy akkora stróman ő, mint ide Lacháza. De főleg Moszvka.

Míg a nemzetvezető a nőügyekkel, Kósa-mama a pénzügyekkel nem foglalkozik, ez már csak egy ilyen világ. Hát miért is foglalkozna ő ilyen hülyeségekkel, amikor – saját bevallása szerint – neki nem osztottak lapot, a drága fiacskája a kompetens a százmilliós sertéstelep-biznisz ügyében. Márpedig ebből egyetlen dolog következik: Kósa-mama orrára is pontosan annyit kötöttek, mint – az összes többi mellett -disznókban is utazó univerzális gázszerelőére. Semennyit. Pontosabban annyit, hogy ha kérdezik, mondja azt mindenre, hogy nem tudja, ne őt kérdezzék. A Mészáros-elv alapján ugyanis a strómannak semmi köze ahhoz, hogy mit írattak a nevére. Persze az algoritmus így sem tökéletes, az öntudatlan áldozatok lám-lám így is elkotyognak olyasmiket, amiket baromira nem kellene.

Értjük szerintem, nagyon is jól értjük, és valóban nem dzsentrik ezek, hanem egy elcseszett, félfeudális rendszer agyalágyult, de annál pénzéhesebb morális pöcegödrei, akik nyolc éve mást sem tesznek, mint erkölcsi prédikációkat tartanak arról, hogy mi a tisztesség, a becsület, ki a jó ember és ki a szaralak. Miközben az édes jó anyjukra íratják az ég alját is. Ez az egész önjáróvá és természetessé vált bűzös rendszer, ezeknek az embereknek a romlott, egybites világképe erről szól: önerőből nem jutottunk semmire, ezért ellopjuk a másokét, és úgy teszünk, mintha ez lenne a világ rendje; aki ebben kételkedik, azt kikiáltjuk ellenségnek és a harc zajában tovább harácsolunk, ameddig egy egész ország bele nem fásul.

Hát úgy tűnik, bejött. Az értelmes mondatokban beszélni képtelen senkik és családjaik foglyul ejtették az országot, és saját értékrendjüket erőszakolják mindenkire. Ezek az eltérített százmilliók márpedig hiányozni fognak. Már most is hiányoznak, mert nem valaki olyanhoz kerültek, aki ugyan nem Kósa anyukája, de ért hozzá és piacképes vállalkozást tudna működtetni belőle. Kósa-mama sertéstelepe évek múltán csődbe megy, mert Lajos – akit kérdezni kellene miután mindent letagadott – ahhoz is hülye, hogy a hazudozáson és a pénz számolgatásán kívül bármilyen érdemi munkát végezzen. Ami nem lenne baj, ha ez az útszéli erkölcsiségben gyökerező ocsmány mentalitás nem fogjtogatna egy egész országot, nem zabálná fel a jelent, a jövőt, és néha már úgy érzem, járulékos veszteségként a múltat is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.