NEHAZUGGY

A magyar kultúra nevében

H. Andrea | 2018. Január 15, Hétfő | 12:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„S megnyugtatóbb, ha bizony az író nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban. Nem mert hazátlan bitang. Hanem mert ha egy kicsit is jó, akkor úgyis nyakig az egészben, ha meg kicsit se jó, akkor hiába mondja: csak cifrázza… A hazaszeretet minőség kérdése.” (Esterházy Péter – Kis Magyar Pornográfia, 1984)

Napok óta gondolkodom a magyar próza napjával kapcsolatos, a kormányzattól szokás szerint egyáltalán nem független dacos kultúrharc aktuális felvonásán. Ha voltak is arra irányuló szándékok és kezdeményezések, hogy a magyar prózairodalom egyik kiemelkedő megújítójának – ahogyan halálakor a Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János jellemezte Esterházyt – születésnapja a magyar próza napja legyen, mára világossá vált: Esterházy Péter a jelenlegi politikai kurzus számára vállalhatatlan. Ezért aztán a halálakor megrendülten nyilatkozó, a Fideszhez azonban feltétel nélkül lojális Írószövetség döntött: a Magyar Próza napja nem április 14-én, hanem február 18-án lesz, hogy még véletlenül se mosódjon egybe a József Attila születésnapján ünnepelt Költészet napjával, meg egyéb fontos eseményekkel.

Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünnepének a megünneplésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte

– írja a fideszes érzelmű Írószövetség, és a pongyola fogalmazástól eltekintve valóban semmi okom megkérdőjelezni Jókai soha el nem múló jelentőségét a magyar irodalmi kánonban. Sőt, némiképp örömre ad okot, hogy nem Wass Albert, Tormay Cécile, Nyírő József vagy Bayer Zsolt születésnapjára pakolták ezt az eseményt, amelynek megrendezésére idén kerül sor először.

Ez egy ránézésre abszolút marginális kérdés, ahogyan ezt kormánypárti bölcsek mondani szokták: gumicsont a ballibsiknek. Igen, valóban így van: ahhoz képest, hogy az Orbán-klán ámokfutása nem kizárólag a kultúra területére korlátozódik, hanem az oktatástól a gazdaságig mindent átsző, tényleg nevetségesnek tűnik fennakadni ezeken a szimbolikus ügyeken. Azért hozom szóba mégis, mert én egyrészt egyáltalán nem így gondolom, másrészt mert közeleg a Magyar Kultúra Napja (költészetestül, prózástul), és mert egy Ausztráliában élő olvasónk tegnap volt kedves felhívni a figyelmünket egy ezzel kapcsolatos tényállásra. Ami szintén a magyar politikai hatalom kultúrával kapcsolatos szemléletét világítja meg.

kult

Eltekintve ennek – az ausztráliai magyarokat tömörítő zárt Facebook-csoportban kerengő – felhívásnak a magyar nyelvet megcsúfoló, minden kritikán aluliságától, és attól, hogy kormányzatilag nem sikerült nagydobra verni a haknit, azért jó látni, hogy miközben Esterházy Péter írói munkássága semmilyen módon nem fér bele a kultúra fideszes éthoszába, Bayer Zsolt megbecsült irodalmár, úgy értem, politikai vasököl és véresszáj Ausztráliában is igét hirdethet. Megnyugtató tudni, hogy az eszmei gyújtogatás nagymestere immár az Ausztráliában kalandozó magyaroknak is példát statuálhat és garabonciáskodhat a magyar nyelv lélekösvényén, ímhol:

Abba most nem mennék bele, hogy Bayer kirándulópartnerei pontosan kicsodák, pedig az is megérne egy misét. De semmiképpen nem szeretnék személyeskedni, ennél jóval elborzasztóbb ez az egész, és bőven súlyos belegondolni ebbe a kultúrmisszióba. Hogy miközben Esterházy Pétert megvetik, leköpik, halálában is rugdossák, de legjobb esetben is úgy tesznek, mintha nem létezne, a Fidesz-féle országos gyűlöletkampány egyik mindenkori alapemberét, az alany és állítmány helyett népben és nemzetben, magyarban és nem magyarban, fideszesben és nem emberben, polgári-keresztény-konzervatívban és hazaáruló liberális ellenségben, fehérbőrű fajmagyarban és állat cigányban, rohadt, fekete muszlimban gondolkodó Nemzeti könyvtár-tag és lovagkeresztes uszítógéniusz jelenlétében/részvételével ünnepeltetik a magyar kultúrát Ausztráliában. Ahol legjobb tudomásom szerint olyan 50-60 ezer főt számláló magyar közösség él.

Az egy másik kérdés, hogy – bár reprezentatív kutatásokat nem állt módomban készíteni az ügyben – az ausztráliai magyarok e csoportja különösebben nem lelkes a nagyszerű vendég érkezésének hírétől:

kult2 kult3

Nem pakolom ide az olvasónk által megörökített teljes dokumentációt, amelyből (hangsúlyozom: nem reprezentativitási alapon!) azért kiolvasható, miért elemi érdeke a Fidesznek, hogy a külföldön élő magyarok számára egyáltalán ne legyen karnyújtásnyira a szavazás egyetlen sorsdöntő parlamenti választáson sem. Tudom, hogy nem kellene ezen egyáltalán fennakadni, hiszen az oly jól ismert

„Te b@szd szájba a g*ci proli kurva anyádat, aki kisfröccsért kutyát szop a kocsma előtt, tetves proli!”

típusú, a más elveket valló emberek elleni bármilyen erőszakot (takony és vér), az etnikai-vallási csoportok elleni nyílt uszítást legitim cselekvési formának definiáló írózseni állami kitüntetése tökéletes példája annak az elterjedt, pusztító ostobaságnak, hogy a Bayer-félék irodalmi-kulturális munkásságát függetleníteni lehet attól a gyalázatos politikai sárdobálástól, amelyhez naponta a nevüket adják. Nem, sem Wass Albert, sem Nyírő József ténykedésével nem lehet ezt utólag sem megtenni. És ettől fogva ennek az egésznek köze nincs a kultúrához, kizárólag a politikai lojalitáshoz van köze. (Bővebben: EZT érdemes még feltétlenül elolvasni.)

Ahogy Alföldi Róbertet nem tudták elviselni a Nemzeti Színház élén, úgy Esterházy sem fér bele sehova a Kerényi-félék által birtokba vett, dohos, köldöknéző, múltba révedő, habos-babosan torz nemzeti kultúrába. Az ezer sebből vérző, hazug, önigazoló klisékbe szorított, kirekesztő hazafiságból és magyarságtudatból táplálkozó kultúra már csak ilyen. A minőség nem szempont, vagy ha igen, soha nem lehet ön- és rendszerkritikus, mert akkor jön a hazátlan bitangozás.

Azért remélem, hogy Bayer legalább egy jót fog sütkérezni Sydneyben, a fideszes közpénz nyilvánvalóan nem akadály, és lássuk be: vastagon meg is érdemli. Az ausztráliai magyaroknak meg ha nem tetszik – bayerül szólva – takarodjanak haza a kurva anyjukba! Ja, nem, ez a teveszaros sivataglakóknak szólt. Na, mindegy, majd valamit biztos kitalál, amivel a kedvükben járhat. A magyar kultúra nevében.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!